Hópehely karácsonya

Hópehely karácsonya.

Hópehely karácsonya

Hallottál, már a Csodák erdejéről, ami sok bűvös titkot rejt? A történet elmesélésével, én felfedem Neked az erdő titkát. A Csodák erdeje arról híres, hogy itt él a világ összes állata nagy békességben és szeretettben egymással.  Az erdő, most még őszi ruhájában pompázik, de nemsokára beköszönt a kemény, hideg tél. Az állatok is készülnek a télre, éléskamráikban már sok-sok ínycsiklandozó ennivalót halmoztak fel.

 A sűrű erdő közepén egy fenyőfa árnyékot adó közelségében egy tisztáson állt egy kis piros házikó. Ebben éldegélt Tappancs a Szibériai Husky kutya. Nagyon boldog volt, hisz a szíve alatt hordta kicsinyét. Amikor eljött a várva várt nap az életében, és megszületett a kölyke földöntúli boldogság költözött a lelkébe. A fehér kiskutyát, rögtön a szívébe zárta. 

Legyen a neved Hópehely! - mondta Tappancs, és átölelte a kis apróságot. Tappancs szeretettel nézte hófehér kutyuskáját, olyan törékeny a kicsikém, vajon hogyan tudnék vigyázni rá?- Amikor nem lehetek mellette hiszen, ha kimegy a házikóból, akkor teljesen elvész a hó lepte, téli tájban - gondolta a nagy kutyus. S, ekkor eszébe jutott, hogy mit ad ajándékba Hópehelynek és ettől a gondolattól egy szelíd mosoly futott végig az arcán. 

Teltek múltak a napok, hónapok, míg nem egyszer beköszöntött a tél. Odakint, nagy pelyhekben hullt a hó, és belepte az egész határt. Az a piros házikó még így messziről is kitűnt a hólepellel borított tájból, amelynek a szomszédságában állt egy 300 éves óriási fenyőfa. Ez a fenyőfa a titkát, immár 300 éve minden karácsony előestéjén, amikor a hold a legfényesebben ragyog éjfélkor, osztja meg az erdő lakóival. 

A varázslatos napon nagy a sürgés-forgás az erdőben az állatok körében, izgatottan várják a szeretet ünnepét. A hóban minden állat lábnyomát meg lehet találni és az érdekes az, hogy mindegyik lábnyom egy irányba halad az óriásfenyőhöz. 

Készülődj! - kicsikém, mindjárt indulunk, a hold már teljes fényében pompázik. Hova megyünk? - Anya. A lábnyomok, majd megmutatják nekünk az utat. Gyere, siessünk! - Hópehely! Miért? - Anya. Majd meglátod! - Nézd édesem, a többi állat már biztosan a fa köré gyűlt és minket várnak. Már meg is érkeztünk, úgy látom éppen időben. - Mondta Tappancs. 

Egy csilingelő csengő hangja jelzi az esemény kezdetét. Az állatok lélegzetvisszafojtva szemlélik a történéseket. Az égből egy hófehér angyalka száll alá a kezében lévő varázspálcájával megsuhintja a fenyőfát, amelynek tetején egy fényes csillag ragyogása kölcsönöz ünnepi hangulatot a fa köré gyűlt állatoknak. 

S megtörténik a varázslat. Az állatok az ünnepi fényben megpillantják a fa alatt lévő ajándékokat, és üdvrivalgásuk felveri az erdő csendjét, ahogy hangot adnak örömüknek azáltal, hogy mindegyik a saját hangján fejezi ki azt, hogy köszönöm! 

Az állatok magukhoz veszik ajándékaikat és a meghatottságtól vezérelve szép lassan hazatérnek otthonukba. A hóba süppedő lábnyomaik a szélrózsa minden irányába mutatnak.

Nézd! - Hópehely. Itt van a Te ajándékod-egy szép piros masni. Boldog Karácsonyt! - mondta meghatottan Tappancs. 

A kis kutyakölyök, majd kiugrott a bőréből örömében az ajándék láttán. Belekötöm a nyakadba, hogy ez a masni mindig vigyázzon rád, ha én nem lehetek melletted. Köszönöm- anya, majd nagyon vigyázok, a masnira, hogy az is tudjon vigyázni rám. 

Gyere, siessünk haza, egyre hidegebb van! - mondta Tappancs az álmélkodó Hópehelynek. A többi állat is már hazatért az otthonába. A hóban látszó tappancs nyomok mentén elérkeztek a zúzmarás kis házikóhoz. 

Anya - de jó újra itthon lenni, soha sem veszem ki a nyakamból ezt a piros masnit! Rendben kiskutyám! Tappancsot közben jó érzéssel töltötte el az a tudat, hogy így talán kevesebbet fog aggódni a kölykéért! 

Anya, - már akartam kérdezni, hogy miért hívnak engem Hópehelynek? - Azért kiskutyám, mert olyan fehér a bundád, mint a hó. 

- Anya, nézz csak ki az ablakon, odakint, nagyon sok kis "Hópehely" fekszik a földön, akkor azok az én "testvérkéim"? Futok is ki hozzájuk játszani. Elnevette magát Tappancs, és óva intette kiskutyáját, hogy kimenjen a házból. És ezt mondta neki- Ne menjél ki, hideg van, és megfázol kicsikém! Jó! - válaszolta Hópehely. Közben kíváncsi volt, vajon milyen lehet a "testvéreivel"játszani. 

Alig hogy a nagy kutya elfordult a kis szófogadatlan Hópehely kiszaladt a tisztásra és elkezdett játszani a hópihékkel. Nem is értem? - gondolta a kiskutya anyukám, miért aggódik, hiszen olyan pihe-puhák ezek a hópelyhek, kicsit hidegek ugyan az orromnak, de milyen jó móka velük játszani. 

A kissé esetlen kiskutya egyre messzebbre csatangolt a házától, ahogy belefeledkezett a játékba. Tappancs, amint észrevette, hogy eltűnt a kölyke, a keresésére indult. Hol vagy Hópehely?- kiabálta. De a pici kutyus nem válaszolt. Egyre- egyre, csak szimatolta a havat a nagy kutyus, de Hópehely tappancsainak a nyomát nem találta. Ekkor, hirtelen a távolból, a szélsüvítő hangján át, hallatszik egy keserves zokogás. A nagy kutyus egyre csak a fülét hegyezi, hogy honnan jöhet ez a hang. Hol vagy kiskutyám?- kiabálta Az egyre hangosabban fújó szél elnyeli a távolból jövő zokogást. 

Nagyon sok hó leesett az égből, és a kutyuskát betemette az a sok-sok hó, és egy kis hóbucka lett belőle. Keservesen csaholni kezdett, amilyen hangosan csak bírt. - Vajon hol lehet az anyukám? Talán elfeledkezett rólam?- de az anyukája nem hallotta meg. Teltek-múltak az órák, s egyszer csak "csoda" történt. 

Tappancs fürkésző tekintettel a távolba mered és megpillant egy piros masnis hóbuckát. Nagyon megörül a látványnak, elmosolyodik. S, arra gondol, hogy még őt is, aki sok-sok csodát megélt már, újra és újra megtudja, lepni az erdő, és hogy, a szeretet milyen mágikus erőt kölcsönöz ennek a masninak. Itt vagyok, Hópehely végre rád találtam! - Meg van ez az elveszett kiskutya. A nagy kutyus a lábával leseperte a havat a kölykéről. - Nem fáztál meg kicsikém? - Már nagyon aggódtam érted! Nem-anya, csak nem gondoltam, hogy ilyen hideg és veszélyes ez a hó. Máskor engedelmeskedek Neked, mert tudom, hogy Te mindig jót akarsz! Síró hangon folytatja tovább Hópehely. - Ez a piros masni varázs masni ugye, hogy segített egymásra találni? - Azt mondtad anya, hogy ez majd vigyázz rám és igazad lett. Okosat mondtál édesem. - szólal meg Tappancs, s ezzel gyengéden átöleli rég nem látott kiskutyáját. 

Gyere, siessünk haza, hóvihar közeleg, érjünk haza mielőbb! Vár ránk a jó meleg otthon! Ahogy hazaértek Tappancs lefektette a kölykét, és betakarta egy puha takaróval, és a fülébe súgta. - Ez a piros masni a szeretet összetartó erejét jelképezi! - Ha majd kiskutyád lesz, jusson ez az eszedbe, és ad neki ezt a kis masnit, és mondd el neki ezt a történetet! 

S ne feledd, a Csodák erdeje még sok-sok bűvös titkot rejteget. Járj nyitott szemmel, és ha nagyon fülelsz, akkor a szél megsúgja neked az erdő titkait! - mondta halkan Tappancs. Igen- anya! 

Boldog, Békés Karácsonyt kívánok Neked kiskutyám! - Boldog Karácsonyt! - anya suttogta a hófehér kiskutya. S, ezzel lecsukódik Hópehely szeme és álmában újra átéli varázslatos élményekkel teli első karácsonyát. 

Szép Álmokat Hópehely!