Frici, a majom, aki robot szeretett volna lenni.

Frici, a majom, aki robot szeretett volna lenni..

A fővárosi állatkert utcáin egy öt éves kisfiú sétált a szüleivel, állat nézőben. Sorban mentek a ketrecek előtt. Apukája ismertette vele az állatokat. 

- Nézd Dani, jeges maci!

Nem érdekelte, csak a robotjával játszott. Volt keze,  lába, ember formájú volt. Villogott a szeme, mozgott a szája,  beszélt.

Ezt mondogatta.:

- Robi vagyok,  gyere játszani!

     Anyukája ismertette a következő állatot.

- Ez itt elefánt, nagy az ormánya!

   A kisfiú csak nyöszörgött, nem érdekelte. Tovább haladtak. Apukája mesélt az állatokról. Hattyúk, gémek, vízilovak, papagáj. De jó! Tigris.

A kisfiú  bandukolt néma csendben,  csak a földet nézte.

  A  majmok következtek.  Hatalmas ketrec volt, sokan voltak benne, élettel teli, de egy kis majom hátul gubbasztott. A szülei faágakat pakoltak, de ő csak unatkozott.

   Dani bekapcsolta a robotot, ami villogott, és beszélt.

 - Szia, Robi vagyok, gyere játszani!

    Erre Frici a kis majom felkapta a fejét, oda szaladt és tágra nyílt szemekkel a rácsba kapaszkodott. Csodálta a robotot.

    Dani felfigyelt rá, látta, hogy tetszik neki a játéka. Dani és Frici egymás szemébe néztek. Örültek egymásnak,  barátra leltek. Csillogó szemekkel álltak, mozdulatlanul.

A kisfiú megszólalt:

 -Nézd anya, milyen aranyos kis majom!

   Letette Robit, hogy járjon, aki büszkén emelte a lábait. Csattogott a földön, mint a katonák.  Mosolyogva nézte, ahogy a kis majom csodája a játékát. Az állatka ugrált a rácson. Arra gondolt,  hogy robot szeretne lenni,  nem majom!

Daniék elmentek.

  Frici elfáradt, elaludt. Alvás közben keze, lába mozgott. 

 Valami nagyon érdekeset álmodott. Azt álmodta, hogy robot lett, és Dani vitte magával mindenhova. Beszélt robotként, de nem sokat tudott mondani, csak annyit hogy:

 -Robi vagyok!

 Kérdezgették a gyerekek, de nem tudott velük beszélni, csak annyit mondott, hogy:

 - Gyere játszani!

  Pocsolyába lépett, de nem érezte a vizet a testén, mert fémből volt, pedig nagyon szerette volna. Megfogták a kezét, puszit adtak az arcára, nem érezte. Nézte, ahogy eszik a banánt, az almát, tették a szájához, de nem tudott beleharapni, hiszen robot volt. Nagyon szerette volna érezni az ízeket.

   A gyerekek felmásztak a fára, ő nem tudott, ott hagyták alatta. Rosszul érezte magát, ott állt lenn, nézett fel a magasba. Látta, ahogy a gyerekek boldogan játszanak. Szörnyű érzés volt neki, egyedül érezte magát.

Egyszer csak álmában nagyon éhes lett, korgó gyomorral hirtelen felébredt.   

Körül nézett, és látta, hogy otthon van a többiekkel. 

Látta a szőrös mancsát, a lábait. Szaladt anyukájához, csillogó szemekkel és boldogan ette a banánt.

Nagyon örült, hogy nem robot.Bele pancsolt a pocsolyába, érezte a vízcseppeket a bőrén. Anyukája meg simogatta a fejét, boldog volt. Daniék közben haza értek, nagymamája kérdezgette. :

- Milyen volt az állatkert, kis unokám?

 Dani ezt válaszolta.:

- Képzeld mama, találkoztam egy kis majommal, aki nagyon aranyos volt! 

- Meglátogatjuk még, ugye apa? Kérdezte apukáját.

- Természetesen. Válaszolta.

  A szülei nagyon örültek, hogy talált magának egy állatot, egy igazi barátot.  Végre, már nem csak az életelen robot  érdekelte.

    Azóta sokszor mennek állatkertbe,  nagyon szereti Fricit. Meglepetést is kap mindig.

A kis majom pedig már nem robot szeretne lenni, hanem kisfiú. Nagyon várja mindig Danit.