Hi Úz!

Hi Úz!.

Hi Úz!

A találkozás

Úz sosem gondolta, hogy valaha is egy mese főszereplőjévé válik. Persze, miután megismerkedett Danival, mindez elkerülhetetlenné vált. De kezdjük az elején. Egy gyönyörű februári nap volt. Hatalmas pelyhekben hullt a hó, a Nap meg csak sütött, sütött, mintha soha nem akarná abbahagyni. Gyanús volt, talán ez az a nap, amikor nem lesz este. Még alkonyodni sem fog, csak véget nem érően napfény borítja majd az eget. Nem így történt, de megvolt rá az esély. Végül is nem ért véget a világosság, csak a Nap fényét felváltotta valami másnak a ragyogása. Megvilágította a rózsaszínben izzó felhőket, a zöldes ég alját, aztán szép puhán landolt egy bokrokkal és virágokkal teli kertben. A hó meg sem olvadt alatta. Neutrino-hajtóműve tökéletesen energiatakarékos modell volt. A pilóta kiszállt, körülnézett, és úgy döntött, nem utazik tovább. Ideálisnak tetszett a helyszín, a klíma, a bolygó. Azt nem is remélte, hogy a Nagy Tett, ami okán beleegyezett az utazásba, ami miatt fényévekre távolodott otthonától és szeretteitől, végül nem csak az Élőlényeknek adja vissza szabadságát, de személyesen neki, Úznak is tartogat ajándékot. Nem is akármilyen ajándékot. Egy Igaz Barátot. Az első földlakó, akit megpillantott, egy kicsit nagyobb volt nála, vastag bunda borította, zöld szemei csillogtak (mint Úznak) és olyan puhán járt a frissen hullott hóban, mintha lenne egy-egy kis légpárna mindegyik mancsa alatt. Úzt elbűvölte ez a mozgás, nem is várt tovább, felvette a lény alakját. Két fülére felcsíptette látvány-stabilizátora két pólusát, majd járművét levendula bokorrá változtatta, megkímélve a bennszülötteket az ismeretlentől.

Ő érkezett előbb. Dani csak másnap hajnalban jött - s nem ugyanerre a helyszínre. Néhány napot még biztonsági karanténban kellett töltenie, míg megszokta az éghajlatot, a levegő összetételét... Aztán, talán egy hét elteltével meghozták őt is. Csupasz volt, és nem tudott még járni (biztos a szokatlan gravitáció), de gondos őrzői becsomagolták, és szállították, ahová kellett. Intergalaktikus nyelvet beszélt, amit Úz is kitűnően elsajátított még az iskolában, és bár annak a szőrös kis lénynek a torkából - akinek alakját Úz felvette - elég furcsán hangzottak a szavak, mégis kitűnően megértették egymást. Az Őrzők, úgy tűnt, valami nagyon furcsa nyelvjárást használnak, és teljesen hihetetlen volt, hogy hogyan értik meg az intergalt. Valószínű sehogy. Csak ráéreztek a dolgokra. Mikor meghozták Danit, Úz nem tulajdonított jelentőséget a ténynek. Egyszerűen tudomásul vette, hogy élni fog a helyszínen egy másik egyed is, aki jóval kisebb méretű, mint az átlag, és akit emiatt óvnak, és táplálnak. Mint őt. Még csak irigy sem volt. A feladatára koncentrált. Napok alatt fel kellett mérnie a lehetőségeket a Jövő-befolyásolás terén. Elég sokat tanácskozott a jövevénnyel, aki úgy tűnt, jól kiismeri magát e bolygón, és használható ötletei vannak. Gyakran beszélgettek, de nem nagyon találkoztak. Mármint szemtől-szembe. Úz alacsony volt, de túl magas rangú ahhoz, hogy szekrényekre, vagy bármi másra ugráljon. Dani pedig vagy egy földlakó kezében volt, másfél-két méterre a felszíntől, vagy a méter magas ágyában feküdt. Mígnem, egyik reggel arra ébredt, hogy megerősödött kicsi nyaka, és fel bírta emelni a fejét, Mosolyogva ránézett Úzra.

Úz e pillantástól megszédült, megtántorodott, rálépett egy kisautóra, ami persze megindult vele egyenesen a vasalnivaló ruhák kupaca közepébe: ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!, azon keresztülszáguldott, és fején egy sárga csíkos zoknival, egy csokornyakkendő társaságában a faépítő vár felvonóhídján megállt. Vagyis megült, alakjához képest igen furcsa helyzetben. Leginkább egy zizzent jógira hasonlított. A feje és a szemei különböző sebességgel és legalább három irányban forogtak: zzzzzz-zzzzzzzzzzzz! Dani, mikor végre abba bírta hagyni a nevetést, csak ennyit mondott: Hi Úz!

• Hi Dani!
• Mitől ijedtél meg?
• Dehogy ijedtem! Csak… csak hát még sose… még sohase láttam ilyen kék szemet! Meg tudnád mondani… ennek a… hihetetlen kék színnek a rezgésszámát?

Na, valahogy így kezdődött.

A nyomozás

• Tudod Dani, szólt Úz egyik reggel, miközben a szemét dörgölte, olyan titkos a küldetésem, hogy azt se tudom, igazából mi is a feladatom.
• Csak megmondták, miért küldtek ilyen őrült messzire!
• Persze, találkoznom kellett – most már tudom - Veled.
• Miii?
• Komoly, azt mondták te segítesz megoldani a problémát. Csakhogy, egyelőre azt se tudom, pontosan mi a probléma. Na, ez a probléma. Aludjunk még egy kicsit.

Reggelire kakaót ittak. Kakaózás közben Úz mindig emlegette, hogy a Tejúton lefetyelte a legfincsibb tejet, amit valaha is kóstolt. Azt mondta, egyszer elmeséli. De most nem beszéltek erről. Mindketten törték a kiflit és a fejüket. Mi lehet a baj? Mi az, hogy elveszett az élőlények szabadsága?

• Szerintem ellopták. Lehet, hogy a kommunisták? Nem, nem hiszem. Inkább valami terrorista szervezet. Dani, figyelsz rám?
• Persze, de kértek váltságdíjat, vagy valamit? Különben is, mit csinálnának vele? Pont a terroristák… nem hiszem, azoknak nem kell, azok direkt utálják, nem? Lehet, hogy nem is lopták el, csak elvesztették.
• Az élőlények?
• Aha, vagy csak lerakták valahova, és nem találják. A felnőttek se találják sose a slussz-kulcsukat!
• A gyerekek találják?
• Nekik nincs:)
• Ja, úgy könnyű! Kérsz kalácsot?
• Inkább választ! Mit mondtak pontosan? Szó szerint!
• mGhabal5 x 1RFK
• Intergallul, légyszi!
• Ja, bocs, azt mondták adjam vissza az Élőlények szabadságát. Nagy É-vel. Lehet, hogy a szabadság is nagy volt, nem emlékszem. De, hogy ellopták, elhagyták…Te, lehet, hogy nálam van?
• Nézted már a zsebedben? Bár… tegnap raktuk tele gesztenyével, semmi se volt benne, csak kavics, meg faág, meg matrica, meg csoki, meg rágó…
• Nézd! Egy csiga!
• Szerintem nem azt keressük.
• Lehet, hogy eltűnt. Vagy elszippantotta egy feketelyuk! Úristen! Beleesett egy feketelyukba!
• Akkor miért ide küldtek, és nem a galaxis közepébe?
• Ja, tényleg.
• A szabadság, az olyasmi, mint az egészség, nem?
• Lehet, hogy egy sárkány tartja fogva a lényeket, hatalmas, sötét barlangjában.
• Egy másik fekete lyuk? Szerintem a sárkány ellen nem minket küldenének. Ketten együtt se bírnánk el egy kardot. Különben is, a sárkányok királylányokat rabolnak, azt hiszem.
• Szerintem is. És azok sem szeretik a szabadságot.
• Mondjuk az alkalmazottak szeretik!
• Jó, jó, de azok kiveszik, nem lopkodják.

Néhány percig komolyan elgondolkodtak, bár arckifejezésük komolyságát kissé csorbította a mindkettejük szája felett kunkorodó kakaó-bajusz:) Dani nem hiába törte a fejét, olyan gondolat szikrák pattantak ki belőle, mintha meggyújtottak volna egy csillagszórót.

• Úz, figyi, ha valaki elveszíti az egészségét, akkor nem azt keressük, hanem a betegséget szüntetjük meg, és akkor az egészség magától visszajön. Lehet, hogy nem a szabadságot kell megkeresnünk, hanem az eltűnésének az okát. Azt megszüntetjük, és kész!
• Azta!

A feladat

A hibajelenségek a következők:

Az élőlények képzelőereje közelít a kritikus nulla szinthez. Gyakorlatilag megszűnt mindenféle gondolat-áramlás az univerzumban. Nem utaznak sem térben, sem időben, sem álomban, sem képzeletben. Üres a Tejút. Nem írnak új sci-fit, de még a régieket sem olvassák. Nem festenek varázslatos képeket, a tudósok a bioszféránál feljebb nem kutatnak.

Ha az energiaszint tovább csökken, leáll a bolygók forgása, elhal a csillagok zenéje. A helyzet katasztrofális, a megoldás halaszthatatlan!

A probléma valószínű oka: félelem.

A feladat: ennek elhárítása.

A félőlények

• Egy vírus lehet. Ami mindenkit megfertőzött. Lehet, hogy a neten keresztül? Egy pángalaktikus mikroba. Meg kell találnunk.
• De Dani, ez lehetetlen! Hogy keressünk meg egy irinyó-pirinyó valamit, amiről az se tudjuk, hogy néz ki, (meg az se biztos, hogy egyáltalán létezik) hogy keressük meg a Világban. Tudod te, mekkora a Világ?
• Legalábbis ma azt mondják a tudósok, hogy végtelenül nagy. Meg azt, hogy kb. 13,8 milliárd éves. Úgyhogy szerintem 13,8 milliárd fényév lehet a nagysága. Mármint a gömb sugarának. Asszem. Ha gömb alakú. Persze ez egyáltalán nem biztos. Kati szerint teljesen máshogy is lehet ez az egész mindenség… De hogy őrületesen nagy, az tuti. De te azt tudod, hogy mit csinálnak a Nagy Hadron-ütköztetőben? Tudod, abban az óriási karikában!
• Ja, arról tanultunk atomfizika órán. Azt nagyon csíptem, mikor a tanár behozta a szerkentyű kicsinyített mását, és befogtunk pár részecskét!
• Tényleg? Igaziból működött?
• Aha, még villanás is volt, ahogy kell, és nekem sikerült a legtöbbet elkapnom:)
• Fú de jó, akkor meg tudjuk csinálni! Azok a részecskék, tudod azok a neutrínók, mindenen átmennek, de ezek a minyuri mikrobák meg hatnak az élőlényekre, úgyhogy lehet, hogy fennakadnak rajtuk! Vagyis rajtunk. Csak egy nagyon-nagy kört kell alkotnunk, és meglesz!
• Az lenne a jó, ha hasonló energiaszintek lennének a kör minden pontján.
• Minden 12 éves srác megfogja egymás kezét. Mit szólsz? Hányan lehetünk?
• Nem tudom. Százezren?
• Á, az nagyon sok. Ha, mondjuk ezren megfogjuk egymás kezét, az kb. ezer méter kerületű kör lesz, ugye?
• Az elég!

Alig egy órával a kísérlet megkezdése után fennakadt egy a csapdában. Nagyon parányi volt. Hosszúkás kis entitás, a nyaka meghajlott, ettől lógott a feje, az alján meg egy kis farkinca kunkorodott. Vékony testén csak egy pár rövid végtag látszott.

Így nézett ki: f

• Úz! Látod, amit én? Ez egy f, egy f-betű! Ezért lett annyi élőlényből félőlény?

A kísérlet

A srácok összeszaladtak. Mindnek volt valami remek ötlete. Egyikőjük fénykarddal akart megküzdeni velük, a másik vízi-pisztolyt szerzett, és már lőtt is.

- Dematerializáljuk! – Tapossunk rá, minek ez a felhajtás! – Fújjuk le szúnyogirtóval! – Csalogassuk mézzel egy dobozba, és zárjuk be!

• Álljatok le skacok! Köszi a segítséget, de a többi a mi dolgunk.
• Köszi Úz, nem bírtam már gondolkodni ebben a zajban. Figyelj csak, az egy dolog, hogy milyen az alakjuk, de nézd a színűket!
• Hát, nem túl vidám. Hideg barna, hamuszürke, piszkos kék, fakó lila…
• Ugye, mintha maguk is… nem is tudom, olyan lehangolók. Olyan lehangoltak. Hallod??? f
• Micsoda?
• f-moll
• Ne már!
• Tudod mit? Alakítsuk át valahogy F-dúrrá!
• Na hallod, elképesztő vagy! Mégis, hogy gondolod?
• Várj egy kicsit, gondolkodom. Azt hiszem, megvan. Hallod azt a kis sziszegést?
• Aha, mintha szipogna valaki.
• Szortyog. Az A. A középső hang. A-nak kéne lenni, de Asz. Sima megfázás. Náthás szegény. Zsebkendőt neki!
• Zsebkendőt? Ez a csodafegyverünk???
• Odasüss! A színek! Óceán-kék, smaragdzöld, mély lila, bíborszín! És a lények! Nézd Úz! Mindenki lógatta a fejét, mint egy f, most meg, őrület, mindenki beszélget!
• Ja, nyitottak egymás felé. Pont, mint egy halom F. Hát ez nem semmi! Egy zsebkendővel! Pzs.-hadművelet.

A Flfedezés

• Flangálunk egyet?
• Bírom az intergal szlenget (jé, ez rímelt!), de ezt még sose hallottam.
• Olyan Flöttyedt mindenki!
• Na ezt se. Flöttyedt?
• Aha, ezt most találtam ki, asszem, de érted, nem?
• Flöttyedt. Aha, mint a Flamingó nyaka. Vagy a Fluoridos fogkrém, amikor túl hosszú csíkot nyomnak ki.
• Azért ez elég Flúgosan hangzik. O-óóó! Flőlények lettünk!
• Nézd már, az a pacák is hogy elflattyant!
• Nem jó ez az F. Mintha mind meg lennénk szédülve. Senki nem áll stabilan a lábán. Kellene egy alap.

A világűrben rengeteg vizet találni. Ásványi só is van bőven. Sőt, ha belegondolunk, hogy szegény, szipogós f mennyit sírdogált, míg F lett, teli lehet a kozmosz a könnyeivel. Ideális állapot a kristály-növesztésre. Dani és Úz összekeverte az alapanyagokat, persze a megfelelő arányban és hőmérséklettel, és a sok F bárhová is keringett, minduntalan beleért a lábuk a folyadékba. Alig telt el negyed nap, és gyönyörű kristálytalpak csillogtak az aljukon, mint valami csodás kis üvegcipellő, és ahogy egyre vidámabban kergetőztek, csengett-bongott, csilingelt az egész Világűr. Aztán Dani fogott egy tulipiros festéket, Úz egy sáfránysárgát, és festettek, festettek, keverték a színeket, míg az egész tér meg nem telt a trópusi erdők virágainak színével.

• Ez jó móka volt. - szólt Úz kissé papagáj-szerű színösszeállításban.
• Mehetnénk a Riói karneválra!
• Ja, vagy egy cirkuszba bohócnak!
• Látod, mi lett a Flúgos Flőlényekből?
• Látom, Előlények!
• Te, egészen olyan ez, mint az evolúció. Majdnem olyan sokáig is tart.
• Ne hülyéskedj, pár órája kezdtük. Micsoda buli! Mindenki nevet, táncol, mindenki rohangál, ugra-bugrál. Tényleg, mint egy karnevál. Végre mennek, szaladnak, másznak, úsznak, utaznak…. Mégis mozog a Föld!

A Nagy Tett

Aludjunk egyet. Aztán reggel majd mondok valamit. Neked nem tűnt fel valami? Valami furcsa? Alszol? Jó, akkor én is.

• Elmondhatom, mit álmodtam?
• Persze, csak előbb passzold ide a vajat, légyszi!
• A Titánon néztem a napfelkeltét.
• És, milyen volt? Lenyűgöző, vagy csak olyan szokványosan giccsesen csodálatos?
• Szép volt, persze, fantasztikus, de nem ez a lényeg.
• Hanem?
• Tudod, ki volt ott?
• Garfield?
• Miért pont Garfield?
• Miért ne?
• Na jó, mindegy. Nem volt ott Garfield.
• Akkor ki?
• Hát ez az, hogy senki! Nem hogy ott nem volt senki, de útközben sem találkoztam senkivel. Se oda, se vissza. Senki nem gondol sehova. Nem gondol felfelé, másfelé, bele a vakvilágba. Nem képzelik magukat a Marsra, nem járnak a Verzumok közötti résekben, nem lógatják lábukat a világ szélén. És tudod mi volt? Olyan lassan kelt fel a Nap, mint ahogy te szoktál.
• Aggasztó!
• Az bizony. Még mindig nem stimmel. Nem vagyunk kész. Még van valami dolgunk. Gondolkodj, nehogy ez legyen az utolsó reggel!
• … és az utolsó reggeli!

Sütöttek még egy-egy szelet sajtos kenyeret, aztán még befaltak egy csészényi csokis gabonapelyhet. Úz úgy megijedt ettől az „Utolsó reggeli” gondolattól, hogy elkezdte a Süssfelnapot énekelni. Teli szájjal. Macska hangon. Gondolhatod, egy élmény volt. Dani nem akart rászólni, inkább elterelte a figyelmét.

• Úz!
• -----
• ÚÚz!
• Igen?
• Mondd csak, hogy volt az a Tejúton? Mit szoktál ott inni?
• Kókusztejet. Meg beua-beau-tejet, az szép rózsaszín. Meg még Vénusz-tejet is, az hófehér, és nagyon-nagyon édes. Ja, és égkék-tejet. Az meg olyan világosság ízű. De amit a legjobban imádok, az a MADÁRTEJ! Olyan a habja, el se tudod képzelni! Egyszer láttam, amint a galaxis spirálkarjai pokoli sebességgel forogva habosították! Hú, mint egy tornádó!
• De klassz! Figyi, a tehéntejet szereted? Nekem fáj tőle a hasam.
• Fúúúúj! Ti tehéntejet isztok? Meg vagytok őrülve? Nálunk száz éve betiltották!
• De miért?
• Gondolj csak bele, milyen gyomra van egy tehénnek? Mit csinál? Hm? Eszik, visszabüfögi, aztán megint lenyeli. Fúj! Na de mindegy is hogy gusztustalan, de hát nem bírjuk megemészteni, a mi gyomrunk nem ilyen. Vagy az embereké igen? Ti kérődztök?
• Nem, dehogy! Persze van, aki szokott büfögni, de azt nem azért:) Az inkább a sörtől van. És nálatok tényleg tilos?
• Tilos, de hát egyébként se kéne a kutyának se. Csak a bocik isszák, ha nincs más. Azoknak szabad, saját felelősségükre. De a madártejet azok is sokkal jobban szeretik. Nem mozdul az árnyékunk.
• ?
• Nézd csak, figyelj, nem mozdul. Alig mozog a Nap, alig kel fel.
• Nem a Nap mozog, mi forgunk, a Föld. Vagyis mi nem forgunk. Csak egy icipicit.
• Tudom, tudom… mit csináljunk? Én énekelek tovább!
• Nem segít. Bárcsak segítene. A gondolatokat kéne valahogy megemelni. Hogy felfelé is szálljanak. Hogy legyen valami energia.
• Hát az E-ből csak előre van nyílás, csak oldalra…
• Megvan! Billentsük ki! Felfelé! Kéne egy ék! Gyorsan!
• Egy ék? Egy dísz?
• Dehogy, tudod, egy kis háromszög.
• Három szög?
• Ne hülyéskedj! Alá kéne ékelni az E alját. Csak egy picit. De miből csináljuk?
• Mondjuk egy darabka sajt?
• Szuper!
• Imádom a sajtot, főleg a pöttyösét. A maradékot megehetem?
• Hozod? Siess! Tedd alá, légyszi!
• Mi? Au! Miau! Miau! Leejtettem! Kicsúszott a kezemből! Jaj, most mi lesz? A többit már mind megettem!

Csak ültek a lépcsőn, és törték a fejüket. De hiába. Dani gondolta, talán a könyveiben talál valami megoldást, de mielőtt elszaladt volna, megsimogatta barátja bundáját. Úz bánatosan dorombolt, szemében egy hatalmas könnycsepp csillogott. S a cseppben valami furcsa tükröződött. Valami….

• Sikerült! Úz! Úz! Sikerült! Ráesett! Pont egy E tetejére! Lett rajta egy ék, egy ékezet! É lett! É, mint Élőlény!

Mennünk kell, de aztán maradok:)

Úz úgy világított, mint sose azelőtt. Dani látni vélte valós alakját és színeit, egész törékeny, átlátszó lényét. Három napig tartott, míg megírták a jelentést a történtekről. Úz fénypostával továbbította megbízóinak, és három nanoszekundum múltán megjött a válasz. (Vannak ilyen hivatalok is, csak nem a Földön.)

A válasz egy pillangókkal díszített oklevél alakjában érkezett. Így szólt:

Oklevél

Az Alfa-Quadráns S.D.12-es jelű csillagán székelő Intergalaktikus Hivatal nevében

mélységes hálánkat és nagyrabecsülésünket fejezzük ki

S. Dániel földlakónak és Úz tábornoknak,

a Nagy Tett véghezvivőinek, akik a Jövő-befolyásolás terén felbecsülhetetlen munkát végeztek,

akik egyedülálló éles elmével, döbbenetes kreativitással,

példamutató kitartással és szorgalommal

visszaadták az Élőlények Szabadságát. (nagy Sz-szel)

Kelt: a tér és az idő minden pontján

Aláírás: A Világegyetem Legfelsőbb Hatalma

• Még egy meghívó is van benne.
• Meghívó? Olvasd gyorsan!
• Egy gigantikus buli lesz a tiszteletünkre. Utcabál a Tejúton! Dani! Mindent megkóstolunk!
• A Tejúton?! Szuper!