Egy rejtélyes erdő

https://gabicsabi.hu
A rejtélyes erdő
Egy szép napon Bence és barátai úgy döntöttek, útra kelnek és felfedezik a rejtélyes erdőt, amiről már hallottak nagyszüleiktől, akik csak annyit mondtak, hogy tele van érdekes dolgokkal. A barátoknak nem kellett több, és egy szombat reg...

Kép forrása: saját

A rejtélyes erdő

Egy szép napon Bence és barátai úgy döntöttek, útra kelnek és felfedezik a rejtélyes erdőt, amiről már hallottak nagyszüleiktől, akik csak annyit mondtak, hogy tele van érdekes dolgokkal. A barátoknak nem kellett több, és egy szombat reggelen felvették túracipőiket, hátizsákjaikat és elindultak.

-        Sziasztok! Mindenki kész a kalandra? – kérdezte Péter.

-        Igen! Megnéztem az összes térképet, a lehetséges útvonalakat és vettem egy iránytűt. – nyugtatta meg társait a mindenre felkészülő Tamás.

Beléptek az erdőbe, ami sötét és ijesztő volt, de tudták, amíg együtt vannak, nem érheti őket baj. Tamás vezette a csapatot és egyre beljebb haladtak. Egy ponton mindannyian megtorpantak és Dia teljesen lefagyva így szólt társaihoz:

-        Odanézettek, ott van egy hatalmas pókháló, ééén nem merek továbbmenni!– sikított fel Dia.

-        Ne aggódj, a pókok barátságosak! Nekem van egy ismerősöm, Lili, aki elmesélte, hogy sokszor kérdezte az anyukáját, nekik miért nincs sok barátjuk. Édesanyja azt válaszolta neki, azért, mert mindenki fél tőlünk. Lilivel a mai napig barátok vagyunk. Egyszer bemutatlak majd neki titeket – próbálta megnyugtatni Diát Péter.

-        Nahát! Ezt nem is gondoltam volna. Köszönöm – ölelte meg barátját.

A következő pillanatban a pókhálóból előmászott egy pók, aki köszöntötte őket: 

-        Sziasztok! Nóri vagyok és itt élek a családommal, sajnos nem sok barátom van, mert mindenki fél tőlem.

Ezután Dia összeszedte bátorságát, odalépett Nórihoz és megölelte.

-        Szia! Dia vagyok! Én is nagyon féltem tőled és nem gondoltam volna, hogy ilyen kedvesek és barátságosak vagytok. El kell ismernem, tévedtem. Mostantól ha időnk engedi, eljövünk hozzád – mondta Dia és megölelte.

Elindultak, mert hosszú út állt még előttük. Nem kellett sokat menniük, mikor Dóri megtorpant, és mint akinek földbe gyökerezett a lába, meg sem mozdult.

-        Mi a baj? – kérdezte Tamás.

-        Itt egy szakadék, amin hídon kell átkelni, de nagyon félek a magasságtól. Ne haragudjatok, de ez nem fog menni – siránkozott Dóri.

-        Van egy ötletem. Fogd meg a kezem, csukd be a szemed és én átkísérlek, bízz bennem – mondta a Tamás.

-        Bízom benned! – és megfogta a medve mancsát.

Elindultak. Dóri félt, de mégis fél úton kinyitotta a szemét és lenézett, majd lassan elengedte társa mancsát. Bátrabb volt, mint azt gondolta volna. A következő kaland sem váratott magára, szörnyű vihar kerekedett, amitől Péter kiskora óta félt. Szerencséjükre találtak egy barlangot, ami alkalmasnak tűnt, hogy elbújjanak.

-        Menjünk be ide, amíg enyhül a vihar – tanácsolta Bence.

-        Jó ötlet, de sajnos félek a sötétben – aggodalmaskodott Tamás.

-        Bemegyek és gyújtok tüzet! – nyugtatta meg Bence.

Körülülték a tüzet és felmelegítették magukat. Kinn zuhogott az eső és ők gondolkodtak, hogy lehetne Pétert megnyugtatni, aki csak arra tudott gondolni, hogy szeretne otthon lenni az édesapjával. A barátok elkezdtek énekelni, hátha elfedi a zajokat és megnyugtatja Pétert. Így is lett, a nyuszi már nem félt és kezdett jobban lenni.  Péter hálás volt barátainak, hogy átsegítették őt ezen a nehéz helyzeten. Az eső elállt, így a cimborák tovább folytatták útjukat, ami még hosszú volt, és csak reménykedtek benne, hogy több veszély már nem vár rájuk. Együtt legyőztek már sok akadályt, de arra senki nem gondolt, hogy a legnehezebb dologgal most találkoznak, amihez minden bátorságukra és erejükre szükségük lesz. A úton lakott egy öreg teknős, aki minden arra járót betolakodónak tartott és megpróbálta őket elűzni. A csapat összeszedte minden bátorságát és elindultak. Ahogy közeledtek, egyre jobban féltek, de tudták, hogy számíthatnak egymásra és együtt ezt is megtudják oldani. Oda is értek a teknős házához és csoda történt, Guszti bácsi kilépett az ajtón és kedvesen fogadta őket. A barátok nem tudták ezt mire vélni, hiszen mindenki szerint ő gonosz, félelmetes. De ez nyilván nem igaz.

-        Szia! Bence vagyok és ők a barátaim. Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk. Épp túránk végén tartunk, és alig várjuk, hogy kijussunk innen. Tudsz segíteni nekünk, merre a legrövidebb?

-        Sziasztok! Guszti bácsi vagyok és segítek. Ti kedves és rendes gyerekek vagytok, nem olyanok, mint akik eddig errefelé jártak.

-        Elnézést, hogy megkérdezem, de hogy-hogy segít nekünk? Mi azt hallottuk, hogy maga mindenkivel kiabál, aki csak erre téved, és nem segít senkinek – tette fel kérdését Péter.

-        Tudjátok, nem voltam mindig ilyen, de sajnos sokan, akik erre jöttek, megdobáltak és csúnyákat kiabáltak nekem, és emiatt inkább bezárkóztam.

-        Ez szomorú. Mi nem vagyunk ilyenek, és mi elmeséljük mindenkinek, hogy mi is az igazság és akkor több ember is meglátogatja majd – mondta Dia és megölelte.

-        Nagyon jó lenne, akkor hátha sikerülne visszaszerezni a régi barátaimat is, akik sajnos hittek a szóbeszédnek és felém se néznek – sírta el a magát Guszti bácsi.

-        Mi mindent meg fogunk tenni ezért – hangzott a barátok egybehangzó válasza.

Hazaérvén mindannyian elmesélték kalandjukat. Bence így mesélt:

-        Az utunk során sok mindent legyőztünk együtt. Először Dia győzte le a pókiszonyát, másodszor Dóri a tériszonyát győzte le, harmadszor Péter az éneklés erejével győzte le a vihartól való félelmét. Végül a barátaim segítettek nekem, hogy ne féljek a sötétben. Ráadásul kedvességünkkel visszaadtuk Guszti bácsi életkedvét, újra boldog, hisz nemsokára meglátogatják rég nem látott barátai. Az utazás ráébresztett arra, ha olyan barátok vesznek körül, akikben feltétel nélkül megbízol, akkor bármilyen akadályt le tudsz győzni, mert tudod, hogy melletted vannak és támogatnak. Bízni kell és bizalmat szavazni azoknak, akik szeretnek.

Bence, miután elmesélte kalandos utazását, hamar álomba szenderült.

Ibrányi Diána, Amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Ibrányi Diána Amatőr meseíró

Kisfiam megszületése után kezdtem írni, nagyon amatőr meseíró vagyok, de majd beletanulok. Igyekeztem olyan történeteket írni, amiben kedves és szerethető figurák vannak, de ugyanakkor fontos értékeket tanít a kicsiknek.