Ferdinánd, a mentett kutyus

Ferdinánd, a mentett kutyus.

Vidáman indult az áprilisi reggel. Nem csak azért, mert az esős hétköznapokat végre napsütéses hétvége követte, hanem azért is, mert Lucának születésnapja volt, 8 éves lett, és már nagyon várta, hogy együtt ünnepelhessen a barátaival. A saját kezűleg készített, csillámos matricákkal díszített meghívókat legalább két héttel hamarabb kiosztotta, hogy biztosan mindenki ráérjen. Délután négy órakor meg is szólalt a csengő.

- Megjöttek a vendégek! - kiáltotta Luca. Megigazította a hosszú, világosbarna színű hajában lévő pillangós hajcsatot, és már szaladt is az ajtóhoz.

Anya elmosolyodott, majd az izgatott Luca után sietett, hogy együtt engedhessék be az ünneplésre érkező gyereksereget.

Luca ragyogó szemekkel és hatalmas mosollyal az arcán bontott ki minden ajándékot. Nagyon örült a kedvenc mogyorós csokijának, a szivárványszínű plüss unikornisnak és az állatos mesekönyvnek is. 

Nem sokkal később Apa elindította a telefonján a születésnapi dalt, és Anya már érkezett is énekelve, kezében egy gyönyörű csokoládétortával. A tortán nyolc rózsaszín gyertya égett és különböző marcipánfigurák sorakoztak rajta: cica, kutya és nyuszi. Az előttük lévő csokoládélapkán pedig a következő felirat volt olvasható: Boldog Születésnapot Luca!

Luca és a pajtásai azonnal felpattantak az asztal köré helyezett székekre, melyek hátuljára hatalmas, barackszínű masnikat kötözött a család. Apának hála pedig az asztal fölött, a plafonról színes lufik lógtak lefelé: kékek, pirosak, zöldek és sárgák.

- Kívánj valamit! - kérte Anya és Apa egyszerre.
- Azt kívánom, hogy legyen egy kiskutyám! - mondta Luca vágyakozva, majd elfújta a gyertyákat. A gyerekek önfeledten ujjongtak és tapsoltak.

Aznap Luca hamar ágyba bújt, mert nagyon elfáradt a sok játék és izgalom után, így Anya és Apa átgondolták még elalvás előtt, hogy hogyan tudnák teljesíteni Luca kívánságát. Két cica mellé legyen még egy kutyájuk is?

Másnap közösen böngészte a család az internetet, hogy kiválasszák azt a kutyust, amelyik a legjobban tetszik Lucának. Több, tenyésztők által kínált eladó kölyökkutyát is találtak, de Luca nagyon meglepte a családot, ugyanis nem választott közülük.

Luca nővérének, Zoénak ekkor eszébe jutott, hogy megmutatja kishúgának, milyen kutyusok várnak gazdira a közelben lévő menhelyen. A kutyamentő egyesület honlapján a harmadik oldalra érve Luca felkiáltott:
- Őt szeretném!

A képen egy rövidszőrű, barna-fehér színű, fiatal amerikai staffordshire terrier keverék kutya volt látható. Anya és Apa nem volt biztos abban, hogy ez a négylábú lesz a legmegfelelőbb a család számára, de úgy döntöttek, hogy megismerkednek a kutyussal személyesen is.

A menhely vezetője elmesélte, hogy a kiszemelt kölyökkutyát pár hetesen mentették meg. Korábbi gazdája sajnos nagyon rossz körülmények között tartotta. A menhelyen megvizsgálták, megkapta a kötelező oltásait és persze a chipet, hogy mielőbb új, szerető gazdit találhassanak a számára. Kiderült, hogy többen is hazavitték már, de az örökbefogadók szerint az eb sokat rosszalkodott, így sajnos végül mindig visszakerült a menhelyre. 

Anya és Apa megpróbálta lebeszélni Lucát erről a kutyusról, de Luca hajthatatlan volt.
- Én Ferdinándot, a mentett kutyust akarom! - jelentette ki határozottan.

Mivel a menhelyvezető biztosította a szülőket arról, hogy Ferdinánd bátran hazavihető gyerekek és cicák mellé is, csak sokat kell vele foglalkozni és tanítani, a szülők beleegyeztek az örökbefogadásba. Amikor a kutyust kiengedték a kenneljéből, azonnal odafutott a kislányhoz, és arcon nyalta, ami után mindenki nagyon nevetett. Egy órával később Luca és újdonsült szőrös barátja, Ferdi boldogan utaztak az autó hátsó ülésén hazafelé.

Ferdinánd eleinte félénk volt, hiszen új volt számára a ház, az illatok, az emberek és persze a macskák is, de Luca sokat játszott vele, így aztán a kölyök napról napra bátrabb lett.

A család minden délután kiment Ferdinánddal a közeli rétre, ahol Ferdi két kutyabarátra is szert tett. Sokat szaladgáltak és mókáztak együtt. Luca, Zoé és Apa lelkesen dobálták nekik a botokat, a teniszlabdákat, és a sárga frizbit is. Időnként Anya is beszállt a szórakozásba, de ő inkább csak a frizbi elhajítását vállalta magára, mert az kevésbé volt kutyanyálas, mint a botok és a labdák.

Ahogy teltek a napok Ferdinánd kíváncsisága egyre csak nőtt. Megrágcsálta Apa papucsát, széttépte Luca egyik füzetét, és kihúzta a kertben a földből Anya néhány virágát is. 
Lassacskán érthetővé kezdett válni a család számára, hogy miért vitte vissza minden korábbi gazdi Ferdinándot a menhelyre. Ám, ők nem adták fel ilyen könnyen, és beíratták a rosszcsont ebet a kutyaiskolába.

A kutyaiskolában Ferdi megtanulta, hogyan kell kérésre ülni, feküdni, pacsit adni, hogyan kell szépen pórázon sétálni, na, meg persze azt is, hogy mit jelent a „hagyd” vagy a „nem szabad”. 

A tanulás után Luca és Ferdi mindig nagyokat játszottak, így Ferdinándnak sem energiája, sem ideje nem maradt otthon rosszalkodni. 

Pár hónappal később elérkezett a vizsga napja a kutyasuliban. Mindenki nagyon izgult, hogy Ferdinánd vajon hogyan fog teljesíteni, de Ferdi már nem az a szeleburdi kölyök volt, akit négyhónaposan hazavittek a menhelyről.

Okos volt és szófogadó, a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét. Ferdi szinte minden vizsgafeladatot hibátlanul teljesített, így kitűnő eredménnyel végzett.

A kutyaiskola vezetője egy névre szóló oklevelet, valamint egy ízletes csemegékből és klassz kutyajátékokból álló ajándékcsomagot adott át Ferdinándnak, valamint kisgazdájának, Lucának. 

A sikeres vizsgának mindenki nagyon örült, különösen Ferdi, aki büszkén fogadta otthon a sok dicséretet, és farkcsóválva ropogtatta a jól megérdemelt jutalomfalatokat.