Kantele


https://webshop.meskete.hu

Kantele
 
 Egyszer volt, hol nem volt, az Ezer Tó országában élt egy ifjú hangszerfaragó legény, Tlavi.Volt neki egy kedvese is: Puolukka. Gyermekkorukban együtt játszottak. A leány Tlavimnak hívta a fiút, a fiú pedig az ő Puolukkájának a lányt. Mindíg...

Kép forrása: freepik.com

Kantele

 

Egyszer volt, hol nem volt, az Ezer Tó országában élt egy ifjú hangszerfaragó legény, Tlavi.Volt neki egy kedvese is: Puolukka. Gyermekkorukban együtt játszottak. A leány Tlavimnak hívta a fiút, a fiú pedig az ő Puolukkájának a lányt. Mindíg de mindíg egymás mellett voltak, jóban-rosszban.Tlavi a vállán egy ősöreg kantelét hordott napközben.Ez volt a kedvenc hangszere.

Nagyapja gyakran mondogatta neki, hogy:

- A kantele egy hangszer. Se boldog, se szomorú. A zene a szívből jön. A szívben pedig csodák lakoznak! Csodák nélkül nincsen zene!

Tlavi erre csak nevetett. Nem hitt a csodákban.

Tlavi egy nap elhatározta, hogy elmegy vadkacsára vadászni. Amikor indult volna, édesapja még utána szólt:

- Tlavi, fiam! Esős az idő! Hagyd idebenn a kantelét, hogy ne essen baja!

Ám Tlavi nem figyelt az apjára. Kanteléjével a hátán indult útnak. Lesben várta a vadat. Amikor az előbújt, a fiú elsütötte a puskáját, de megcsúszott és ráesett az ősöreg kantelére. Annak menten kettébe törött a fogója. Tlavi szégyenkezve hazavitte és az apjának adta a kantelét, hogy javítsa meg. Az apa életében először dühös lett fiára.

- Ez egy különleges kantele! -mondta Tlavinak.- Csak az javíthatja meg aki miatt eltört, és csakis egy különleges fából. Fiam, menj és addig haza se gyere amíg nem tudsz dallamot kicsalni a kanteléd húrjaiból! Legyen ez a büntetésed hanyag viselkedésedért!

Puolukka sírva búcsúzott tőle :-Tlavim, gyere haza hamar !Itthon várlak!

Tlavi megígérte, hogy siet, és bizonyítási vággyal megindult megkeresni azt a fát. Kereste, kutatta sok-sok rengetegben és próbálta megjavítani kedves hangszerét.

-Talán ezüstfenyő fiatal hajtásából kellene kifaragni – gondolta. Gondolatot követte a tett, és már próbálta is rá a hangszer fogójára a gallyat. Ráillesztette, belecsiszolta, faragta, ám amikor megpendítette húrját szörnyű csikorgás hallatszott. Bizonyosan más fából kell javítani. Szép vörösfenyőből- gondolta s ismét próbálta javítani törött kanteléjét. Ám még csak meg sem pendítette, a javított nyak ismét betört. Tlavi gondolt és próbált ezernyi fafélét, fenyőt és miegymást, azonban egy sem a keresett fa volt. Egyik sem illett hangszerére. A fiú elkeseredett. Addig amíg nem szól a hangszere nem mehet haza, és már napok óta kutatta a megfelelő fát.

Ahogy ílyen borúsan ment, mendegélt egyszerre egy különös erdő peremére ért. Ennek az erdőnek a fái úgy gabalyodtak egymásba, mint a fonalak semmiféle fényt nem engedve be. Nohát - gondolta a fiú - hátha ezen a különös helyen meglelem végre a megfelelő fát. Így Tlavi megindult be, a fenyves sötétjébe. Ahogy lépdelt, küzdött az ágak között, észrevett az egyik fa tövében egy pityergő kisfiút.

- Miért sírsz te gyerek? - kérdezte tőle miközben odalépett hozzá.

- Játszottam, játszottam és megsérült a lábam. Úgy fáj, hogy nem tudok ráállni. Ó kedves ember segíts nekem! Anyám házának ajtaja itt vagyon a közelben! Vigyél oda hozzá!

Tlavi megsajnálta a kisfiút, bekötötte a lábát, majd hátára vette őt és elindult, amerre a fiúcska mutatott. Egészen egy gigászi fenyőig vitte.

- Itt lakom! Itt! -kiáltott fel a fiúcska boldogan. Tlavi tátott szájjal nézett végig a több öl széles és sok tízezer láb magas fenyőn. Ahogy jobban megnézte, hát látta, hogy a közepébe egy kaput vájtak és annak előtte négy szörnykutya feküdt. Az egyiknek négy feje volt, a másiknak három, a harmadiknak kettő az utolsónak egy. Éberen figyeltek és szimatoltak és hallgatóztak.

-Anyám nemsokára kijön - szólalt meg a fiúcska-. Akkor vigyél oda hozzá lassan és óvatosan.

Tlavi beleegyezett.

Várták a kapu nyílását, egy fa takarásából. . Az ajtóból egy idő múltán valóban egy asszony tűnt elő. A kutyák kihúzva magukat leültek és vártak. Az asszony ekkor az első kutyához fordult, négy fejét neveiken szólítva:

- Mocsok, Maró, Méreg, Morgó! Láttatok-e erre veszedelmet, erdei fenyegetést?

- Nem Meilikki úrnőnk! Nem járt erre madár se, csak a szellő!-morogta a négy fej.

Ezután a második kutyához szólt:

-Hitvány, Hant, Horog! Járt-e erre eltévedt lény, vagy emberszörny ölni, vért ontani?

- Nem Meilikki úrnőnk! Ember nyomát se láttuk, vérnek szagát sem éreztük!-vicsorgott a három fej.

Ekkor a a harmadik kutyához fordult az asszony:

- Sarló, Sarlatán! Éreztétek-e kivágott fenyők elveszett szagát, fának vérét kifolyva?

- Nem Meilikki úrnőnk! Messzi szél sok szagot fúj, de egyik sem fáknak vére!-ugatott a két fej

Végül az utolsó kutyához fordult. Az egyfejűhöz nagy szeretettel:

- Torz, ó vén kutyuskám! Hallottad-e az állatok siralmát idekünn a zord világban?

- Hallottam én, úrnőm! Hallottam! A falvak felől siralom jő és halálsikoltás!

 

Tlavi ekkor kilépett a fa takarásából. Vicsorogva felmorrantak a fejek: Emberszörny! Meilikki úrnő dühödten fordult meg. Tlavi megdermedt,de a kisfiú ekkor felkiáltott:

- Anyukám! Kutyák! Ne bántsátok ezt a fiút! Segített nekem visszajönni, bekötötte sebeimet!

Meilikki úrnő azzonnal visszahívta a kutyákat,megölelte a fiát és Tlavihoz fordult

- Köszönöm emberfiú!Hálával tartozom neked!Kérhetsz tőlem bármit.

Tlavi hát elmesélte, hogy egy különleges fát keres a hangszere javításához. Meilikki úrnő ezután így szólt:

- Jajj te fiú! Mivel segítettél a fiamnak, én is segítek terajtad. Keresd Utamot, az álmok istenét. Ő majd elmondja hol találod a megfelelő fát.Átkísérlek országunkba, ott , megtalálod őt.

Amikor átértek, meseszép táj tárult szemük elé.Meilikki úrnő ezt mondta:

-Az erdő szellemének, Tapionak országa ez a hely. Itt mindig tavasz van, mindig rügyeznek a fák, nyílnak a virágok.Itt biztosan megleled Utamot.Ennyit tudtam neked segíteni.-szólt- majd fiával együtt eltűnt Tlavi szemei elől.

 

 

Tlavi Utamot kereste mindenütt, éjt nappallá téve. Kutatta a mezőkön, patakok mellett. Hamarosan elkeseredettség és kétségbeesés lett úrrá rajta. Úgy érezte hiába minden, sehol nem fogja megtalálni az álmok istennőjét. - Soha nem tudom megjavítani a kantelémet - gondolta és a mélabú ráült a vállára, lehúzta a lábát és ólomsúlyossá tette a szemét. Tlavi elaludt.

Ekkor egy hang szólt hozzá. Untamo, az álmok istennője volt .

  • Ó fiú, ne keseregj! A rossz gondolatok rossz közérzetet hoznak. A beteg lélek beteg testet eredményez. A beteg test pedig halált! Ifjú ember ne búsulj hát, adok neked egy magot. Ezt a magot csak ültesd el oda ahol a legboldogabb vagy. Hosszú évek múlva pedig megnő, és ebből a fából megjavíthatod szeretett kanteléd!

Tlavi miután felébredt, elgondolkozott:

-Odahaza vagyok a legboldogabb. De milyen sok időt kell várni arra, hogy kinőjön a fa! Törött kantelével térek haza.

 

Sötét, világtalan este volt. Tlavi búsan ballagott hazafelé, amikor mögé surrant a Halál és fülébe súgta:

- Én megsegíthetlek ifjú. El sem kell ültetned azt a magot. Cserébe csak egy egészen kis dolgot kérek. Add nekem a fényes csodát az életedből.

Tlavi kinevette a Halált és így szólt:

- Nekem nincs csoda az életemben, hát vigyél amit csak akarsz!

A Halál ekkor azt mondta, hogy menjen haza, és ott fogja találni a fát virágba borulva.

Tlavi futott haza árkon-bokron át boldogan. Pirkadatra oda is ért atyja házához. Izgatottan és diadalmasan lépett be az ajtón.

- Édesapám! Édesanyám! Megvan a fa! A kertünkben kell lennie virágba borulva! Megjavítom mindjárt a kantelémet!Merre van Puolukkám, az én kedvesem? - kiálltotta Tlavi.

Apja azonban nem felelt, csak kivezette őt az udvarra. Ottan egy meseszép, óriási fa állott, virágba borulva. Törzse előtt pedig sírtábla, hideg márványból. Édesapja ekkor megszólalt:

- Puolukka meghalt!

Tlavi a földre roskadt, szemébe könnyek gyűltek.

  • Puolukkám, vörösáfonyám! Kedvesem, galambom! Csodám!

 

 Sírjából nőtt ki a fa. Tlavi ekkor értette meg, hogy meggondolatlanul kötött alkut a Halállal, aki el is vette a jussát: Puolukkát, az ő fényes csodáját. Könnyezve letörte a fa egy ágát. Beillesztette kanteléje fogójába, hozzácsiszolta, faragta. Végül megpendítette húrjait. A hangszer meseszépen megszólalt.Tlavi a kanteléből keserédes hangokat csalt ki és kedvesének dalolt.

 

Kopányi Alíz, diák író

Ezt a mesét írta: Kopányi Alíz diák író

Gimnáziumi tanuló vagyok. 17 éves.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!