Barion Pixel

Gabi és a fészek


Ma egy kisgalambról szól a mesém nektek. Gabi, a galambfióka egy csodaszép, zöld parkban élt négy testvérével és a szüleikkel egy terebélyes fenyőfa ágán egy terpeszkedő tó mellett. Egy verőfényes szerdai reggelen a két galambszülő elérkezettnek látta az...

Kép forrása: stock.adobe.com

Ma egy kisgalambról szól a mesém nektek. Gabi, a galambfióka egy csodaszép, zöld parkban élt négy testvérével és a szüleikkel egy terebélyes fenyőfa ágán egy terpeszkedő tó mellett. Egy verőfényes szerdai reggelen a két galambszülő elérkezettnek látta az időt apróságaik okítására, és megsúgták nekik a jó fészekrakás csínyját-bínyját.

–Nos, gyerekek. Azért gyűltünk itt össze, hogy elmondjuk nektek, hogyan készül a jó fészek.

–Nem úgy volt, hogy a galambok nem tudnak jó fészket építeni?-kottyantotta közbe Gábor, az egyik fióka.

–Csitt, drágaságom. Ezt a pletykát csak a fecskék terjesztik rólunk, semmi valóságalapja nincs. Na, szóval a lényeg, hogy nem is olyan nehéz ez. Keresel pár gallyat, kiválasztasz egy helyet, összedobálod őket, és már kész is.

–Ennyi?-értetlenkedett Gabi.

–Igen drágaságom. Mit szeretnél még? Nem elég ez?-fortyant fel az anyuka.

Gabi lehorgasztott csőrrel ácsorgott, hisz már megint úgy járt, mint mindig. Butaságot kérdezett és most mindenki rajta nevet.

–Most menjetek. Este megnézzük apátokkal mindenki műremekét. Kérdés? Nincs? Nem is lehet. Hahaha! Csak vicceltem. -nevetgélt saját viccén a galambmama.

A fiókák nem látszottak túl lelkesnek a feladatot hallván kivéve egyet, a legkisebbet,Gabit. Míg mindenki unottan, közönyösen azon agyalt, hogy tudná leggyorsabban megúszni a rájuk rótt bonyolultnak hangzó feladatot, ő arra használta az értékes energiáját, hogy kitalálja, mily’ módon hozhatná ki belőle a legtöbbet. Fejében megszületett a terv, a hozzávaló lista és az elhatározottság, ami arcára is kiült.

–Na mi van? Olyan arcot vágsz, mint akit csőrbe vágtak.-kuncogott egyik bátyja,mire a többiek is elejtettek egy halvány mosolyt.

Gabi egy mérges pillantást vetett rájuk, majd kitárta szárnyait és tovaszállt, magukra hagyva henyélő testvéreit.

Vagy egy jó órán keresztül keresgélte a legtökéletesebb helyszínt az építkezéshez, amire egy tóparton lévő bükkfa egyik erősebb ágán lelt rá.

Ez a tétel a képzeletbeli listán kipipálva. Jöhet a következő pont. Most következik csak a komolyabb munka. Nagy gonddal kiválogatta a környezetében talált vastag botok, hegyes ágak, puha tollak, apró homok galacsinokat, járdát alkotó kőtörmelék legjavát, és egy szélvédett helyre, a fa tövébe hordta még mielőtt testvérei megkaparinthatták volna. Ám ettől nem kellett tartania, ugyanis az említett madarak még mindig csak pihentek, míg ő fáradhatatlanul dolgozott. Néha néhány felsőbbrendű pillantást vetettek rá. Ilyenkor Gabi fújt egyet és csak mondogatta:

–Majd én megmutatom nekik!

Nekiállt alkotni.

Az első három próbálkozás súlyos kudarcba fulladt. Egytől-egyig mindegyik az egyre erősödő széllökések áldozatai lettek.

De Gabit nem kell félteni. Nem olyan fából faragták, hogy ennyitől visszatántorodjon. Egy könnycsepp ejtése nélkül újrakezdte az egészet elölről.

Pár órával később, mikor bátyjai és nővérei mind az újdonsült, bár kicsit rozoga fészkükben tanyázva pihentek, leszállt a fa alatti nagy, a nyári melegtől felforrósodott sziklára, és sírva fakadt, mert ő azóta sem járt sikerrel. Nagy bánatában észre sem vette az ott tanyázó apró gyíkocskát, aki Gabi szívettépő zokogását meghallva odaszaladt hozzá apró és fürge lábain, majd enyhén kidülledő szemeit nyalogatva így szólt:

–Hát te? Miért itatod az egereket? Ne csináld ezt! Itt ez a nagy tó. Innen a világ összes kis rágcsálója pukkadásig tölthetné a hasát friss vízzel.

Gabi először nem értette, aztán nagy nehezen leesett neki, hogy ezt viccnek szánta a kis hüllő, és illene nevetnie. Jól nevelt kisgalambhoz illően ezt meg is tette, majd eszébe jutva az ok amiért itt van, újra elkomorodott.

–Jajj, gyíkocska. Nagy az én bajom. Hüpp. A szüleim azt mondták, hogy építsünk egy fészket estére. A testvéreim már mind készek, mindjárt lemegy a Nap, és én még sehol sem tartok. Hüpp. Hüpp.-panaszolta sírós hangon.

–Fel a fejjel kismadár! Majd én segítek neked. Sipp-supp kész lesz a madárpalota.

–Te? Már ne vedd sértésnek, de te egy gyík vagy. Hogy tudnál nekem segíteni?-hangzott a megrökönyödött válasz.

–Én ezen a sziklán tanyázom évek óta márciustól októberig. Egész nap napozok és nézegetek. Temérdek madarat látok fészket rakni, költeni és még sok ilyen dolgot. Megszámolni sem tudom, hány madarat láttam az első lépéstől az utolsó simításokig végigmenni a fészekrakás bonyolult műveletén. Gólyától elkezdve a feketerigón át egészen a kis vörösbegyig. Más dolgom nem lévén,rengeteg praktikát ellestem tőlük. Véleményem szerint tudnék pár hasznos tanáccsal szolgálni feléd, ha elfogadod eme öreg, bolondos gyík segítő jobbját.

–Oh, az szuper lenne! Hol kezdjük? Nincs sok időnk.

–Először is kell egy erős alap. Tedd keresztbe azt a két nagyobb ágat, majd rá azokat a kisebbeket. Jöhetnek közé egy kis bélésnek azok a nagyobbacska fűszálak. Rögzítésre pedig tökéletesen megfelel az a homokgolyó, csak nedvesítsd meg kicsit a víznél hogy ragadjon, ezt Feritől, a fecske barátomtól lestem el. Úgy, igen. Jó lesz az. Megy ez neked!

És ez így folytatódott egész addig, míg a madárvár tényleg állt. Mit vár, ez egy kész kastély lett.

Még éppen időben, ugyanis ebben a pillanatban egy újabb nagy széllökés kíséretében megérkezett Gabi családja. Alig győztek ámulni és bámulni a hatalmas építmény láttán. Szinte lerohanták húgukat a kérdéseikkel.

–Ezt te csináltad?

–Hogyan tudsz ilyet alkotni?

–Miből készült?

–Hihetetlen!-kiáltotta az egyik.

–Elképesztően lenyűgöző!-kontrázott rá a másik.

–Meghúzhatjuk magunkat nálad? Ez a nagy szél mind a négyünk fészkét tönkretette.-kérlelte Gábor,a legidősebb galambfiú.

–Bárcsak mi is ilyen komolyan vettük volna a feladatot-sóhajtott fel Gizi.-Ne haragudj ránk, amiért kinevettünk reggel. Meg tudsz bocsátani nekünk?

–Természetesen! Kerüljetek beljebb!-kiáltott fel örömtelien Gabi,hisz az egészet azért csinálta ilyen odaadással, hogy a családja büszke legyen rá.

Majd a gyíkocskához fordult.

–Te is gyere gyíkocska. Nehogy elmenj! Hiszen még meg sem köszöntem a sok segítséget. Ez nem sikerült volna nélküled. Mostantól ebben a fészekben mindig szívesen látunk téged.

Így hát a segítőkész gyíkocska boldogságtól úszó arccal csatlakozott a galamb családhoz. Egész este le sem lehetett törölni a vigyort az arcáról olyan boldog volt, hogy Gabi nem feledkezett meg róla. Néha ilyen kis segítségek is sokat jelenthetnek a másiknak.

Mind együtt töltötték az estét a fejedelmi új fészekben. Sokat nevettek, beszélgettek.

A négy testvér pedig egyszer és mindenkorra megtanulta, hogy példát vehetnek kistestvérük példamu

tató hozzáállásáról és kitartásáról.

Posta Hanna, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Posta Hanna Amatőr író

Posta Hanna vagyok, kezdő tollforgató, történetkörmölő és könyvmoly. Na, meg még sokminden más,de azt most inkább hagyjuk. Életcélomnak tekintem a legapróbb kislurkók megismertetését a könyvek csodálatos világával.Én is akkor kezdtem,mint mindenki más.A mágikus betűhalmaz országában kalandozást nem lehet elég korán kezdeni. Remélem tetszeni fognak a történeteim ❤️

Vélemények a meséről

Varga Zsuzsanna

2024-07-14 20:17

Tetszett a mese, van bevezetese, befejezèse, tanulsága :)

Sebőkné Palme Éva

2024-07-24 12:27

Nagyon kedves, tanulságos történet.

Éva Horváthné Hoffmann

2024-07-29 15:10

Kedves Hanna! Gratulálok a mesédhez, amelyben megtalálható a főszereplőn személyébenminden olyan tulajdonság,amire manapság is szükség van. Remélem olyan sokan olvassák majd történeteidet, amennyit Te is olvastál!! Csak így tovább,büszke vagyok,hogy sz



Sütibeállítások