Fésülködés

Fésülködés.

A barna fürtös kislány nem szeretett evés után arcot mosni. Egyáltalán nem zavarta, ha maszatos marad. De volt valami, amit még az arcmosásnál is jobban próbált elkerülni. Ez pedig nem volt más, mint a fésülködés. Néha, mikor az anyukája még délben is azzal nyaggatta, hogy szegény fésűnek még mindig korog a gyomra az ürességtől -mivel a reggeli ideje már régen elmúlt, de ő még egy árva gubanccal sem tudta megtömni az ürességtől kongó hasát-, hajlandó volt megengedni, hogy egy kicsit megfésüljék. De éppen csak annyira, hogy az a szegény, jobb sorsra érdemes fésű bele ne pusztuljon az éhségbe.

Aztán egy nap minden megváltozott. Szombati nap volt, általában ezen a napon szokott Csopakra menni a Mamához meg a Papához. Anya feladta a próbálkozást, hogy ne egy kóckirálynőt küldjön a nagyszüleihez, és úgy döntött a Mamára hagyja ezt a nemes feladatot. És láss csodát! Délután, mikor a Papáék hazahozták, a kócos kislány helyett egy jólfésült kisasszony sétált be az ajtón. Hajgumival és csattokkal a hajában. Az anyukája összecsapta a tenyereit meglepetésében mikor meglátta. Hiszen neki már saját fésűje is van ott, dicsekedett boldogan a kislány. És a Mama úgy tudja őt fésülni, hogy nem is húzza közben a haját, és egyáltalán nem is fáj!

– Lehet, hogy egy nap majd a Papának is megengedem, hogy próbát tegyen -mondta határozottan, de már húzta is ki a hajgumit a hajából, ahogy rohant be a szobába. Már csak a hullámzó barna hajzuhatagnak integettek a nagyszülei, de aztán az is eltűnt. De sebaj. Következő szombaton újra gondjaikba vehetik.