Eltévedt bárányka

Eltévedt bárányka.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy erdő széli házikó. Abban lakott a kis bárányka az anyukájával. 
A bárányka mindig a ház körül játszott, sosem merészkedett messzire. Az anyukája mondta neki, hogy nem szabad az erdőbe menni. Ez az erdő nagyon sűrű volt és a nap sem sütött be a fák lombjai alá. A kis bárány egyik nap úgy gondolta, ő bizony megnézi közelebbről az erdőt. Ahogy ott állt a szélén, azt gondolta, abból nem lehet baj, ha egy-két fáig bebandukol. Úgy hitte, ha visszanézve látja a házikót, úgy nem lesz baj, visszatalál majd az anyukájához. Azonban egyre beljebb és beljebb vitte a kíváncsiság, míg végül visszanézett és már nem látta a kis házukat, sem az anyukáját. Próbált visszafordulni arra, amerről jött, de csak nem látta a fényt, az erdő szélét. Ekkor nagyon megijedt. Nagyon sötét volt az erdőben, mindenhonnan neszt hallott és a kis bárányka nagyon félt. Leült egy kidőlt fára és elkezdett sírni. Egyszer csak egyenesen a feje fölül hallott egy hangot: - "Miért sírsz te kis bárányka?" A bárányka felnézett és a mellette lévő magas fán ült a nagyszemű bagoly. A bárányka válaszolt: - "Mert nagyon szeretnék hazamenni az anyukámhoz, de eltévedtem." - "Akkor majd én segítek Neked..." - felelt a nagyszemű bagoly - "...hazavezetlek, csak kövess!" - mondta kedves hangon. Erre a bagoly elindult, a bárányka pedig követte. Ahogy ott mentek együtt, a nagyszemű bagoly és a kis bárányka, már egyre világosabb lett. A fák egyre távolabb nőttek egymástól és beengedtek némi fényt. A félhomályban a kis bárányka meglátta az erdő szélét, aztán néhány lépés múlva a kis házat is, az otthonát. Ahogy még közelebb értek, látta, hogy az anyukája kint áll a ház előtt. Már nagyon aggódott a kis báránykáért. A bagoly egészen a házig kísérte őt. Az anyukája nagyon megörült, mikor meglátta őket. Megköszönte a bagolynak, hogy segített és hazakísérte egyetlen csöppségét. Ez után a kis báránykát bevitte a házba, megfürdette és befektette a puha ágyába. Egy nagy pohár jó meleg kakaót is vitt neki. Leült mellé, magához ölelte és azt mondta: - "Kicsi báránykám, tudod, hogy te vagy a mindenem. Kérlek, soha többé ne kószálj el mellőlem. Nagyon féltettelek, mert nem tudtam, hogy hol vagy!" A bárányka közelebb bújt az anyukájához és megígérte, hogy soha de soha nem megy messze a háztól, mindig a közelben fog játszani, ahogy az anyukája kérte. Az anyukája elénekelte a bárányka kedvenc altatódalát és a kis báránykát elnyomta az álom. Biztonságban volt és ott volt az anyukája, aki a legeslegjobban szerette őt.