Gnómama és Gnómpapa

Gnómama és Gnómpapa.

Gnómkisország közepében élt egy furcsa Gnómgyerek,

Azt gondolnád, Gnómnál furcsább Gnómfióka nem lehet.

Nem volt ő egy átlag picur, girbegurba Gnómkölyök,

Magasságból nézelődött Gnómama s apó fölött.

Gnómpapa a plafont nézi, mormol, lesz-e elég hely?

Ha tovább nő a Gnómporonty a házat, kertet adjuk el?

Gnómplafon tán meg se hallja, mintha falnak beszélne,

Gnómpapa most minden téglát egy toronyra cserélne.

Gnómcsemete egyre feljebb emelheti Gnóm fejét,

Tányér füle fogja fel a magaslatok bús neszét.

Gnómkölöknek feje koppan mihelyst egyet nyújtózna

Összehúzza magát tehát, vigyázva és duzzogva.

Gnómamának nehéz tudni mitől ez a görnyedés,

Szomorú a Gnómgyermeke, vagy csak épp a hely kevés?

Gnómama és Gnómapóka gondolkoznak, töpreng’nek,

Hol legyen az új szobája a nagytermetű törp-dednek.

Gnómama és Gnómpapa rájöttek, hogy mi a válasz,

Magasoknak magas falak, magas tető, alá támasz,

Lebontják a néma plafont, legyen tér mi Gnómnak kell,

Így járt Gnómunk mint egy király: mellet ki és orrot fel!