Herold, a hernyóherceg

Herold, a hernyóherceg.

A Hernyó Királyság népe boldogan és elégedetten éli mindennapjait a tisztáson. Sosem kell nélkülözniük, mert az öreg Hernyó Herbert király mindig gondoskodik a legfrissebb salátalevelek beszerzéséről. Uralma azonban a végéhez közeledik. A király hamarosan be fog bábozódni, majd szárnyakat növeszt és lepkévé változik, így a hernyóknak többé nem lehet a vezetője. Két fia verseng az örökségért: Herold és Hektor.

Herold herceg nagyon hasonlít az apjára. Mindig is tisztelte a királyt tetteiért, és igyekezett egész életében a nyomában járni, hogy a hernyók népét védelmezze és kiszolgálja. Hektor azonban könnyelműségnek tartotta, hogy a salátalevelek fáradságos begyűjtése után azokat szétosztják az ország lakói között. Szerinte ez a kiváltság csak a királyi családnak jár, a nép pedig kapja csak az olcsó füveket.

Ahogy teltek a napok, a két testvér között egyre kiéleződött a viszály. Végül eljött az idő, a király vékony burokkal vonta be magát, és megkezdődött a hétnapos átalakulási folyamat, melynek végére trónörököst kell hirdetni. Hektor csak erre várt. Már napokkal ezelőtt szervezkedni kezdett Herold háta mögött. A palota kiváltságos hernyónépét ügyesen maga mellé állította azzal, hogy a szegényebbektől megvont salátalevelekből nekik is ígért a segítségükért cserébe. A hernyók Hektor vezetésével elüldözték a másik örököst az országból.

Herold teljesen kétségbeesett. Nem gondolta volna, hogy a testvére így elárulja őt.
-Mitévő legyek most? - kezdett zokogni a kis hernyócska. - Egyik nap még herceg vagyok, másnap pedig csavargó...

Ekkor eszébe jutott, kik is segíthetnek rajta. Talán mégsem olyan reménytelen a helyzete.
-El kell jutnom a lepkék birodalmába. A lepkék szoros barátságot ápolnak a hernyókkal, ők sem tűrnék Hektor alattomos tettét.

Ám ez nagyon hosszú útnak ígérkezett. A két ország közötti távolság, amit egy lepke seperc alatt átrepülne, a földhözragadt kis hernyónak ötnapi sétára volt. Így hát nem vesztegette tovább az időt, Herold nekivágott a nagy útnak. Éjt nappallá téve vándorolt, közben csak az éppen útjába kerülő lóherékből tudott falatozni. Ezek ugyan nem voltak olyan zamatosak, mint a saláta, de éhségét csillapítani tudta velük. Kitartóan ment-mendegélt, de harmadnapra úgy kimerült, hogy meg kellett állnia pihenni. Felmászott egy szép piros tulipán kelyhébe és kényelembe helyezte magát. Majd midőn leszállt az éj, a hernyócska is álomba szenderült. Álmában degeszre ette magát salátával, úgy ahogy azt száműzetése előtt tehette nap mint nap.

Pirkadatkor egy méhecske járt arra a szokásos reggeli pollengyűjtő körútján, és észrevette a hétalvót a tulipánban.

-Zümm-zümm, hát ez meg miféle szerzet aki a virágporomban fürdik?
Erre a hernyócska is felébredt édes álmából.

-Hernyó Herold herceg, a hernyók királyságának trónörököse! -felelte riadtan.

-Nocsak, egy herceg? Mit keres egy ilyen előkelő személy itt, ahol még a madár se jár? - kérdezte a méhecske.

Herold elmesélte részletesen hogyan is került ide, miért kellett elhagynia otthonát, és merre tart most. A méh ezután útbaigazította Lepkeország felé. Mikor a hernyó kimászott a tulipánból és folytatta volna vándorútját, a méhecske még megállította egy pillanatra.
-Várj csak, herceg. -kezdte, majd belenyúlt a kosárkájába.- Itt egy kis friss méz, mindig hordok magamnál, hátha kell egy kis energia az egésznapos munkához. Nagy út áll még előtted, jól fog jönni.

Herold illedelmesen megköszönte, és azon nyomban be is falta az édes mézet. Ettől újult erőre kapott, nagyon ízlett neki amit a méhecske készített. Útnak eredt, és még két egész napon át bandukolt, mire elérte a hatalmas fát, amelynek lombja körül csak úgy özönlöttek a pillangók. Megérkezett úticéljához.

Sietve elkezdett felkúszni a fa törzsén, egészen a lombkorona legtetejéig, ahol a Lepkekirálynő pompázatos trónterme állt. Az őrök bekísérték a királynő színe elé. Tekintettel arra, hogy barátságos országból érkezett és sürgős mondanivalója volt, azonnal bebocsátást nyert.

-Királynő! – vágott bele Herold lihegve – Herbert király az átalakulása kellős közepén jár, míg fivérem, Hektor, galád módon hatalomra tört és száműzött saját hazámból. A hernyók népétől megvonja a finom salátát, hogy ő maga gazdagabban élhessen. Segítségedért esedezem, az összes hernyó nevében.

A királynő kevés töprengés után beleegyezett.

-Úgy hallom ez igen súlyos vészhelyzet! Holnap az első napsugarakkal együtt indulunk útnak!

Heroldot megvendégelték az estére és fekhelyet is biztosítottak számára. Másnap reggel, ahogy a nap felkelt, a herceg felült a Lepkekirálynő hátára, mint valami aranyszőrű paripára, és szálltak szélsebesen a hernyók országába lepkék százának kíséretében. Az országot éhínség gyötri, miközben a palota lakói dőzsölnek a zamatos salátalevelekben.

A lepkesereg meglepetésszerűen tört rá a palota népére az ablakokon keresztül, Hektornak esélye sem volt elmenekülni. A zsarnokot elfogták és a tömlöcbe vetették, hogy a király döntsön a sorsa felől. Erre nem is kellett sokat várni, ugyanis a következő napra virradóan a burok repedezni kezdett, és Herbert, az eddigi Hernyókirály, aki immáron lepkeként éli élete hátralévő részét, kikelt bábjából. Csodaszép azúrkék színű pillangó lett belőle.

Még épphogy magához tért az átalakulásból, a jelenlévő Herold herceg és a Lepkekirálynő szinte egymás szavába vágva mesélte el az elmúlt napok történéseit. Herbert a hallottak értelmezése után felszólalt:

-Herold fiam. Büszke vagyok, hogy nem hagytad veszni a hernyók népét és hogy ilyen ügyesen helyt álltál a zsarnoksággal szemben. Amit fivéred tett, az megbocsáthatatlan, és ezért a megfelelő büntetést érdemli. Hektornak el kell hagynia a királyságot és többé nem térhet vissza. Királynő, mindent hálásan köszönünk a lepkenépnek. Remélem, egyszer meg tudjuk hálálni kellőképpen.

-Apám, - vágott közbe az ifjú Herold. – bár tudom, hogy Hektor megérdemelné a száműzetést, nem szívesen küldeném világgá. Azt hiszem, megfelelő büntetés lenne számára, ha már nem élvezhetné tovább a királyi palota kiváltságait, de továbbra is Hernyóföldön élhetne hétköznapi hernyóként. Talán ráébredne, hogy nem volt bölcs döntés a saját jóléte érdekében a saját népével rosszat tenni.

Így is lett. Hektor nem tartozott többé a királyi családhoz, de a hernyók közt maradhatott. Az igazságos Heroldot királlyá koronázták, akinek első dolga volt, hogy a köznépet ismét ellássa salátalevelekkel, hogy soha ne kelljen többet nélkülözniük. Herbert, az egykori Hernyókirály megkérte a Lepkekirálynő kezét és akkora lakomát csaptak, hogy azt hetekkel később is emlegették mind a lepkék, mind a hernyók országában. Ezentúl közösen vezették a lepkék népét és rendszeresen meglátogatták a dicső hernyókirályt, Heroldot.

Talán a mai napig is látogatják, ha meg nem haltak.