Elindult a legkisebb szerencsét felpróbálni

Elindult a legkisebb szerencsét felpróbálni.

Hol voltam,hol nem voltam. Szerencsés is voltam,de telhetetlen is voltam.

Minden mese úgy kezdődik,hogy elindult a legkisebb szerencsét próbálni. Én csak keresni szoktam elindulni,hiszen aki keres,az talál. Legkisebbnek a legkisebb vagyok. Egy család harmadik fiú gyermeke. A húgom a Böbe,aki kisebb nálam,de ő még nem tud járni. Így aztán kénytelen voltam Én magam elindulni a lábamon a szerencsét megkeresni és megtalálni,aztán felpróbálni,hogy jó e a mérete. Anyukám mindig azt mondja,hogy fel kell próbálni mindent. Így aztán felkerekedtem, Én Rókus Mátyás a legkisebb fiú. 

Minden áldott nap 5 órakor keltem az első kakaskukorékolassal. Ha tudtam volna már beszélni elmondhattam volna, hogy ki korán kel aranyat lel. Lehet hogy ezt a közeli rokonaim nem tudták,mert mindig mondogatták,hogy alig látnak ki a szemükön és alig tudják nyitva is tartani. Én ezt sosem értettem,mert nekem kinyitni roppant egyszerű volt,ámbár becsukni már nehézkesebb. Persze hogy az aranyat nem lelik meg csukott szemmel! Bezzeg Én nyitott szemmel jártam.

Szóval mivel a szerencse csak nem talált énreám, ezért úgy döntöttem én megyek elibe. Kiálltam a kapuba és hirtelen belém hasított hogy mennyivel egyszerűbb dolgom lenne,ha én lennék a Szerencse fia,de mivel Én csak a dunavecsei Horváth Péter fia vagyok,kereshetem azt a kósza szerencsét és próbálgathatom, hátha jó lesz a fejemre,vagy a lábamra,vagy a nem is tudom hova. Azt sem tudom hogy néz ki a szerencse! Azt biztos hogy jobbra kell indulni,mert bizonyosan balra van a balszerencse,akkor jobbra van jobb szerencse. Ez egyszer már biztos.

Vak tyúk is talál szeget,ezért aztán csukott szemmel mentem,hátha vakként hamarább belé botlok. Néha fordultam egyet egyet a tengelyem körül,hiszen a szerencse forgandó. Aztán eszembe jutott,hogy a szerencse is vak! Így ha én is vak vagyok akkor az esélyem nulla,hogy megtaláljuk egymást. Abban is biztos voltam,hogy nagy. Apukám mindig azt mondja,hogy de nagy szerencséje volt. 

Mentem mentem mendegéltem,el is tűnődtem a csipkebogyó bokrok mellett mikor hirtelen eszembe jutott, hogy a szerencse változó. Édes Istenem! Ha változó akkor hogy fogom megtalálni? És a legrosszabb hogy hogy fogom felpróbálni,mert ma lehet hogy jó,de holnap már nem. Vagy az is lehet,hogy pont nem a méretem, de reggelre meg már éppen jó lenne rám. Sebaj! Majd a markomba fogom és egyszer úgyis jó lesz valakire,hiszen vagyunk elegen a családban akire ráférhet a szerencse úgy mèretileg. 

Múltkor a bátyámnak is szerencséje volt, mert nem egyest kapott,hanem kettest. Mondta is Anyukám,hogy iszonyat nagy szerencséje van! Én meg irigykedtem. Olyan könnyen ment neki. Keresnie sem kellett csak úgy adták neki. 

Anyukám a lelkemre kötötte,hogy meg ne próbáljak messzebb menni a szomszéd házánál keresni a szerencsét. A szomszéd háza mindig zöldebb,de én akárhogy is néztem csak barna volt,a miénk meg fehér. 

Könnyebb a szerencsét megtalálni,mint megtartani. A nyavaját könnyebb! 

Nem bízom a szerencsére, úgyhogy hoztam egy madzagot is magammal. Ha megtalálom akkor legalább így könnyebb lesz megtartani. A kerítésen meg csak nem szökik majd ki a szerencse,mert Apukám szökés biztosra csinálta a kutyák miatt. Azt mondta,hogy innen aztán senki meg nem szökik! Én sem terveztem megszökni. Nem is lehetett.

Kezdtem azt gondolni hogy engemet mindenütt elkerül a szerencse. Esküszöm kezdtem volna beérni egy hangyányi szerencsével,hiszen a mondás szerint ne vágyj olyan szerencsére,amelyet el nem bírsz. Ha Apukámnál nagyobb akkor bizonyosan túl nehéz is nekem. Igazából akkor kicsivel is beérem. Sok kicsivel. Ugyanis sok kicsi sokra megy. Mondjuk ha több kicsi szerencsét találnék és apránként hazavinném a markomban,akkor össze tudnám gyúrni otthon a konyhaasztalon. 

Lassan beesteledik. A hasam is korog. Éjszaka lehet könnyebben megtalálnám a szerencsét,mert Anyukám szerint szerencsés csillagzat alatt születtem. Na de melyik csillag alatt? 

Augusztusban egy este sokáig fennmaradhattunk. Anyukám kitalálta hogy csillagok fognak hullani az égből és aki lát egyet,az szerencsés és kívánhat is egyet,csendben,magában. Nem volt szerencsém aztán hullócsillagot látni, mert jobban féltem hogy a fejemre esik így elbújtam az asztal alá,de ha láttam volna akkor biztosan azt kívántam volna,hogy lássak még egyet és kívánhassak még egyet.

Mikor visszaértem a házunk elé rám mosolyoghatott volna a szerencse is,de helyette Anyukám mosolygott és integetett,hogy elkészült az ebéd. Visszamosolyogtam és szó nélkül feladtam a szerencse keresést.

Öreg anyám! Szólítottam Anyámat,neki kikerekedett -az egyébként is gülü- szeme. Vártam,hogy válaszol,hogy szerencsém hogy öreg anyámnak szólítottam, de nem érkezett válasz. Tán azért mert Anyám nem volt még lelkileg felkészülve rá,hogy beszélek,vagy mert sértődékeny típus.

Én már nem hiszek a szerencsében,legyintettem lemondóan. 

Szerencsémre az ebéd finom volt és szerencsémre jutott repeta is és szerencsémre az összes testvérem otthon volt,így ma már nem is foglalkoztatott tovább a szerencsekeresés. Szerencsére könnyen és jót aludtam ebéd után. Szerencsére Apukám korán hazajött és szerencsére megtaláltuk az összes elveszettnek hitt kisautót a szekrények alatt,ahová begurítottam,hogy elvesszenek. Szerencsére nem esteledett be hamar,így volt bőven időnk együtt játszani és szerencsénkre jutott mindenkinek melegvíz,még Apukámnak is,aki utoljára fürdött hatodikként. Este puha volt az ágyam és védve voltam a hullócsillagoktól is,így aztán a szerencse lcsillagomat keresvén olyan hamar álomba szenderültem,hogy a szerencsémet ezen a napon is jól elkerültem. De ha egyszer meglelem,a markomba helyezem és egész életemben el nem engedem,az biztos!