Frici, a csiga kalandjai

Frici, a csiga kalandjai.

Frici, a csiga kalandjai

Mesés történetek egy kis csigáról,

aki egyszer csak elindult világot látni...

1.    rész – Albérlő kerestetik

Történt egyszer, talán nem is olyan régen, Varázserdő közepén, ahol csupa melegszívű és érdekes kis állat élt...Hogy az egyik legkedvesebb és természetesen legmegfontoltabb állatka, Frici, a csiga kisfiú nagy kalandba vágta a fejszéjét.

Ez a tüneményes kiscsiga mindig szorgalmasan cipelte házát, már születése óta. Akkor is, ha esett a jeges eső, akkor is, ha süvített a szél, és akkor is, amikor legszívesebben letette volna minden cipelt terhét. Ez bizony nagyon fárasztó volt számára.

Frici egy mesés, verőfényes reggelen gondolt egyet, és kitalálta: szeretne világot látni, szeretne elbarangolni abba a világba, ami Varázserdőn túl van. De egy házzal a hátán mégis hogyan tehetné? El sem tudta képzelni, hogyan válhatna valóra az álma.

Amikor is ezt az elsőre képtelen ötletét elárulta hűséges barátjának Rozinak, a borznak, közösen kieszelték a megoldást.

-       Tudod Rozi, én már régóta szeretném meglesni, mi vagy ki lakozik Varázserdőn túl, hallottam már olyat is, hogy nem messze valamilyen kurtafarkú malac is túr – kezdett mondandójába Frici.

-       Igen, jól tudom, hogy ez minden vágyad. Amikor még egészen picik voltunk, akkor is képes voltál egy héten keresztül csak azért felfelé mászni ezen a tölgyfán, hogy messzebbre láthass a bokroknál – válaszolt a borzlány.

-       Te hogyhogy emlékszel erre? – így Frici.

-       Hogyne emlékeznék, hiszen utána én vártam meg, hogy kipihend magad és vissza tudj mászni a fa tövébe, miközben még a póklányok hálójába is beleakadtál. Élmény volt kiszabadítani – emlékeztette Rozi mosolyogva az esetre a kis csigát.

-       Tényleg, ez jó kis kaland volt. Látod, erre vágyom: izgalomra, kalandra, megismerni új dolgokat. De házzal a hátamon egyszerűen nem tudok messzebbre menni – ezt kimondva a kis csiga elszomorodott.

Kitalálhatod, kedves Olvasó, hogy innentől kezdve, hogyan folytatódik a történet: Frici Rozi segítségével elkezdett albérlőt keresni.

Rozit, a borz kislányt mindenki ismerte Varázserdőben, Fricivel éppen egyidősek voltak. Már Rozi és Frici mamái is egy helyen nőttek fel, és itt is alapítottak családot. Ez a két, elsőre nagyon különbözőnek tűnő állatka pici koruk óta mindent együtt csinált, és az évek alatt igaz barátokká váltak. Nekik mindig természetes volt, hogy szeretik és támogatják egymást, és ha kellett, egy-egy veszélyesnek tűnő helyzetben is kiálltak egymásért.

Akkor is, amikor Rozit csúfolták néha kicsit bűzös illata miatt, Frici megvédte a borz kislányt és tudta, hogy ha Rozi ilyen szagot áraszt, akkor valamitől megijedhetett.

Rozi is mindig segítségére volt a csiga kisfiúnak, például akkor, amikor egy késő délután Frici már elfáradt az egész napos menetelésében. De az erdő széléhez érve egy kis kert oldalában meglátta egyik kedvenc eledelét: a friss, zöld spenótlevelet.

Szerencsére Rozi is éppen akkor ért oda, és közelebb vitte Fricit a kerthez, hogy kedvére lakmározhasson ebből az egészséges finomságból. A két jó barát úgy hallotta, az embergyerekek is nagyon szeretik a spenótlevélből készült főzeléket, amit meg is értenek, főként a kis csiga.

Igazi szövetség volt az övék. Így történhetett, hogy Rozi, miután megtudta Frici világraszóló vágyát, anyukája, Borz néni – a helyi postás asszony - segítségével azonnal összehívta Varázserdő közepére az állatsereget, és árverést tartott a csiga kisfiú házának albérletére. Frici szülei is belátták, hogy ha kisfiuk ennyire szeretne valamit és elhatározza magát, ráadásul hajlandó tenni is az álmáért, akkor mindenben támogatják.

Persze a csiga kisfiú és a borzlány is tudta, hogy az új lakó mennyire szerencsés lesz, hiszen a kis csiga háza igazán kedves, tiszta, szép és a maga nemében tágas is volt.

Az albérletre pályázó állatok közül hárman maradtak az árverés végére: Sziki, a szöcske, Brúnó, a verőköltő bodobács és Gizi, a földigiliszta.

Frici végül Rozi segítségével Szikit, a szöcskét választotta, mert úgy látta, Brúnó és Gizi ügyesen meg tudja oldani lakhatását, ha hűvösebbre fordul az idő. Persze Szikit sem kellett félteni, de ha tisztaságról volt szó, akkor a szöcskére lehetett igazán számítani; még kis szökkenő szöcske társainak lakhelyét is sokszor ő segített tisztán tartani. A tisztaság és rend pedig döntő szempont volt Frici szemében.

Kicsi kora óta saját magának kellett a kis házát rendben tartania, beleértve a játékait és kedvenc könyveit, ezeket mindig szépen a helyükre tette nap végén – na jó, a legtöbb nap végén. Megtanulta – mamája kérésére -, hogyan tudja összehajtogatni ruháit, önállóan használni a mellékhelyiséget, vagy épp a közös étkezések után visszavinni erdei kis konyhájukba a tányért.

Fricinek már csak egy valamit kellett megoldania a kaland előtt...Ha a házát mostantól átadja másnak, ki kellett találnia, hol hajthatja álomra fejét, ha kalandjai során éppen út közben éri majd az éj.

A csiga kisfiú nagy szerencséje, hogy a borzlánynak erre is volt egy remek ötlete: szőjön neki egy szép, erős és vízálló sátrat a két kedves póklány: Csenge és Hanga. Így is történt!

Az árverés után Frici átadta Szikinek a házát, ő pedig magára húzta újdonsült sátorlakóként a póklányoktól kapott új otthonát.

Érezte, hogy jó döntést hozott, amikor merte követni szíve vágyát. Már nem nyomta egy ház súlya pici csigavállait, sátorral könnyedén tudott közlekedni és már alig várta, hogy másnap elindulhasson Varázserdő közepéről a sok-sok titkot és izgalmat rejtő, nagy kalandjára.