Erdei barátság

Erdei barátság.

Bori a kis medvebocs igen kíváncsi volt, hisz szeretett volna mindent is megérteni. Arról álmodozott, hogy egyszer olyan lesz, mint anyukája és apukája, kedves, türelmes és erős. Na meg persze a gyermeki játékosságát se szerette volna elhagyni. Úgy vélte az a legjobb tulajdonsága. Tűzoltó szeretett volna lenni, hogy segíthessen a bajba jutott állat társain.

Történt egyszer, hogy anyukájának elkezdett kerekedni a pocakja. Érdeklődve figyelte és rákérdezett mi történt.

– Tudod kicsi Bori, útban van egy kis testvér, aranyos kis bocsocska. Olyan lesz, mint te.

– De én nem akarok még egyet belőlem – mondta elszomorodva.

Apukája elnevette magát és megingatta fejét. Megmagyarázta, hogy nem lesz még egy belőle, csak a testvérkéje is aranyos lesz, de nem fog rá hasonlítani. A gyermek megértette, majd ekkor már csillogó szemekkel indult játszani barátaihoz. Izgatottan mesélte a híreket Bibi nyuszinak, Lili gidának és Emi bocsnak. Mind a hárman nagyot néztek, azonban Bibi nyuszi közbeszólt az örömbe.

– Nekem is van kistestvérem és anyáék többet törődnek vele csak azért, mert kicsi. Ráadásul mindennek örülnek amit csinál. Én nem szeretem a testvéremet – mondta makacsul.

– De a tesód pici, mi pedig nagylányok vagyunk! – jelentette ki Emi a többiek pedig helyeseltek.

– Én akkor se szeretem, mert anyáék így már kevésbé szeretnek...– mondta durcásan.

Mikor sikerül megnyugtatni a lányt és meggyőzték a többiek arról, hogy ugyanúgy szeretik mind a kettőjüket a szüleik nekiálltak játszani. Bújócskáztak, fogócskáztak és ipiapacsoztak. Ebéd időben Bori anyukája szólt nekik, hogy menjenek, mert kész az ebéd. Finom zabkását csinált nekik, mindhármuk kedvencét. Ebéd után kicsit bent pihentek és beszélgettek.

– Szerintetek milyen lesz majd a tesó? Remélem egy kislány és akkor tudom majd öltöztetni – álmodozott Bori.

– Vagy fiú és akkor tudunk papás-mamásat játszani! – mondta Lili miközben hatalmas kört írt le két patácskájával a levegőben.

Mama maci csak mosolygott a terveken miközben hátulról papa maci megölelte. Ezt egyszerre vették észre a kicsik és egyszerre törtek ki fújólásban. Persze a felnőttek csak nevettek rajta egy jót és elengedték egymást.

– Itt az ideje kicsit aludni – mondta Bori apukája.

– De mi nem vagyunk fáradtak – kezdett el a két bocs egyszerre nyavalyogni, azonban egy ásítás is elhagyta szájukat.

Kicsit még viaskodtak és erősködtek, hogy nem álmosak, de hamar elaludtak. Délután négy körül járhatott az idő, mikor Bori felébredt és odament az éppen olvasó anyukájához. Megrángatta szoknyácskáját és felkéretőzött anyja ölébe. Mamája mosolyogva ráültette térdeire.

– Mond anya, ugye nem fogsz kevésbé szeretni ha a tesóm megszületett?

– Hát hogyan kérdezhetsz ilyet, kis butus? Persze, hogy ugyanúgy foglak titeket szeretni – mosolygott rá.

– Akkor jó, mert Bibi azt mondta, hogy a kis tesóját, Benit jobban szeretik nála.

– Ugyan, nem szeretik jobban, csak többet kell rá figyelniük, hisz ő még nem olyan nagy és ügyes, mint ti – simogatta meg kislánya fejecskéjét, majd adott homlokára egy puszit.

Ekkor már a többiek is kijöttek a kis szobácskából ahol mindannyian megpihentek ebéd után. Ittak és kirohantak játszani. Ezúttal fociztak, örömük azonban nem sokáig tartott, mert megjelent Ricsi és mellette barátai. Elvették tőlük a labdát és jót nevettek rajta, ahogy a lányok vissza akarták venni tőlük. Osztálytársak voltak, de a fiúk állandóan piszkálták őket. Lili gida végül megelégelte és megrúgta Ricsi róka ikertestvérét Simont, aki nagyot jajdult, majd eldobta a labdát. Mikor mama medve az ablakból meglátta mit csinálnak a gyerekek odakint kiment hozzájuk.

– Gyerekek! – szólalt meg hirtelen, amire mindannyian ahányan voltak megrezzentek. – Mit csináltok? Nem szabad bántani másokat. Az rossz dolog, fáj másoknak ha megrúgjátok – ekkor Emi mérgesen nézett és a fiúkra mutatott.

– Ők kezdeték, elvették a labdánkat!

– Igen, mert a foci nem lányoknak való! – öltötte ki rájuk nyelvét Endre farkas.

Mielőtt veszekedés lett volna belőle mama medve elmosolyodott.

– Gyerekek, hadd meséljek el nektek valamit – mondta, majd leült a fűbe. – Gyertek csak, nem harapok, ide körém, üljetek le – nézett a kicsikre meleg mosollyal. Mikor mindenki leült belekezdett. – Volt egyszer két medvebocs, egy fiú és egy lány. Nekik voltak barátaik, de teljesen mások. A kislány a többi lánnyal, a fiú pedig a többi fiúval játszott. Folyamatosan piszkálták egymást. A tanár néni folyamatosan megszidta őket, hisz mindig piszkálódtak, sőt, egyszer verekedtek is. – mindenki ámulva hallgatta a kis mesét és csodálkozva néztek azon, hogy verekedtek a történet szereplői. – Igen, jól hallottátok, de nem is akármilyen verekedés volt. A fiú betörte a lány orrát, a lány pedig eltörte a fiú bokáját.

– Ez csúnya dolog volt tőlük! – adott hangot véleményének az egyikőjük.

– Igen, ez csúnya dolog volt, azonban nagy fordulópont is egyben, hisz ekkor békét kötöttek. A szüleik mind a két gyermeket megszidták. A lány látogatta a kórházban a fiút és bocsánatot kért tőle többször is. A fiú ugyanígy tett. Ekkor barátokká váltak és mindenki mindenkivel játszott. Többé nem voltak ellenségek. Végül a kis társaság fölcseperedett és saját gyerekeik lettek. Ezek vagytok ti – mutatott körbe a társaságon.

– Azta, ezek a szüleink voltak?

– Nagyon menők lehettek!

– Igen, még mai napig is azok, kedvesek és szeretik egymást - erősítették meg az ikrek.

– Ez így van – mondta mama medve. – Nézzétek, itt az orromon ki van kopva a szőr, ez nem az öregségtől van…

– De nagynéni, te nem is vagy öreg – szólt közbe Emi, amire csak egy kuncogás volt a válasz.

– Hadd mondja! – korholta le az egyik fiú.

– Szóval – mutatott újra nóziára. – Ez itt annak a helye ahogy eltört az orrom. De büszke vagyok rá, hisz ez kellett ahhoz, hogy béke legyen köztünk – mosolyodott el újra.

A nap hátra levő részében a gyerekek közösen játszottak, igaz néha-néha vitatkoztak, hogy mit játszanak, de mindig sikerült megegyezniük. Jól érezték magukat. Az iskolában is osztozkodtak a dolgokon. A tanár néni először nem hitt a szemének, de örült, hogy kis tanítványai jől érzik magukat egymással. Az idő telt-múlt, a gyerekek felnőttek, de nagyon jó barátok maradtak míg meg nem haltak.