Egy kis kaland


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

 
  Egy napfényes későőszi napon Marika és Pisti szokásukhoz híven bújócskát játszottak, míg az édesanyjuk a babot szedte le a bokrokról a földjükön, ami hosszában az erdőig leért. Nagyon szerették ezeket a napokat, mindig tartogatott számukra új kalandot...

Kép forrása: Pinterest

 

  Egy napfényes későőszi napon Marika és Pisti szokásukhoz híven bújócskát játszottak, míg az édesanyjuk a babot szedte le a bokrokról a földjükön, ami hosszában az erdőig leért. Nagyon szerették ezeket a napokat, mindig tartogatott számukra új kalandot. A szomszédjukban egy szép sárga repceföld terült el, ami szintén az erdő széléig ért, majd végeláthatatlan mezők mögött fenyőerdő húzódott, hívogató árnyékot ígérve a két kalandot kereső gyereknek.  Imádták az illatos, lombos fákat, az árnyakat, a hangokat, az erdei állatokat, úgy döntöttek, hogy engedély kérnek anyukájuktól és átvágnak a mezőn, hogy az erdőben bóklászhassanak kicsit, – talán még őzet is látnak – gondolták boldogan, miután engedélyt kaptak. Már majdnem a mező felénél jártak, mikor észrevették, hogy hangos kiabálással, kezében egy jókora vándorbottal egy megtermet gazda-ember szalad feléjük. Fussatok, ha kedves az életetek! – kiabálta az ember – megbokrosodott a lovam, kitört a karámból és üldöz! – Rohanjatok az erdő felé, gyorsan! Ekkor már a gyerekek is észrevették a vadul vágtató, habzó szájú lovat. Nekik sem kellett kétszer mondani, uccu-neki, megiramodtak nyomukban a gazdával, a gazda is lélekszakadva rohant, nyomában a megvadult lóval. Mondanom sem kell, szép látványt nyújtottak, akár a színes pimponglabdák, amik le-föl pattognak egy nagy sárga asztalon. Végül zihálva-lihegve csak elérték az erdőt, és nyomban menedéket kerestek a fák között. A megvadult ló csak a fák előtt torpant meg, a feje így is becsúszott az első sor fái közé. Nagy nyerítéssel fékezett le, és folyamatosan azt ismételte, hogy miért? Miért? Miért?

  Mit miért? – kérdezte Pisti közelebb óvakodva a lóhoz, miután kifújta magát és látta, hogy nincs veszély. Olyan sűrűn nőttek itt a fák, hogy ők is alig fértek át közöttük. Lassan Marika és a gazda is előóvakodtak a rejtekükből, és kíváncsian nézték a prüszkölő lovat.

– Miért? – kérdezte a ló – hát, mert ez a drága gazda már nem szeret. Csak addig voltam jó, míg húztam napestig az igát. Most, hogy öregebb és lassabb vagyok, már nem törődik annyit velem. A szénáról ne is beszéljünk. Olyan rossz az íze napok óta, és fáj tőle a hasam, görcsöl. Ma az eddigieknél is rosszabb volt, és volt benne valami szúrós és fájós, beleállt a szájpadlásomba, nyáladzok tőle. De hiába nyerítettem, a gazda rám se hederített. Azért kezdtem bökdösni, de nem érti, mit akarok. Tényleg, ti hogy-hogy megértitek a beszédemet? – nézet nagy szemekkel a gyerekekre.

– Ez hosszú történet – mondta Pisti – majd később elmeséljük. Most kimegyünk hozzád, ha nem bánod, megnézném, mi lehet a fájdalom oka.

  Közben a gazda egyik gyerekről a másikra nézett értetlenül. Végül Marika elmesélte neki, hogy ők értik az állatok beszédét, bár lóval eddig még nem beszéltek, és hogy valami volt a szénába, ami fájdalmat okoz a lónak, azért kergette. Segítséget akart. A gazda továbbra is értetlenül, és tisztes távolból nézte, ahogy a fiú kióvakodik a fák biztonságából, és megsimogatja a ló fejét.

– Hogy szólíthatlak kedves ló? – kérdezte Pisti.

– Foltos. Foltosnak hívnak. Köszönöm, hogy segítesz.

– Szóra sem érdemes, – lássuk, mi okozza a fájdalmat. Kitátanád nagyra a szádat, kérlek.

  Ááá… – nyitotta nagyra a száját a ló, ő pedig figyelmesen belenézett, majd némi huzavona és ügyeskedés után már a kezében tartotta a fránya bogáncsot, ami beleszúródott a ló szájpadlásába. Foltos hálásan nyerített egy nagyot, és még a sörényét is vadul rázta hozzá.

– Köszönöm neked kedves kisfiú, hogy megszabadítottál a fájdalom okozójától. Mostanában sokszor van a szénámban. Megkérnéd a gazdát, hogy figyeljen jobban arra, mit ad ennem. Már nem a legjobb a szemem, és bevallom, néha nagyon falánk vagyok, olyankor nem igazán figyelem mire harapok rá.

  Eközben a gazda és a kislány is odament a lóhoz. Aggódva kérdezte, hogy mi volt a gond, és hogy most már jól van e Foltos. A fiú elmondta, amit a lótól hallott, és megmutatta a bogáncsot a gazdának. Megkérte, hogy figyeljen jobban. A gazda végighallgatta, közben átölelte a lova nyakát és simogatni kezdte a fejét.

– Ejnye, ejnye, drága egy komám, hisz nagyon is szeretlek – mondta a gazda – együtt szántunk-vetünk, amíg bírunk. A szénáért bocsáss meg, nem én kaszáltam, azt már nem bírja a derekam. A szomszéd fiát kértem meg erre a munkára, igaz, kicsit hebehurgya, meg nem is szeret dolgozni, de majd beszélek a fejével, hogy máskor a bogáncsot ne kaszálja le. Ugye szent a béke öreg barátom? Már igencsak vacsoraidő van, és jó messzire elkergettél. Este lesz, mire hazaérünk, már persze ha jóban vagyunk és hazaindulhatunk. Gyerekek, a segítségetekért cserébe szeretnélek meghívni titeket is édesanyátokat is vacsorára, látom már végzett a munkával és ide tart felénk, gondolom már a keresésetekre indult. A gyerekek örültek a meghívásnak, már igencsak éhesek voltak, az anyukájuk örült, hogy épségben megvannak, és jót cselekedtek a mai napon is, a ló örült, hogy már nem szúrja a bogáncs a szájpadlását, és mert a gazda még mindig szereti, a gazda örült, hogy megint barátságban vannak Foltossal. Így indultak nagy egyetértésben bandukolva vissza a repcemezőn keresztül a gazda bírtoka felé korgó gyomorral és élményekkel telve.

Natali Sanders, Író, költő

Ezt a mesét írta: Natali Sanders Író, költő

Ternyikné Sándor Natália/ Natali Sanders /vagyok, író,költő. Az irodalom szeretetét kiskorom óta boldogan cipelem magammal. Ha időm engedi írok, legtöbbször verseket, de rendszeresn jelennek meg novelláim, meséim, haikuim, apeváim is. Számomra az írás önkifejezés, beszéd, utazás, álommegvalósítás. Mindenevő vagyok irodalom terén. Örök szerelmese a szavaknak.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!