Fűben-fában orvosság

Fűben-fában orvosság.

Az erdőszéli hatalmas tölgyfa gyökerei alatt takaros kis házikó bújt meg, itt lakott Topi nyuszi. Egy szép nyári reggelen kirándulni indult, szeretett kóborolni az erdőben és a környékbeli mezőkön. Amint a fák alatt ugrált, a sűrű bozótosban, különös hangra lett figyelmes. Mintha valaki sírdogált volna a bokrok alatt. Kíváncsi kis nyuszi lévén óvatosan közelebb merészkedett, és bekukucskált az ágak közé. A bokor alatt egy óriási farkas, Szürke feküdt, szomorú ábrázattal hüppögve. Topinak inába szállt a bátorsága és már majdnem messzire futott, amikor a farkas újból szívfacsaró nyöszörgésbe kezdett.

– Te meg mit keresel itt? – hörögte rekedt hangon, amikor észrevette a nyuszikát.

– Én kérem, semmit! – rebegte a nyuszi. – Már itt sem vagyok!

A farkas szomorú tekintetét látva azonban kíváncsi lett. Ugyan mi baja lehet egy ilyen hatalmas és erős farkasnak? Tehát összeszedte minden bátorságát és megkérdezte:

– Miért vagy ilyen szomorú?

– Hát, ha már kérded – felelte a farkas elcsukló hangon, – nagyon fáj a torkom napok óta. Így nem tudok vonyítani, a falkámban mindenki kinevet és csúfol. – Azzal megpróbálta a farkasok jellegzetes, erős vonyítását hallatni, de csak rövid, sipító hang jött ki a torkán, ami köhögésbe fulladt. – Látod? – horgasztotta le a fejét szomorúan.

– Ó, talán megfáztál? – kérdezte együttérzően a nyuszi.

– A múlt héten beleestem a folyóba és teljesen átfagytam a hideg vízben. Azóta a torkom nem akar rendbe jönni, hallod milyen rekedt vagyok?

– Próbáltad már a kamillát?

– Kamillát? – kerekedett el a farkas szeme. – Az meg micsoda?

– Egy kedves kis virág, ami gyógyír a toroknak.

– Minek nézel te engem? – mordult fel Szürke. – Még hogy holmi virágot rágcsáljak?

– Ugyan, dehogy! – nevette el magát a kis nyuszi. – Nem megenni kell a virágokat, hanem teát kell főzni belőle! Ha még egy kis mézet is csöpögtetünk bele, az aztán az igazi!

– Én nem tudom, hogy melyik virág a kamilla!

– Szívesen segítek neked szedni! A közeli rét telis-tele van velük.

– Ha szerinted segíteni fog, akkor tegyünk egy próbát! – egyezett bele Szürke.

A farkas és a nyuszi együtt indultak el a rétre. Topi megmutatta Szürkének, melyik a kamilla virág és közösen egy hatalmas csokrot szedtek belőle.

– Már csak egy kis mézet kellene szereznünk! – töprengett hangosan Topi.

– Hol találunk mézet? – kérdezte rekedt hangon a farkas.

– A méheknél! – válaszolta a nyuszi.

– A méheknél? – hökkent meg Szürke. – Én biztos nem megyek a méhek közelébe! Nem is olyan régen volt, hogy jól megcsipkedtek! Úgy megkergettek, hogy alig tudtam elmenekülni előlük.

– A méhek egyáltalán nem bántanak senkit! – magyarázta Topi. – Csak szépen, tisztelettel kell velük bánni! Tudom is, hogy hol van a méhkasuk. Menjünk, keressük fel őket! De előbb el kell mennünk valahová.

Szürke követte Topit, ő pedig egy levendulamezőhöz vezette. Ezt a virágot nagyon kedvelték a méhek, ezért szedtek egy jókora csokorral és elindultak a méhkas irányába. Óvatosan közelítettek a termetes fához, amelyen a méhek háza lógott. A nyuszi felajánlotta a méheknek a levendulát egy kis mézért cserébe. A méhkirálynő beleegyezett, így Topi és Szürke kaptak egy üveg mézet, a méhek pedig birtokba vették a levendulát, amit a nyuszi a méhkas alá fektetett. A két barát jókedvűen távozott, vitték az aranyszínű kincset Topi házába.

Otthon a nyuszi illatos teát készített a kamilla virágból, majd belecsurgatta a friss mézet.

– Kóstold meg! – nyújtotta a teáscsészét Szürkének.

– Elég különös íze van – nyöszörgött a farkas, miután megízlelte.

– Idd csak meg az egészet! – bíztatta a nyuszi. – Meglátod, segíteni fog!

– Hát jó! – törődött bele a farkas, és kihörpintette a csészét.

Onnantól kezdve egy héten át minden nap felkereste Topit, aki elkészítette neki a finom teát. Közben sokat beszélgettek, rájöttek, hogy nagyon sok közös dolog van bennük. Mindketten szeretik a naplementét, szeretnek kóborolni, és egyáltalán nem szeretnek fürdeni!

Egy alkalommal így szólt Szürke csillogó szemmel:

– Ezt hallgasd, Topikám! – azzal kieresztette a hangját. – Auuuuuuu! – Erőteljes, tiszta hangja messzire szállt az erdőben.

– Nagyon szép hangod van! – dicsérte meg Topi.

– Köszönöm neked nyuszi barátom, hogy segítettél! Soha nem felejtem el, hogy a kamilla és a méz kincset ér! – Azzal elbúcsúzott, hogy a falkájában is eldicsekedjen szép hangjával.

Topi és Szürke még ma is jó barátok, gyakran járják együtt az erdőt-mezőt. Topi megtanította Szürkének, hogy fűben-fában orvosságot lelhet. Azóta együtt ismerkednek a természet kincseivel, és talán még most is élnek, ha meg nem haltak.