Egy mese arról, hogy mennyire jó dolog barátokra lelni

Egy mese arról, hogy mennyire jó dolog barátokra lelni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan érdekes történet, aminek igen ritka párja van szerte e világban. Történt mégpedig, hogy a sunyi, állatzabáló rókabóka érdekes érzetekkel kelt fel egy reggel. A mellkasa kellemesen bizsergett, a szája széle felfelé kanyarodott és a farka vége is játékos kunkorba csavarodott. A rókabóka törte a fejét. Azt a rókamindenit, vajon mi történhetett vele? Elindult a kacskaringós erdei tisztáson, ahol mindig csittcsattbimmbumm! Vadászni szokott. Ment, csak ment, jobbra fordult, balra térült, és egyszer csak szembetalálkozott a birziborzzal. Korgott a gyomra a rókabókának, de valahogy nem érkezett meg a testébe a csittcsattbimmbumm. A birziborz ijedten bújt el egy nagy tölgyfa mögé, majd, amikor látta, hogy a rókabóka milyen erőteljesen gondolkozik, lassan előmerészkedett, és egyre közelebb és közelebb húzódott a rókabókához. Ejnye, hát miért nem élesíti a karmát, feni a fogát, feszíti az ugratórugóját? A rókabóka csak ült elgondolkodva, hogy most vele mi is történhet, mert érezte ő a zsigereiben, hogy most élesítenie kellene a karmát, fennie a fogát és feszíteni az ugratórugóját, de valahogy mégsem tört elő belőle. A birziborz óvatosan szuszogta körbe a rókabókát. Roppant kedves jelenet volt. Mondhatni nem mindennapi. A rókabóka egyszer csak, levonva mindenféle következtetést ezerféle tudományból, mellyel már dolga akadt az életben, felemelte mancsát és ekképpen nyilatkozott meg. – Együnk egy fagyit! – mondta ezt így, a sziszegő-szuszogó birziborznak. Nohát, ez mennyire meglepő, nem igaz? Hogy a sunyi, állatzabáló rókabóka fagyizni hívja a birziborzot! Ahelyett, hogy csittcsattbimmbumm, rávetné magát és ripsz-ropsz felfalná! Az egészen elképesztő történéseket egy fa ágán ülve figyelte a bigibagoly. Annyira elképedt a fagyizás ötletén, hogy az „uhuhu” helyett valami olyasmit motyogott, hogy „uhaha”, ami bagoly nyelven azt jelenti, porszívózsák. Ennyire meg volt lepődve a bigibagoly. És akár hiszitek, akár nem, egy közeli bokor mélyén ott hallgatózott egy ici-pici nyuszimuszi is. Hát, ha láttatok még izgő-mozgó orrocskát, akkor bizony idézzétek fel jó erősen! És higgyétek el nekem, hogy ennek a nyuszimuszinak sokkal, de sokkal jobban izgett-mozgott a rózsaszín orrocskája! Olyan nagyon kíváncsi volt, hogy mit fog mondani a birziborz az invitálásra, hogy óvatosan kimászott a bokor alól és a rókabóka háta mögé lopódzott. Olyan nagyon halkan, hogy senki emberfia nem hallaná meg, el sem tudunk képzelni olyan halk lopódzást. Mert az a mi fülünkben már csak csend lenne, de az állatfülekben azt még éppen meg lehet hallani. Mondanom sem kell, hogy a bigibagoly is az ágon ülve közelebb és közelebb oldalazott a kis társaság felé. Közben még néhányszor elmondta, hogy porszívózsák. Nagyon kedves kis történet, nem igaz? A rókabóka bátorítóan mosolygott a birziborzra. A birziborz visszamosolygott rá. Erre a nyuszimuszi is odaugrott melléjük, és a bigibagoly is leröppent az ágról és ráült a rókabóka melletti őzlábgombára. Bizony, van olyan gomba, amit úgy hívnak, hogy őzlábgomba. De nem kell megijedni, mert nem az őzike lábából van! Szóval a kis csapat így ücsörgött, néztek egymásra, nem hittek a szemüknek, hogy ők így, csittcsattbimmbumm nélkül vannak együtt. Aztán elindultak a kacskaringós erdei tisztáson, fel a dimbes-dombos réteken át, az erdei fagylaltozóba. Szerencséjükre volt sztracsatella fagyi. Ez az erdei állatok kedvenc fagyija, tudtátok? Na jó, persze, csak a mesében. De mi most mesélünk és a mi mesénkben egyszerűen odáig voltak a sztracsatella fagyiért! Vagy ahogy a rókabóka kérte; sztracsifagyiért! És mivel nem tudta kimondani az R betűt, úgy mondta, hogy sztlacsifagyi, amin mindenki a hasát fogva kacagott! Persze akinél már volt fagyi, az vigyázott rá, hogy el ne ejtse közben! És a rókabóka is nagyon nevetett és direkt elmondta még egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, hogy sztlacsifagyi, csak hogy mindenki jól kiröhögcsélje magát. És most elárulok valamit, de meg kell ígérnetek, hogy titokban tartjátok. Ez azt jelenti, hogy senkinek sem mondjátok el, bármennyire is faggatózik. A rókabóka ugye, mint tudjuk, igazándiból állatzabáló. De a mi mesénkben soha, de soha nem evett többé állatot! Nem volt kedve megenni a barátait. Inkább mókáztak együtt, társasjátékoztak, kirándultak és még csacsacsázni is megtanultak a sinisünitől! A csacsacsa az egy olyan tánc, hogy amikor azt mondjuk, csacsacsa, hármat lépünk és a fenekünket is megrázzuk, érdemes kipróbálni. Ugye, milyen vicces és szívmelengető volt ez a mese? Sóhajtsunk egy nagyot, hogy mindannyian boldogan éltek tovább együtt, barátságban! Itt a vége, fuss el véle!