Hernyó Herold szárnyat növeszt?

Hernyó Herold szárnyat növeszt?.

Élt az erdőben egy barátságos, zöld lepkehernyó, Herold. Hosszú és vastag volt, teste gyűrűkbe rendeződött. Alapvetően remek volt az élete, nem szenvedett hiányt semmiben, és a boldogság sem kerülte el. Csak egy dolog nyomasztotta a szívét. A legtöbb erdei állat csúfolta a csupasz teste és a nagy kerek szemei miatt. Kivéve a madarak… Ők nem foglalkoztak a csúfolással, inkább meg szerették volna enni. De Herold eddig mindig megmenekült.

Sokat törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg kinézetétől és zsákmányszerepétől egyaránt. Éjt nappallá téve gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi. Arra gondolt, a bagolytól kér segítséget. Ez kockázatosnak tűnt, mert a baglyok szeretik a jó húsos kukacokat. Márpedig Herold nem volt éppen „nádszálkisasszony”. Minden félelmét legyőzve elindult az öreg, bölcs bagolyhoz. Útközben találkozott Katica Tamással, akit a barátai csak Káténak hívtak. Tamás érdeklődött, hogy hova tart. Herold azt felelte, hogy ez szigorúan titkos, de annyit elárult, hogy valakitől segítséget szeretne kérni. Káté sok sikert kívánt Heroldnak, majd továbbment. A kellemes beszélgetés után Herold hamarosan megérkezett egy kristálytiszta vizű patakhoz. Belenézett, és meglátta az arcát. Ezt mondta magában: „De rút vagyok! Zöld és csupasz. De azért megyek tovább.” Sok csúszás-mászás után végre elért a bagolyhoz. Még pár órába telt, mire felküzdötte magát az odúig. Hernyó Herold bekopogott az ajtón. A bagoly unottan kinézett. „Úgy látom, házhoz jött a vacsora?!” – gondolta csodálkozva. Már nyitotta a csőrét, mikor Herold ijedten felkiáltott.

-         Én nem eledel vagyok, ne érts félre! Csak tanácsot szeretnék kérni tőled!

-         Tanácsot? – kérdezte meglepetten a bagoly. – A hernyók nem szoktak tanácsot kérni. Pláne nem a madaraktól. Ez valami új szokás?

-         Nem éppen, csak szeretném tudni, hogy változtathatnám meg a külsőmet. Például szárnyat vagy lábat, vagy valamit szeretnék.

-         No, én tudok ebben segíteni – felelte a bagoly. – Nem kell egyebet tenned, el kell menned a kristálytiszta patak forrásához. Ott kerüld meg az ezeréves tölgyfát!

-         Minek?! – kérdezte Herold.

-         Hát azért, te kuka(c), mert ott lakik az erdő tündére! Ő biztosan tud segíteni! De ne feledd, fontos, hogy csak az ezeréves tölgyfát kerüld meg! Ha a kilencszázkilencvenkilencéves nyárfát kerülöd meg, akkor nem egy rétre jutsz, hanem egy barlangba, amiből még senki nem jutott ki.

Herold bizakodva indult el az erdei tündérhez, félúton járt, amikor eszébe jutott, hogy nem elég csinos. Mégsem mehet egy ilyen nagyhatalmú teremtéshez ruha nélkül. Úgy gondolta, hogy ha van valaki, aki neki ruhát tud szőni, azok csakis a selyemhernyók lehetnek. Ők voltak azok, akik sosem csúfolták. Herold vidáman a selyemhernyók felé vette az irányt. Már este volt, mire odaért. Megkérte régi barátait, hogy szőjenek neki egy elegáns cilindert és egy csinos kis nyakkendőt. A hernyórokonok örömmel vállalták a megbízatást, hajnalra el is készültek. Herold nem késlekedett, fejébe csapta a cilindert, nyakába kötötte a nyakkendőt, és egyből nekivágott az útnak. Olyan gyorsan haladt, hogy röpke 45 perc alatt már oda is ért a fákhoz. Arra gondolt, vihetne valami ajándékot a tündérnek. „De hát mit vigyek, amikor nekem nincsen semmim?” – töprengett. Miközben ezen tűnődött, meglátott egy különleges harmatcseppet, ami lebegett előtte. Gondolta, majd ezt viszi a tündérnek. Ránézett a nyárfára, és eszébe jutott, hogy egyik fát meg kell kerülnie, de a másikat tilos.

Gondolkodni kezdett: „Na de melyiket kell megkerülni?! A bagoly azt mondta, hogy az ezeréveset kell megkerülni. De sajnos nem tudom, melyik lehet az. Talán egy erdőlakó tudni fogja, keresek egyet gyorsan.”

Nem is kellett sokáig keresnie, egy mókus ugrott elé.

-       Hé, mókus! Nem tudod, melyik az ezeréves fa?

-       Hát a tölgyfa, ezt mindenki tudja!

Herold megkerülte a tölgyfát, és egy csodálatos rét tárult elé. A táj virágokkal volt borítva, a közepén egy hatalmas gombán egy tündér sírdogált. Herold odasietett, és megkérdezte, hogy mi történt. A tündér elmondta, hogy volt neki egy varázsharmatcseppje, amivel a növényekkel tudott beszélgetni, de sajnos ez elveszett, mikor kirándulni volt az erdőben. Herold ekkor a cilinderébe nyúlt, és elővette a lebegő harmatcseppet.

-         Ez volt az? – kérdezte kedvesen Herold a tündértől.

Nem is kellett válaszolni, mert a harmatcsepp hirtelen a gazdája kezébe szállt. A tündér most már örömkönnyeket hullatott.

-            Mivel megtaláltad a varázscseppet, segítek neked bármiben.

-            Nekem az lenne a legjobb, ha lehetnének szárnyaim – kapott az alkalmon Herold.

-            Ebben pont tudok segíteni! Látod ezt a gombát, amin ülök? Ez a gomba ezer spórát termett a világ születésekor. Minden spóra egy teremtménynek képes szárnyat adni. De már csak egy spóra maradt, ezt neked adom. Bele kell szórni forrásvízbe, és meginni. Ennyi az egész! Szerencsére van nálam egy kulacs forrásvíz. Bár én is nagyon szomjas vagyok a sok sírástól, de elég lesz mindkettőnknek.

A tündér két pohárba töltötte a vizet, majd egyikbe beleszórta a gomba spóráját. Amíg vártak, hogy feloldódjon, egy madár elkezdett énekelni. A tündér odanézett, hogy melyik madár adja ezt a szép hangot. Elmélázva megfogta egyik poharat, és kiitta a tartalmát.

-       Állj! – kiáltott fel Herold.

De már késő volt. Sárga fény villant, és a tündérnek szárnya nőtt. A tündér bocsánatot kért, nagyon bánta a hibát, de már nem volt mit tenni.

            Herold letörten indult haza. Ahogy ment végig az erdőn, mindenhonnan izgatott sutyorgást hallott. „Itt jön az az elegáns hernyó kalapban, akiről a mókus beszélt. Milyen jóképű! Milyen fess! Milyen csinos! Még nyakkendője is van, nézzétek! Nem tudjátok, ki lehet? Még sosem láttam errefelé.” Herold büszkén folytatta útját. A folyóhoz érve rácsodálkozott tükörképére, és megállapította, hogy valóban jól fest az új ruhájában.

            Hazaérve ismét találkozott a mókussal, aki megszólította:

-       Hallottam, hogy szárnyakat szeretnél! És azt is, hogy Tündérke véletlenül megitta a bájitalt!

-       Ne is mondd! Tetszik ez a cilinder és a nyakkendő is, de azért egy szárny se állna rosszul!

-       Tudod, mi az igazság, kedves Herold?! Minden lepkehernyó egyszer majd pillangó lesz, gyönyörű, színes szárnyakkal, és felfedezi az eget.

Herold alig fogta fel, amit a mókus makogott, de amikor megértette, eszébe jutott, hogy hallott már olyan állatokról, akik életük során átváltoznak. Nagyon örült, hogy ő is közéjük tartozik! Úgy döntött, hogy napjait cilinderben éli, és megvárja, amíg pillangóvá változik.

Hamarosan ez is bekövetkezett, de az már egy másik történet.