Jázmin és Jácint


https://webshop.meskete.hu
  • 2023.
    jan
  • 07

Jázmin és Jácint(írta: Hegyesi Katalin)
 A telihold fénye megvilágította a kis kunyhót az erdő szélén, úgy, hogy be lehetett látni az ablakon keresztül a szobába, ahol egy nő éppen szült. Nem volt ott sem orvos, sem dajka, sem bába, és az asszony férj...

Kép forrása: saját rajz

Jázmin és Jácint
(írta: Hegyesi Katalin)

 A telihold fénye megvilágította a kis kunyhót az erdő szélén, úgy, hogy be lehetett látni az ablakon keresztül a szobába, ahol egy nő éppen szült. Nem volt ott sem orvos, sem dajka, sem bába, és az asszony férjét háborúba hívták, tehát ő sem tudott segíteni. A fiatal nő ikreket szült: egy fiút és egy lányt. Ám az anya belehalt a szülésbe, az ikrek pedig ott maradtak egyedül, éhesen, meztelenül és név nélkül a kis kunyhóban. Ekkorra már kezdett hajnalodni.

Abban az országban, ahol történetünk játszódik, élt a Király és a Királyné, akik különböztek más uralkodóktól, már csak azért is, mert szerették, tisztelték és óvták a természetet, és gyakran mentek kirándulni a közeli erdőbe. Azon a reggelen is, amikor az ikrek születtek, éppen kirándulni voltak az erdőben, amikor meghallották a két baba sírását. Rögtön tudták, hogy az erdészék házából jön, hát odamentek megnézni, hogy mi történt. Amikor meglátták a halott asszonyt, a Királyné ott, abban a pillanatban eldöntötte, hogy ő, ha törik, ha szakad, felneveli a két szegény kis árvát. Nevet is adott nekik: a fiú Jácint, a lány pedig Jázmin lett. A Király természetesen rögtön beleegyezett. Sőt, még szegény anyának a temetését is megszervezték, amire meglepően sokan eljöttek. Ekkor derült ki, hogy mennyien szerették az erdészt és a feleségét.

Telt, múlt az idő, Jázmin és Jácint jó neveltetésben részesültek, tanultak úszni, lovagolni és vívni is. Ezen kívül tanultak angolt, franciát, sőt még latint is. És a Bibliát. (Természetesen egy csomó idézetet kellett kívülről tudniuk.)  Egy héten egyszer elmentek a templomba misére. Jázminnak ez volt a kedvence, mindig várta a vasárnapot, ám Jácint unatkozott a misén, ő inkább vívott volna, vagy még inkább a nyelvtörténetről olvasott volna és tudott volna meg még többet. Ennek ellenére mégis elment templomba a mostohaszülei és mindenekelőtt az ikertestvére kedvéért. Szabad idejükben sokat kirándultak az erdőben. Jácintot az ott élő növények, állatok és gombák érdekelték a legjobban, Jázmin inkább a csendet és nyugalmat szerette az erdőben, no meg a madárcsicsergést. A templom után neki ez volt a második kedvenc imádkozó helye. Amíg ő imádkozott, Jácint elment szamócát, szedret, vagy más erdei gyümölcsöt szedni, mindig olyat, aminek a szezonja volt. Máskor meg kincseket gyűjtött, madártollat például. Így telt el a gyerekkoruk, és mikor mindketten betöltötték 18. évüket, a Király és Királynő úgy döntöttek, hogy elengedik Jázmint és Jácintot szerencsét próbálni, mivel már elég nagyok ahhoz, hogy egyedül is boldoguljanak. Jázmin elindult kelet felé és Indiában állapodott meg. Misszionáriusként dolgozott, tehát többistenhitűeket vezetett a keresztény hitre. A türelmével és kitartásával mindent el tudott érni. Idővel férjhez ment és született 3 gyerekük is: Andris, Angéla és Annabella. Évekkel később Andris orvos lett, Angéla ugyanúgy misszionárius és Annabellából igazi környezetvédő vált. Jázmin minden nap gondolt Jácintra, de fogalma sem volt, hogy hol van éppen. Minden nap imádkozott érte és arra kérte Istent, hogy bárhol is van most Jácint, élete végén vegye őt magához.

 Jácint nyugatnak indult és Walesben telepedett le. Rögtön talált is munkát, méghozzá nyelvtörténész lett, és előadásokat is tartott a nyelvekről. Hamarosan megkedvelte őt mindenki, mert jó volt a humora és érdekesen magyarázott, emellett kedves és segítőkész volt. Jácint szabadidejében gyakran kirándult a közeli gyönyörű erdőbe. Imádta, és sokkal lenyűgözőbbnek meg érdekesebbnek találta, mint a hazait. Sőt, minden holdtöltekor, amíg a jó idő engedte, az erdőben aludt egy sátorban, előtte még sokáig nézte a teliholdat. Egy gyönyörű felhőtlen éjszakán azonban megtörtént a baj. Csak a hold és a csillagok látszottak, az erdőben már szinte világos volt. Jácint élvezettel nézte a holdat, ami úgy ragyogott, mint valami pénzérme, csak sokkal szebben. Amikor főhősünk álmos lett, lefeküdt aludni a sátrába. El is aludt rögtön, ám egyszer valamire felébredt, és meglátott maga előtt egy szempárt és éles fogakat. Még meg sem tudott ijedni, amikor éles fájdalmat érzett és elvesztette az eszmélet. Jácint akkor még nem tudta, hogy egy vérfarkas harapta meg, és csak azért nem változott át, mert pont akkor ment le a telihold és nem volt rá ideje. Szegény vérfarkas! Amikor meglátta, hogy mit tett, nyomban elszaladt szégyenében, és azért is, hogy ne rögtön derüljön ki, hogy ő volt a tettes. Mikor Jácint magához tért, arra eszmélt, hogy rettentően fáj ott, ahol megharapták, de nem tudta, hogy mi történt vele. Nagy nehezen hazakeveredett, és úgy döntött, hogy ma inkább nem megy be dolgozni. Egész nap rosszul volt: szédült, fájt a feje és a harapás az arcán, hányingere volt, egyszóval szörnyen érezte magát. Jácint úgy volt vele, hogy ha másnapra egy kicsit is jobban lesz, akkor bemegy dolgozni. Másnap, amikor felébredt, habár még mindig kicsit fáradt volt, sokkal jobban érezte magát, ezért elment munkába. Jácint visszatérését örömmel fogadták és kérdezgették tőle, hogy mi történt, ő meg mindenről részletesen beszámolt. Ezt nem kellett volna. Mert ahogy ezt elmondta, egyszerre mindenki hűvössé és tartózkodóvá vált vele szemben. Szegény Jácint nem értette, hogy mi ez a hirtelen harag ellene. Teltek, múltak a napok és Jácint kedve egyre rosszabbra fordult, mert még a barátai is ellenségesebben viselkedtek, mint szoktak. Egy nap nem bírta tovább. Megkérdezte a barátait, hogy miért ilyen fura mindenki, és megdöbbentő választ kapott.
- Vérfarkas vagy - felelte az egyik „barátja” cseppet sem barátságos hangon.
- Hogy mi? - kérdezte Jácint. - Hogy mi vagyok?
- Jól hallottad, vérfarkas. Amit elmondtál nekünk, abból egyértelműen erre lehet következtetni. Amint bebizonyosodik a következő teliholdkor, rögön ki leszel rúgva.
- De… - hebegte Jácint - A főnöknek nem mondtátok el, ugye?
- Te mesélted el neki, hogy miért nem voltál a múltkor, szóval magától is rájött - felelte a másik „barát.”
Szegény Jácint majdnem elsírta magát, s életében először alig várta, hogy vége legyen a munkaidejének. Amikor vége lett, rögtön hazament, nem várt semmire vagy senkire, egyszerűen csak berohant a szobájába, becsapta maga mögött az ajtót, lerogyott a székére és elkezdett sírni. Szégyen, nem szégyen, Jácintot nem érdekelte, csak sírt és sírt. Majd’ egy negyedóra után kezdett alábbhagyni a sírása, végül abbamaradt. Jácint megkönnyebbült. Halványan emlékezett rá, hogy talán akkor sírt utoljára, amikor nem mehetett kirándulni az erdőbe, mert eltört a lába vívás közben. Most meg, amit a volt (igen, volt!) barátai közöltek vele, hogy ő vérfarkas, nagyon megviselte Jácintot, sőt még örült is, hogy nem előttük sírta el magát. Most mit csináljon, mihez kezdjen? Jácint az egész teliholdig tartó idejét arra szentelte, hogy kigondolja, mit tegyen. Végül úgy döntött, hogy az erdőben fog átváltozni és csak remélte, hogy senkiben nem okoz kárt. A holdtölte azonban a vártnál hamarabb jött el. Jácint életében először nem várta ezt a pillanatot, szóval szomorúan és félve sétált be az erdőbe. És várt. Nem kellett sokáig várnia, hirtelen éles, eddig ismeretlen fájdalmat érzett. Az átváltozás elkezdődött. Úgy tűnt, mintha egyszerre több tüzes kéz ragadná meg és húzná minden irányból. A fájdalom szörnyű volt és leírhatatlan. Egyszer csak még addig ismeretlen gyűlöletet érzett és azt, hogy marcangolni kell, harapni és ölni. Egyszóval Jácint elvesztette az eszét, miközben vérszomjas vérfarkassá vált. Majd mikor lement a telihold, kezdett visszaváltozni, ami ugyanolyan rettenetes volt, mint az átváltozás. Mikor magához tért, mindene fájt, nem is kicsit, szinte égettek a sebei és alig tudott hazamenni, mert már a felállás is nehezére esett. Otthon aztán úgy döntött, hogy kihagyja a reggelit és csak lefekszik. Aztán elkezdett gondolkodni azon, hogy vajon ha visszamegy dolgozni, akkor rögtön ki fogják-e rúgni. De nem tudta megválaszolni a kérdést magának és olvasni sem volt se kedve, se ereje, szóval kimerült főhősünk inkább elaludt. Arra ébredt fel, hogy kínozza az éhség és hogy már nincsenek olyan nagy fájdalmai. Végül három nap múlva elég jól érezte magát ahhoz, hogy munkába mehessen. Ám amint megérkezett, szembe találta magát a főnökével, aki közölte vele, hogy kirúgja, mert mostanra már bebizonyosodott, hogy ő vérfarkas. Jácint megijedt.
- De én... - nyögte erőtlenül.
Sajnálom - mondta a főnök, és látszott rajta, hogy őszintén sajnálja. - Nem tehettem mást. Az emberek mind fellázadnának és bizony nem maradhat egy vérfarkas a munkahelyemen. Pedig nem jó szívvel hoztam ezt a döntést, nekem elhiheti. Tényleg nagyon sajnálom, már csak azért is, mert maga nagyon tehetséges, mindenkihez volt egy-két jó szava és nem volt olyan ember, aki ne szerette volna magát. Tényleg nem.
Jácint menni akart, amikor a főnök rákiáltott:
- Várjon! Azért a jövő hónapi fizetését odaadnám. Valamint ezt. - Azzal elővett a táskájából egy rajzot. – A 7 éves lányom készítette, amikor elmondtam neki, hogy mi a helyzet.
Jácint szomorú szemeiben öröm csillant meg, és mintha egy halvány mosoly is átsuhant volna az arcán. A rajzon ugyanis gyöngybetűkkel ez állt: „Nagyon sajnálom, ami veled történt, Jácint. Kérlek, ne haragudj apára, mert ő sem akart rosszat és ő is nagyon sajnálja. Bocsánat.”  

Jácint tragikus kirúgása után tapasztalta meg azt, amit még soha életében: az éhezés és a nyomor valódi fogalmát, méghozzá a saját bőrén, ugyanis hiába próbált munkát találni, mindig kirúgták, amint megtudták, hogy vérfarkas. Ez azt jelentette, hogy ha talált is magának valami munkát - ami rendszerint a képességeinél jóval alacsonyabb szintű volt -, nem maradhatott tovább egy-két hónapnál.  Így kellett hát Jácintnak élnie, vagy még inkább túlélnie és minden hónapban egyszer szenvednie a teliholdtól. Néha befogadta egy család néhány napra, vagy adtak neki pénzt, de a mi vérfarkasunk becsületes volt és nem fogadott el semmit sem ingyen, tehát mindent ledolgozott, ha tudott. Jácintnak mindenekelőtt a téllel kellett megküzdenie, mert ezt az évszakot eddig csak bent a jó melegben töltötte, vagy ha kint volt, mindig mozgott és jó melegen volt felöltözve. Most viszont fázott és örült, hogy nem volt beteg egész télen. Életében először nem örült a hónak, és már nagyon várta, hogy beköszöntsön a tavasz. Szívesen írt volna Jázminnak, de fogalma sem volt arról, hogy hol van és csak remélni tudta, hogy ő jól van. Jácint tudta, hogy ikertestvére soha nem hagyná cserben, ha tudná, hogy bajban van.

Egyik holdtöltekor, amikor visszaváltozott, ott talált maga mellett egy másik embert, akiről kiderült, hogy ő is vérfarkas. Jácint nagyon megörült neki és rögtön össze is barátkoztak.
- Jancsi vagyok - mondta a fiatalember.
- Én pedig Jácint.
Ettől fogva barátok voltak. Jancsi, amikor már úgy érezte, hogy eléggé ismeri Jácintot, elmondta neki, hogy ő volt az, aki megharapta. Jácint nem haragudott meg, sőt meg is tudta érteni Jancsit, mivel ő is attól tartott a legjobban, hogy megharap valakit, vagy kárt tesz valakiben. Jancsi nagyon örült, hogy találkozott valakivel, aki megérti őt, mert már tíz éve nem volt ilyenben része, amióta vérfarkas. És Jácint is boldog volt, hogy van valaki, aki együtt érez vele, és akitől tanácsokat is kérhet.

Mindezen szörnyűségek ellenére Jácint jó volt az emberekkel, mert úgy érezte, hogy attól, hogy neki rossz, miért kell másoknak is rosszul érezni magukat? A gyerekekkel szeretett együtt lenni, mert őket nem érdekelte, hogy vérfarkas, vagy ha mégis, akkor sem zavarta őket, inkább csak sajnálták érte, vagy kérdezgették, hogy milyen is ez az állapot. Jácint sokat túrázott a gyerekekkel, horgászott velük és kirándult az erdőben, sőt még tanulni és házi feladatot csinálni is segített nekik, és éppen olyan jól érezte magát, mint a gyerekek. Főhősünk boldog volt, hogy vannak olyan emberek, akiket nem zavar a vérfarkaskórsága és, akik jól érzik magukat vele.

Jácint hét borzalmas éven keresztül szenvedett, hol Jancsival, hol egyedül, és amikor már úgy érezte, nem bírja tovább, mindig elment az erdőbe, mert erről a szokásáról nem tett le és ez megnyugtatta. Most is úgy volt vele, hogy ha nem megy az erdőbe, akkor nem bírja tovább és valami butaságot csinál, ami senkinek nem lenne jó. Hát, ahogy ott sétált a szép időben és kezdett már megkönnyebbülni, egyszer csak egy szakadékba ütközött, aminek az alján egy folyó hömpölygött és a túlparton egy kisgyerek olvasott. Jácint vissza akart fordulni, de a háta mögött egy hatalmas, végtelenbe nyúló fekete lyuk tátongott. Most mi tévő legyen? Jácint éppen ezen tűnődött, amikor egy hang megszólalt a fejében:
- Ha át akarsz jutni a szakadékon, csak akkor fogsz tudni, ha úgy döntesz, hogy megharapod azt a gyereket a túlsó parton. Ez esetben szabad leszel, tehát nem leszel többé vérfarkas. Ha ezt nem teszed, akkor neked kell eldöntened, hogyan tovább.
Jácint elgondolkozott. Mi lenne, ha egyszerűen megharapná azt a gyereket? Nem lenne többé vérfarkas, elmúlnának a szenvedései és lenne megint normális munkája, fizetése és talán… talán még családja is. Egyszóval szabad lenne. Ám rögtön eszébe jutott, hogy akkor a gyerek válna vérfarkassá annak minden bújával-bajával együtt, és azt soha nem bocsátaná meg magának. Akkor inkább leugrik a folyóba, elvégre jól tud úszni, és ha mégis belefullad, hát akkor legalább megment egy embert egy életre szóló szörnyűségtől. És Jácint ugrott. Még le sem ért a szakadék aljáig, máris szilárd talajt érzett a lába alatt. Felnézett és egy gyönyörű kaput látott maga előtt. A kapu előtt egy barátságosan mosolygó fehér ruhás férfi állt. Szent Péter kitárta a kaput és kedves hangon így szólt:
- Üdvözöllek Isten országában, az Örök Boldogságban.

 

Hegyesi Katalin, teljesen amatőr

Ezt a mesét írta: Hegyesi Katalin teljesen amatőr

19 éves gimnazista vagyok. Nagyon szeretek olvasni és rajzolni. Képzeletbeli szereplőket találtam ki magamnak, és róluk írom mesés történeteimet. A szereplőimről szíven készítek rajzokat.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!