Karácsonyi Manóverseny

Karácsonyi manóverseny

Első fejezet

Karácsony közeledtével az északi sark lakói egyre izgatottabbak lettek. A szorgos kezek villámgyorsan jártak. A manók szélsebesen dolgoztak. Olyanok voltak, mint egy hangyaboly. Egy kívülállónak káosznak tűnhetne ez, ám igazából nem az. A munka jól megszervezetten zajlott, és mindenki vidáman végezte a rábízott feladatot. Voltak, akik csomagoltak, mások játékokat gyártottak, gépeket kezeltek, a munkára felügyeltek, szállítottak, vagy épp kakaót vittek a munkásoknak.
Minden manó arról álmodik, születése óta arra vágyik, hogy mikor felnő, akkor a gyárban dolgozhasson. Nincs is ennél jobb munka, nagyobb móka… vagy talán mégis. Akad egy ennél is jobb feladat, egy különleges lehetőség, mely minden évben megadatik egy manó számára. A télapó ugyanis kiválaszt egyet közülük, aki elmehet vele, és részt vehet az ajándékok kiosztásában. Nagy feladat ez, és csakis a legjobb mehet, ezért egy öt feladatból álló versenyen kell megküzdeniük egymással a manóknak, és a győztes a mikulással tarthat.
Minden évben hatalmas felhajtás van a verseny körül, és a manók már jóval korábban megkezdik a felkészülést. Minden szabadidejüket gyakorlással töltik, akár csak főhősünk, Alfi, a kis manó, aki ebben az évben indulhat először, és már kismanó kora óta arról álmodik, hogy ő lesz a Mikulás segédje, ám ehhez mindent bele kell adnia, mert kisebb is, ügyetlenebb is a többieknél, akik sokat ugratják cukkolják. Ő azonban nem törődik velük. Meg akarja nyerni a versenyt, és nem foglalkozik a többiekkel, akik mind le akarják beszélni a versenyen való indulásról. Szerencséjére a két legjobb barátja mellette áll, és támogatják…

Alfi percenkét lesett az órájára, és úgy tűnt, hogy az idő egyre lassabban telik. Nem akart múlni a délelőtt, pedig már szeretett volna túl lenni rajta, hiszen délután kezdődik a versenyzés, ma van az első verseny napja. Kétszáz manó indul, és csak a legjobb száz juthat tovább. Alfi reméli, hogy tovább jut, főleg, mert az első versenyszám az ő szakterülete, hiszen a csomagoló részlegen dolgozik, ott, ahol a gyerekeknek készült ajándékokat csomagolják. Az első versenyszám pedig a csomagolás lesz. Minden szabadidejében gyakorolt. Minden versenyszámra évek óta készül, de tudja, hogy nem sok esélye van. Eddig egy manónak sem sikerül az első évében megnyernie a versenyt, ezért ő sem indul nagy eséllyel, de bízik magában, és szeretne minél tovább eljutni, hogy megmutathassa mire is képes. Ha eljutna az utolsó előtti versenyig, akkor már híres lehetne, és talán Bella, a szépséges manólány is felfigyelne rá. Évek óta szerelmes belé, de a lány még csak észre sem vette. Egyszerűen még csak a létezéséről sem tud.
Bella is, mint minden manólány, ugyanazért a manó fiúért, Jackért rajong. Jack az elmúlt években mindig megnyerte a versenyeket, és ezért évek óta kísérheti a Télapót az útjára. Őt tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a Télapó új jobbkeze legyen. Roger, aki az elmúlt háromszáz évben látta el ezt a feladatot, úgy döntött, hogy visszavonul. Eleget dolgozott már, és szeretne pihenni. A manók több száz évig élnek, és most szeretné élvezni a pihenést. Jack pedig méltó utódja lehetne. Egyik manónak sincs akkora tapasztalata, mint neki. Már akár egyedül is képes lenne kivinni az ajándékokat, és az elmúlt két évben Roger mellett dolgozott. A manó lányok körbe rajongják, köztük Bella is. Alfi mindig ámulva figyeli, ahogy a sarki kakaózóban egy seregnyi lány társaságában italozik.

Alfi gondolatai teljesen elkalandoztak, és észre sem vette, hogy elszállt az idő.

Alfi! –kiabált Emma, a legjobb barátja- Gyere már! El fogsz késni.
Elkésni? –ijedten bámult maga elé, majd kiugrott a futószalag mögül, amire a becsomagolt játékokat kellett raknia, és szaladni kezdett. A csarnok hatalmas volt. Emmához érve együtt szaladtak tovább. Át a csarnokon, az épületen, át szembe a jégcsarnokba, ahol a versenyt tartották. A nézőtér tele volt. A manók beszélgettek, kakaót szürcsöltek, bekiabálva buzdították társukat. Lent a pályán pedig már ott várakozott a kétszáz manó, hogy összemérhessék tudásukat. Mind izgatottan várták a verseny kezdetét. Voltak kik még gyakorolták a csomagolást, másik ugráltak, futottak, míg egyesek csak ültek, és vártak, vagy épp meditáltak.
Rengetegen vannak –nézett körbe.
Igen –sóhajtott fel, és tekintett ő is körbe. Odalent hatalmas volt a nyüzsgés, de nem erre figyelt fel, hanem Bellára, aki Jacket körül rajongva ugrált, és buzdította. Ettől egy kicsit elment a kedve Alfinak. Ám nem fordulhatott meg. Bizonyítani akart. Azt akarta, hogy lássák mire is képes.
Képes leszel rá –Emma megölelte, majd felment a lelátóra, ahol már Erik, a barátja várta. Alfi pedig a pálya felé indult.

Az eredményjelző táblán visszafele számolt az óra. Alig két perc maradt vissza. A pályán már csak azok maradtak, akik indultak a versenyen. Mind egy nagy kupac maci körül álltak. Előttük egy asztal volt csomagoló papírral, ragasztóval, ollóval. Tíz percük lesz arra, hogy a legtöbb macit csomagolják be. Az a száz manó jut tovább, akiknek ez sikerül. Az emelvényen megjelent a Télapó. A csarnokban csend lett. Várták a jelzését, ő pedig jelzett. Meglengette a hófehér, sarkcsillagos zászlót. Sípszó törte meg a csendet, és elkezdődött a verseny. A kis manókezek villámgyorsan kapkodták a macikat, és csomagolták be őket. Az eredményjelzőn folyton változott a sorrend. Alfi remekül indított, és a legjobb ötven közé került. Egymás után kapkodta a macikat. Felpillantani sem volt ideje. A lelátókon ülő manók hangos kiabálással buzdították kedvenceiket. Persze a tömeg legnagyobb része Jacknek szurkolt. És nem is hiába, mert ő állt az élen. Toronymagasan vezetett. Annyira gyorsan csinálta, hogy esély volt arra, hogy megdönti a rekordját, amit két éve állított fel. Tíz perc alatt harmincegy macit csomagolt be. Tavaly csak huszonnyolcat, de azzal is nyert. Ám ha megkapja a kinevezést, akkor nem indulhat több versenyen, ezért szeretne rekordot beállítani, és olyan eredményt elérni, melyet senkinek sem sikerülhet megdönteni.
Miközben ő torony magasan vezetett, Alfi kezdett bajba kerülni. Már csak kilencvennyolcadik volt. Az egyik macinál sok időt vesztett, és nem biztos a továbbjutása. A többi manó egyre gyorsabbá vált, míg ő nem tudott nagyobb tempóra kapcsolni. Amire elérték az utolsó egy percet, arra már csak százkettedik volt. Egyre hátrébb csúszott. Tizenkilenc macit sikerült becsomagolnia, míg Jack már harmincötnél járt, és azon volt, hogy elérje a negyvenet. Ha sikerül neki, akkor biztos lehet benne, hogy azt a rekordját senki sem lesz képes megdönteni. A keze villámgyorsan járt. Bella a pálya széléről buzdította, de nem csak ő szorított érte. Legalább a nézők fele Jacknek szurkolt. Nagyon szerették, ő pedig ebből merítette az erejét, és gyorsaságát, amire Alfinak is szüksége volt. Ismét százon belülre került, de nem volt biztonságban. Minden pillanatban változott az eredmény, és az utolsó pár másodpercre ismét kívülre került. Emma, és Erik a lelátó tetejéről kiabált neki. Buzdították, támogatták, bár ő ebből semmit sem hallott. Csak a Jacknek szurkolókat hallotta. Jack pedig elérte a bűvös negyvenet. Alfi pedig még csak huszonkettőnél járt, és százon kívül. A nézők elkezdtek tíztől visszafele számolni. Tíz, kilenc, nyolc… kiabálták, Alfi pedig kétségbeesetten kapkodott, még mindig százon kívül volt. Ha itt kiesik az nagy szégyen, hiszen ő csomagoló, és ha nem jár sikerrel, akkor még az ottani munkáját is elveszítheti, hiszen nem volt még olyan, hogy csomagoló ne jutott volna be az első százba. Az arcán verejtékcseppek jelentek meg, kezei remegve kapkodtak. A nézők számolását lassított felvételként élte meg… hét, öt, négy… és még mindig százon kívül volt… három, kettő… a szíve majd kiugrott a helyéről. Ha azzal a macival nem hibázik, akkor most a legjobbak közt lehetne, de az a hiba sokba került neki, és szinte biztos, hogy ki fog esni. Nehéz helyzetbe került… egy hallotta a végső számot, mely élesen hasított a fülébe… majd megszólalt a csengő. Letelt az idő. Letette az ollót, csomagolót, és lesütött fejjel állt fel… A nézők berohantak, persze mindenki Jackhez, és ő végig nézhette, ahogy Bella a nyakába ugrik, és gratulál neki. A szíve összeszorult, gombóc volt a torkában. Szerelme mást ölelt, és ünnepelt.

Sikerült! –kiabálva futott felé Emma, és Erik. –Sikerült! –kapta fel Erik, és pördült meg vele.
Sikerült? –kikerekedett szemekkel csodálkozott rá.
Igen –vigyorgott- kilencvenkilencedik lettél. Megcsináltad.
Tényleg? –még mindig nem akarta elhinni. Felnézett a kijelzőre, ahol ott volt a neve. Valóban sikerült. A szomorúság eltűnt az arcáról. Elmosolyodott, majd magához ölelte a barátait, és együtt ugrándoztak, örültek a sikerének.

Második fejezet

A sikeres verseny után Alfi és barátai a kakaóbárba mentek ünnepelni. Mire odaértek a hely már megtelt. Persze ismét Jack volt a sztár, aki a sarokban lévő nagy, kerek asztalnál ült, és mindenki őt ünnepelte. Ő pedig elégedetten húzta ki magát, és élvezte a többiek éljenzését. Alfi, és barátai a Jack asztala melletti kis asztalnál találtak szabad helyet. A többiek észre sem vették őket, annyira el voltak foglalva azzal, hogy a nyertest dicsérjék.
Alfi a szék támlájára terítette kis zöld kabátját, majd leült. Igazából nem érdekelte Jack, és a győzelme. Ő is boldog volt. Bejutott a legjobb száz közé, és csak ez számított. Bár azt is tudta, hogy most fog jönni a legnehezebb feladat, melyből csak a legjobb ötven juthat tovább. Hintalovakat kell gyártaniuk. Az elmúlt években, és főleg az elmúlt pár hónapban csak ezt gyakorolta. Tudta, hogy ez a legnehezebb. Hiszen az utána levő rosszak-jók válogatására nem lehet gyakorolni, sütit pedig előbb tanult meg sütni, mint járni. Ha pedig eljut a csillagfutásig, akkor már semmi sem fog számítani, hiszen oda csakis a legjobb öt juthat el. És a több ezer manó az oda eljutók neveit már megjegyzi egy életre. Az elmúlt pár évben szinte mindig ugyanazok jutottak be a legjobb ötbe. Ez pedig nem is meglepő. Kismanó kora óta gyűjti a legjobb ötről készült kártyákat. Arról álmodik, hogy közéjük kerül, és arról, hogy ő lesz a nyertes. Most pedig elindult, megtette az első lépést, és sikerrel vette az első akadályt.

Három forró csoki lesz –lépett Alfi a pulthoz, és szolt a túloldalról rámosolygó, vörös hajú, szeplős manólánynak, aki pillanatokkal később már a kezébe is nyomta a kért italokat, melyeknek a tetejét tejszínhab fedte, amibe gumicukor darabok voltak szórva. Belenyalt a sajátjába, elrágott egy cukrot, és elindult vissza a barátaihoz. A bárban olyan sokan voltak, hogy csak kis, apró lépésekkel tudott haladni. A mulatozó manók meg-meglökték, ő pedig alig bírt egyensúlyozni a három itallal, és úgy tűnt sosem éri el az asztalukat, mely egyre távolibbnak tűnt. – Elnézést –dadogta, és összébb húzta kicsiny testét, hogy jobban elférjen, ám az egyik vígadó, öreg manó meglökte, ő pedig megbotlott, és a poharak tartalmával beterítette Bellát. A lány ijedten ugrott meg, és bámult Alfira, akinek egyszerűen nem jött ki hang a száján. Csak bámult maga elé, a lányra, az arca vörös lett, és majd meghalt szégyenében.
Hát te meg mit csináltál? –ugrott fel Jack. A bárban csend lett. A tömeg odébb állt, körbeállták őket, és rezzenéstelen arccal várták, hogy mi fog történni- Nem lehetsz ennyire ügyetlen! –állt meg előtte, és ordította le dühösen a fejét.
Én –remegett- én… én sajnálom. –a földet bámulta. Nem mert felnézni. Félt Jacktől, és szégyellte, amit tett.
Sajnálhatod is. Igazi szerencsétlenség vagy.
Ne bántsd –szólt közbe Bella, akit nagyon zavart Jack viselkedése. Megsajnálta Alfit, aki a könnyeivel küszködött. Odalépett hozzá, és megérintette a karját –Nincs semmi baj. Véletlen volt. Nem haragszom –mosolygott.
Sajnálom –félve nézett a lányra, akinek a szemei csillogtak, és a világ legszebb mosolyával mosolygott. Tekintetük egy pillanatra találkozott, és a szíve majd kiugrott a helyéről. Olyan volt, mintha megállt volna az idő, mintha rajtuk kívül más nem lett volna ott. A lányról forrócsoki, és olvadt tejszínhab csöpögött, de ez nem zavarta Alfit. Magához húzta Bellát, és megölelte. – Köszönöm, hogy nem haragszol.
Nem szokásom haragudni –mosolygott- és különben is már kvittek vagyunk –nézett végig Alfin, aki az ölelés miatt szintén tiszta csoki lett.
Igen, azok –elmosolyodott. Jólesett neki a lány kedvessége.
Ez többet ne forduljon elő –lépett közéjük Jack, aki már nem csak dühős, hanem féltékeny is volt. Megragadta Bella kezét, és elindult vele kifele. Alfi pedig csak bámult utánuk.

Alfinak ez lett eddigi élete egyik legszebb estéje. Lefekvés után még hosszú időn át bámulta a plafont, mosolygott, és újra, meg újra felidézte magában Bella kedves szavait, mosolyát, és ölelését… míg végül elaludt.

Másnap erős havazásra ébredt. Olyan sűrű, nagy pelyhekben szakadt a hó, hogy az ablakán is alig látott ki. Imádta a havat. Magára kapta a ruháját, sálát, sapkáját, és kiszaladt a ház elé, hogy élvezhesse a hópelyhek szelíd simogatását.
A gyárba érve gyorsan munkába állt, ám nem bírt a munkára koncentrálni. Csak Bella járt a fejében, róla álmodozott. A verseny eszébe sem jutott, nem is érdekelte. Hosszú, reménytelen évek után Bella végre tudomást szerzett a létezéséről, rámosolygott, megölelte, és ez ezerszer többet jelentett számára, mint a verseny megnyerése.
A nap gyorsan is telt, és mire észbe kapott már ismét a csarnokban volt, amely roskadásig megtelt. A lelátó annyira tele volt, hogy egy morzsát sem lehetett leejteni. A pályán pedig a száz legjobb manó, köztük Alfi is, várták izgatottan, hogy elkezdődjön a következő megmérettetés. A feladatuk az lesz, hogy egy óra leforgása alatt a legtöbb hintalovat legyártsák. A legjobb ötven manó fog tovább jutni.
Alfi körbe tekintett. Még sosem szerepelt ekkora tömeg előtt. Ismerős, és ismeretlen arcok bámultak rá… na meg Bella. Megpillantotta őt, és meg állt rajta a tekintete. A lány észrevette, és intett neki. Alfi elvörösödött, és visszaintett. El sem akarta hinni, hogy Bella intett neki, hogy észrevette. Ettől megnőtt az önbizalma, megtelt energiával, és elhatározta, hogy megmutatja, mit tud. Bejut az ötven legjobb közé.
Miközben ő erőt merített, megjelent a fehérszakállú, és elindította a versenyt. Alfi villámgyorsan kapkodta a kezeit. Fúrt, faragott, ragasztott, csavarozott. Tíz perc után már az első tízben volt, és fej-fej mellett haladtak Jack-kel. A tömeg ismét hangosan, lelkesen kiabált. Páran Jack-et ábrázoló zászlókat lengettek. Ő volt a sztár, mindenki kedvence. A kis manó fel-felnézett a tömegre, és félve intézett pár pillantást szerelme irányába is, aki mindig intett neki. Jack pedig észrevette ezt, és egyre frusztráltabb lett. Zavarta, és idegesítette, hogy a lány, aki eddig rajongott érte most másnak integet. Elhatározta, hogy tenni fog ez ellen, és legyőzi a vetélytársát, akkor is, ha ehhez csalnia kell… Miközben ő majd felrobbant az idegtől, Alfi egyre nyugodtabb, és boldogabb lett, és észre sem vette, hogy az első helyre került, maga mögé szorítva Jacket. A két manó fej-fej mellett haladt. Alfit bátorította Bella, és meg akarta nyerni ezt a fordulót, hogy imponáljon neki… de Jack is ezt akarta. Az idő idegtépően gyorsan telt, és felváltva álltak az élen. Egyikük sem hagyta magát. Nyerni akartak, mindent beleadtak, és olyan gyorsak lettek, hogy jócskán lehagyták a többieket, akiknek már esélyük sem maradt a győzelemre. Rég volt már ekkora feszültség a csarnokban. Az elmúlt években hozzászoktak, hogy Jack minden számot toronymagasan, mondhatni lazán megnyert, most pedig akadt egy kihívója, aki komoly ellenfele lehet. Az utolsó percre a tömeg elhallgatott. Még a legyek sem mertek zümmögni… az eredményjelző pedig vadul villogott, és még maga sem tudta követni az eseményeket, mert mire felvillant az egyikük neve az első helyen, máris a másik jelent meg. Ilyet még senki sem látott. Alfi mindent beleadott, a verejték patakokban folyt róla, de nem állt le letörölni. Az óra az utolsó tíz másodpercbe kanyarodott… Alfi, Jack, Alfi, Jack… a nevek folyton váltották egymást… az utolsó másodpercekre Alfi neve került felülre, és Jacknek nem maradt esélye, hogy változtasson. A visszaszámláló leállt, megcsörrent a versenyt végét jelző csengő. A manók letették szerszámaikat, és az eredményjelzőt bámulták. Alfi, és Jack hatalmas előnnyel végeztek az élen, ahol végül Alfinak nem sikerült megőriznie az első helyet. Jack az utolsó másodpercben beelőzte, de a kis manó nem keseredett el, nem is tehette. A lelátókon ülők beözönlöttek a pályára, felkapták őt is, Jack-et is, és hosszú perceken át éljeneztek. Majd végül megtörtént az, amire a kis manó oly rég óta vágyott. Bella odalépett hozzá, és gratulált neki.
Alfi nem hitte volna, hogy lehet szebb napja az előzőnél, de ez még annál is szebb volt.

Harmadik fejezet

Az első két verseny izgalmai után, most újabb izgalmas napra ébredhettek az északi sark lakói.
Alfi nagy ásítás közepette nyújtózkodott, és ült fel az ágyon. Kitörölte szemeiből a csipát, megigazította a kis piros alvó sapkáját, mely teljesen olyan volt, mint amit a Télapó is hord. Az ablakhoz sétált, és kibámult rajta. Elmosolyodott. Odakint a város lakói sürögtek, forogtak. Mindenki rohant valahova. Volt ki csomagokat cipelt, más szánkón húzta az alkatrészeket, melyek a játékok gyártásához kellettek. Mindenkinél volt valami, mind siettek dolgukra. Csak Alfi nem. Az első 50 közé jutó manók kiérdemelték a pihenést, és míg versenyben maradnak, addig dolgozniuk sem kell. Kis hősünk pedig ezt ki is élvezte. Komótosan húzta magára a ruháját, és ment ki az utcára. Fura érzés volt számára, hogy nem kell rohannia. Az égvilágon semmi dolga. Ahogy végig ment az utcán, mindenki odaköszönt neki, gratuláltak a sikeréhez, ő pedig fülig érő mosollyal köszönte meg a gratulációkat. El sem akarta hinni az egészet. Előző nap még alig ismerték. Senkinek sem tűnt fel, ahogy kora reggel végig szaladt az utcán, hogy beérjen a gyárba. Most pedig híresség lett. És felkerülhet a kártyára is. Soha életében nem volt még ilyen boldog.
Az úton átsietve a kakaóbárba ment. Megérdemel egy italt, gondolta, és belépett az ajtón. A hely szinte teljesen üres volt. Nem is csoda, hiszen a manók dolgoztak, nem értek rá pihenni, és iszogatni. A pulthoz lépett, kért egy forró csokit, majd az ablak melletti asztalhoz ült, és az italát szürcsölve bámult ki az utcára, ahol hirtelen megpillantotta Bellát, aki pár levéllel a kezében igyekezett átverekedni magát a tömegen. Csillogó szemekkel bámulta, miközben nagyot sóhajtott. Eszébe jutottak az emlékek. A forró csokis jelenet, az előző este, mikor a lány szurkolt neki, és a verseny után gratulált.

Mi az? Mit bámulsz?! –vakkantott rá Jack, aki a semmiből tűnt fel az asztalánál.
Semmit –válaszolta megszeppenve.
Én nem úgy látom – célzott Bellára- kis barátom. Bellát felejtsd el. Őt nem érdekled –gúnyos hangon folytatta- ő sosem állna le egy hozzád hasonlóval.
Talán –rémület ült ki az arcára. Félt Jacktől. Sokkal nagyobb, erősebb, bátrabb volt nála.
Nem szeretném, ha csalódás érne –lehuppant az asztal másik felén lévő székbe- és fájna a kis szíved.
Nem fog –mondta remegő hangon. Nem mert Jackre nézni. Az italát bámulta, és a pohárral játszott.
Remélem is. Őt meg felejtsd el. Értem rajong, és miután megnyerem a versenyt, feleségül fogom kérni. Ő pedig boldogan fog igent mondani.
Miből gondolod? –nézett fel egy pillanatra.
Mit kérdeztél? –kérdezett vissza dühösen.
Miből gondolod, hogy igent mond? –remegve, félve, de kimondta. Összeszedte minden bátorságát, és szembe szállt vele.
Na, ide figyelj törpicur! –emelte fel ismét a hangját. – Ő az enyém. –közelebb hajolt- Megértetted?
Miért lenne a tiéd? –megijedt, de nem hagyta magát.
Mert engem szeret! – a szemei szikrát szórtak, dühösen fújtatott. Alfi teljesen felbosszantotta.
Én nem hinném. –hangja elcsuklott.
Pedig így van! –szinte már üvöltötte. Rajtuk kívül csak a pult mögött álló manólány volt, aki úgy tett, mintha észre sem venné, a köztük kialakult vitát. A poharakat törölgette, és közben a párjára gondolt, aki estig a gyárban fog dolgozni. Hiányzik neki, és türelmetlenül várja, hogy viszont láthassa. – Le foglak győzni, és meg foglak alázni! – annyira közel hajolt Alfihoz, hogy a kis manó azt hitte rá fog támadni, de végül nem így lett. Jack felállt, és dühösen elrohant. Átvágott az utcán, és eltűnt a sarkon. Alfi csak ekkor engedett fel. A szíve gyorsan dobogott, levegő után kapkodott. A rémület még mindig ott volt az arcán. Még sohasem félt ennyire semmitől, és senkitől sem. Jack nagyon ráijesztett, és a versenyig hátra levő időt azzal töltötte, hogy rá gondolt. El sem hagyta a bárt, míg nem volt muszáj.

Már besötétedett, mikor elindult. A csarnok előtt nagy volt a tömeg, odabent pedig még nagyobb. Nem maradt üres hely, minden szék gazdára lelt. Alfi nyugtalanul, feszülten lépett be, és ment a pályáig, ahol már ott várták a vetélytársai, köztük Jack is, aki végig őt bámulta. Ő pedig, rá sem mert nézni, lesütött fejjel ült be az asztala mögé, melyen egy hatalmas adag papír volt, a papírokon pedig nevek, és mellettük egy pár mondatos leírás.
Ezen a megmérettetésen a manóknak a jók, és rosszak besorolásával kell helyt állniuk. Húsz perc alatt kell a lehető legtöbb gyereket besorolniuk, ám most nem csak a gyorsaság fog számítani, hanem az ügyesség is, ugyanis, aki háromnál többször hibázik, az automatikusan kiesik a versenyből.

Pár perccel később feltűnt a Télapó is, kezében a síppal, mely a verseny kezdetét fogja jelezni. Mind az ötvenen feszülten ültek az asztalaik mögött. Csak húszan juthatnak tovább, és akik tovább jutnak, azok már történelmet fognak írni.
A Mikulás felemelte a kezét. A csarnokban csend lett. Mindenki őt figyelte, ő pedig nem tétlenkedett, megadta a jelzést, a sípszó megtörte a csendet, a manók pedig nekiláttak. Fürgén, gyorsan kapkodták a lapokat, és igyekeztek jól dönteni, ám alig, hogy elkezdődött a verseny, máris többen kiestek. Az eredményjelző tábla villogni kezdett. Minden manó neve mellett ott volt, hogy mennyit hibázott. Természetesen Jack volt elől, nulla hibával. Alfi a tizennyolcadik helyen állt, és már volt egy hibája. Egymás után kapkodta a lapokat, és igyekezett jól dönteni. Ez a feladat mind közül a legfurfangosabb. Nagyon nehéz jól dönteni, mert a legtöbb leírás nem egyértelmű, és csak a megérzéseire hagyatkozhat. Minden évben itt véreznek el a legtöbben. Volt olyan év is, mikor már az idő lejárta előtt kiestek harmincan, ezért a versenyt nem is kellett végig játszani. Tavaly is csak huszonhatan maradtak. Minden kiesést egy éles duda kűrt jelzett, ő pedig számolta. Pár perc elteltével már szinte állandó volt a duda hangja. Tudta, hogy nem kapkodhat. Csak annyira volt gyors, hogy a legjobb húsz között tudja tartani magát. Az eredményjelző szerint a tizenhetedik helyen állt. A nézők egy része pedig már neki szurkolt. Előző nap olyat tett, amire már rég volt példa. Megszorongatta Jack-et. A manók pedig felfigyeltek rá. Megjegyezték a nevét, és most pedig neki drukkoltak. Ezt Jack is észrevette, és zavarta. Félidőnél már neki is volt egy hibája. Tévedett, erre pedig már évek óta nem volt példa. Mindig helyesen szokott dönteni, és nulla hibával az élen végezni. Most viszont nem így volt, és ezt mindenki észrevette, kivéve Alfit, aki csak a feladatra koncentrált. Közben ismét kiestek páran. Már csak harmincan maradtak, mikor ismerős hang tűnt ki a tömegből. –Hajrá Alfi! –szólt a világ legszebb buzdítása. Bella kiabálta. A kis manó felnézett, zavartan, mosolyogva pillantott a manólányra, aki kiabált, és buzdította, ő pedig szinte elolvadt, annyira jó érzés volt számára. Ám a lány ki is zökkentette a ritmusból, és ismét hibázott. Már kettőnél járt, akárcsak Jack, aki a dühétől nem tudott koncentrálni. Majd szétvetette az ideg. Látta, hallotta, hogy Bella nem neki szurkol, és emiatt kiakadt, és vissza is esett. Már csak ötödik volt. Mindketten két hibánál jártak, és veszélybe kerültek. Rajtuk kívül a többi manónak mind csak egy hibája volt. Nekik kellett a legjobban figyelniük, miközben azért is küzdeniük kellett, hogy a legjobb húszban maradjanak. Alfi stabilan tartotta a tizenhetedik helyet, miközben Jack egyre hátrébb esett. A verseny vége előtt egy perccel már csak a huszadik volt. Övé volt az utolsó bejutó hely. Életében először küzdött a továbbjutásért. Az arcán verejtékcseppek folytak végig. Ismét mindenki rá koncentrált. De most nem azért, mert rekordot döntve állt az első helyen, hanem azért, mert kieső helyen állt. A manók egy része azért szorított, hogy tovább jusson, míg a többiek a kieséséért. Már elégszer nyert, gondolták. Ideje, hogy más is érvényesüljön, de Jacket nem abból a fából faragták. Tovább küzdött. Az utolsó percre Alfi is lejjebb szorult, és fő vetélytársa előtt állt. Előző nap még az első helyért küzdöttek, most pedig a továbbjutásért. Az eredményjelző ismét villogott, ismét ők cseréltek másodpercenként helyet. Alfi hirtelen a huszonegyedik helyre esett vissza. Tudta, hogy többet kell kockáztatnia. Gyorsabban mérlegelt. A papírok pillanatok alatt tovább álltak a kezéből. Minden manó hajrázott. Közben Jack is küzdött. Alfi ismét húszban volt, de ő nem. A legesélyesebb a huszonegyedik helyre szorult vissza. Már csak öt másodperc maradt, Jack mindent megtett, de kevés volt. Nem tudott húszba jutni. Az eredményjelző sorra villogott, megszólalt a síp, és vége lett a versenynek, Jack pedig tudta, hogy kiesett. Minden manó letette az utolsó papírját, az utolsó névvel. Az eredményjelző még egy utolsót villogtatott, mindenkit rangsorolt. Jack elkeseredve dőlt hátra a székében, és fogta a fejét. Mindennek vége. Elbukta, mert nem koncentrált. Csak arra bírt gondolni, hogy elveszítheti Bella rajongását, aki egész végig Alfinak szurkolt, és ez annyira zavarta, hogy nem tudott elég jó lenni, és végül kiszorult a legjobb húszból. Hatalmas szégyen ez számára. Nem is bírt a tömegre nézni. Lesütött fejjel bámult maga elé, és teljesen magába roskadt. Eközben ismét megszólalt a hajó kűrt. Valaki kiesett. Jack felkapta a fejét, kikerekedett szemekkel bámult a kijelzőre, ahol egyet előrébb ugrott a neve. Huszadik lett, tovább jutott. Akik neki szurkoltak felugrottak, és éljeneztek. Kedvencük mégsem esett ki.

Negyedik fejezet

Alfi bátortalanul, apró léptekben haladt az utcán. Igyekezett mindenkit elkerülni, és figyelni arra, hogy az ajándéka meg ne sérüljön. Alfi Bellához, szerelméhez igyekezett, hogy meglepje egy általa készített ajándékkal. Bella a leveleket válogató részlegen dolgozik, ahol osztályozzák a leveleket, amiket a gyerekek írtak. Három kategória szerint kell rendszerezniük. Vannak a normál levelek, a fontos levelek, és a kevésbé fontosak. Természetesen mind fontos, de mégis sorrendet kell állítaniuk. A fontos levelek azok, melyekben a gyerekek karácsonyi kéréseik szerepelnek. A normál levelek azok, melyekben nem kérnek semmit, csupán üzenetet, verset írnak a Télapónak. A kevésbé fontosak pedig azok, amikben már a jövő évi ajándéklisták szerepelnek, ugyanis vannak gyerekek, akik nem akarnak elkésni, ezért már korán elküldik a leveleiket, hogy azok biztosan megérkezzenek.
A leveleket az osztályozás szerint küldik tovább a feldolgozó részlegre, ahol a modern technikának köszönhetően számítógépre töltik. Az ajándékkéréseket pedig egyből továbbítják a gyárnak.
A Télapó napjának a legnagyobb részét az tölti ki, hogy ezeket a leveleket olvasgatja, és képes mind megjegyezni. Ismer minden gyereket, sőt minden embert. Tehát ha rosszak vagytok, rosszat csináltok, ő azt is tudja.

Alfi orrát a gyárba lépve kellemes, fahéj illat csapta meg. Mélyet lélegzett, magába szívta, és közben tovább haladt. Vigyázott, hogy a sajátkezűleg készített ajándéka meg ne sérüljön. A leveleket szortírozó részleg, vagy, ahogy a manók hívták: posta, a gyár végében található. Igazi kiváltság ott dolgozni.
Alfi tétován állt meg a posta bejárata előtt. Egy pillanatra hátra tekintett, gondolta visszafordul, de aztán mély levegőt vett, és benyitott. Odabent fel sem figyeltek rá. Mindenki ült az asztalánál, és szélsebesen szortírozta a leveleket. A manólány asztala hátul volt. Az asztalok egymás mellett, két sorban futottak végig a termen. Köztük manók cikáztak, kik hozták, vitték a leveleket. Alfi pillanatok alatt kiszúrta szerelmét, aki egy pillanatra sem nézett fel. Teljesen belefeledkezett a munkájába, és észre sem vette, hogy a fiú megállt az asztala előtt.

Szia! –a lányt nézte. Igyekezett nyugodt maradni, vagy csak annak látszani, de nem sikerült. A térdei remegtek, a gyomra görcsben állt, és a legszívesebben elszaladt volna.
Szia – köszönt Bella, és elmosolyodott. Örült, hogy láthatta Alfit.
Ezt neked hoztam –bátortalanul nyújtotta át a jégvirágot Alfi
Jaj, de aranyos vagy –elpirultan vette át. Nagyon jól esett neki a fiú kedveskedése. – Még soha senkitől nem kaptam jégvirágot.
Tényleg? –meglepetten kérdezett vissza.
Igen – felelte a manólány, s közben megcsodálta az ajándékát, majd az asztalára tette, majd felugrott, és megölelte Alfit- köszönöm –súgta a fülébe.
Szívesen –álmában sem remélte, hogy Bellának ennyire fog tetszeni az ajándék.
Mi folyik itt? –lépett oda a részleget vezető manó. Szigorú tekintettel nézett rájuk, és várta a választ.
Semmi –lépett egyet hátrébb Alfi- semmi. Már megyek is –intett, és elindult kifelé. Az ajtóból még vetett egy utolsó pillantást a lányra, aki szintén őt figyelte. Fülig érő mosollyal bámult a fiú után, aki végül eltűnt az ajtó sarkában.

Alfi a versenyig hátra levő időt a házában töltötte. A kanapén ülve merengett, merült gondolatai mélyére, ahonnan csak az este hatot kongó városi óra tudta visszahozni a valóságba. Pár perc és kezdődik a verseny. Felugrott, és a csarnokhoz szaladt. A tömeg a megszokott volt. A lelátók megteltek, és a legjobb húszat éltető zászlók lebegtek mindenhol. Köztük Alfié is. Egyre nagyobb lett a szurkolótábora. Annyira nézte őket, hogy észre sem vette Jacket, aki még mindig forrt a dühtől. A kis manót figyelte, aki elképedt a nézők láttán.

Sok sikert picur- röffentette oda Jack megvetően.
Neked is –válaszolt rezzenéstelen arccal, ami Jacket csak még jobban dühített.
Hajrá Alfi! –kiabált Bella, és lengette közben a saját készítésű zászlóját, amin Alfi neve volt látható, mellette pedig egy jégvirág. Jack-nek ez volt az utolsó csepp. Teljesen kijött a sodrából, elöntötte a méreg, ám ekkor megjelent a Télapó. A tömeg elhallgatott, és várták a verseny kezdetét jelző sípszót.

A Mikulás nem váratta őket sokáig. A versenyzők elfoglalták a helyüket. Mind kaptak egy asztalt, sütőt, és mindent, ami ahhoz kellet, hogy a legfinomabb sütit tudják elkészíteni.
Innen a legjobb öt jut tovább. A feladat egyszerű. Sütit kell készíteniük a Télapó számára. Nem kell rohanniuk. Fél órájuk van. A Télapó minden sütit meg fog kóstolni, és ő fogja eldönteni, hogy melyik öt lett a legfinomabb.
Alfi régi, nagyon régi recepttel készült. A dédnagymamájától örökölt receptet fogja elkészíteni. Nagy tapasztalata van benne, hiszen gyakran elkészítette már, és mindig tökéletesen sikerült. Most sem lehet másképp, és ha ezzel nem tud bejutni, akkor semmivel sem. Éppen ezért nem is izgult. Az összes induló közül ő volt a legnyugodtabb, és ő készült el a leggyorsabban. Őt Jack követte, majd szép sorban a többiek. Ezután körbe járt egy öreg manó, megszámozta, és egy tálcára helyezte a sütiket, majd a Télapóhoz vitte őket.
Mindenki lélegzet visszafojtva figyelt. A Mikulás falatozni kezdett. Egymás után harapott a sütikbe, és ízlelte meg őket. Minden süti után ivott egy korty tejet is, hogy az ízek ne zavarják egymást. Pár perc alatt eljutott az utolsóhoz is. Kortyolt még egyet, majd megsúgta a jobb oldalán álló manónak azt az öt számot, melyek a legfinomabb sütiket rejtették.
Mindenki az eredményjelzőt figyelte. Jack neve jelent meg először. A tömeg tapsolt. Aztán jött a következő, a harmadik, és Alfi kezdett ideges lenni. Végig futott az agyán, hogy lehet nem ízlett a sütije. Tökéletesen készítette el. Még talán sosem sikerült olyan jól, mint ezen az estén. Lehet azonban, hogy ez is kevés volt. Feszülten figyelte a kijelzőt, mely úgy tűnt nem akar tovább haladni, és felfedni a maradék két továbbjutó nevét. Izgatottan toporzékolt, és elkönyvelte magában, hogy vesztett, ám ekkor feltűnt a neve.
Ott büszkélkedett a legjobb öt között, ő pedig egy hatalmasat ugrott örömében. Bella odarohant hozzá, és megölelte. Gratulált neki, ő pedig büszkén állt ott, és fogadta a gratulációkat. Jack idegesen figyelte. Ő is bejutott. Elhatározta, hogy mindent meg fog tenni. Ha kell, akkor csalni fog, de nem engedi meg, hogy Alfi nyerjen. Azt már nem. Dühösen rohant ki a csarnokból. Félre lökött mindenkit, nem foglalkozott még azokkal sem, akik gratulálni próbáltak neki.

Ötödik fejezet

Az északi sarkon mindenki Alfiról beszélt. A kis manóról, akinek a történelem folyamán elsőként sikerült az, hogy élete legelső megméretetésén az első ötbe jutott.

Bámulatos voltál tegnap –Bella mosolyogva, ragyogó szemekkel bámult Alfira, aki mellette sétált.
Á, dehogy –elpirult Bella bókjától. Még mindig nem akarta elhinni, hogy ez az egész igaz, és vele történik meg. Olyan, mint egy mesében.
Nem kell szerénykedned –oldalba bökte, és rámosolygott. – te vagy az egyetlen, akinek ez eddig sikerült. A versenyt is meg fogod nyerni.
Jó lenne –sóhajtott fel- de Jack nagyon ügyes, és félek, hogy őt nem győzhetem le.
Csak el kell hinned, hogy képes vagy rá, és akkor sikerülni fog.
Úgy gondolod? –megállt, és a lányra nézett.
Én hiszek benned.
Komolyan? –kellemes érzés járta át a testét. A lány szavai bátorították, és kezdte elhinni, hogy van esélye, és akár nyerhet is.
Igen –válaszolta, majd a földre hajolt, gyúrt egy hógolyót, és megdobta vele Alfit.
Na, megállj csak! –nevetett, és visszavágott. Hógolyó csatába kezdtek. Az utcán össze-vissza cikázva szaladgáltak, és próbálták eltalálni egymást, közben pedig kitérni a másik hógolyója elől. – Most nem menekülsz –vigyorgott, miközben egy fa alá szorította a lányt.
Kérlek, kegyelmezz –izgatottan figyelte a fiút, aki hatalmas vigyorral közeledett felé.
Hát, nem is tudom- kacagott, majd hirtelen mozdulattal Bella fejére kente a havat, aki gyorsan reagálva rántotta Alfit a földre. Elterültek, és nevettek.
Hó angyal! –kiáltott fel Bella, majd legyezni kezdett a lábával, és a kezével.
Az semmi. –cukkolta, és ő is követte- Nézd az enyémet. Sokkal jobb lett.
Na, várjál csak –felugrott, és mire Alfi észbe kapott, Bella már rázta is a fát, melyről az összes hó lehullott, és beterítette a kis manót. Bella hangosan nevetett, miközben Alfi alig látszott ki a ráhulló hóból. –Na ki nevet a végén?
Oké, nyertél –mosolygott, majd a kezét nyújtotta- segíts, kérlek.
Rendben –odanyújtotta a kezét, Alfi pedig berántotta a hókupacba.
Én nyertem –nevette el magát Alfi.

Az egész délelőttöt együtt töltötték. Miután kimásztak a hókupacból a kakaóbárba mentek, és ittak két forrócsokit. Remekül érezték magukat, és észre sem vették azt, hogy az idő, hogy eltelt.
Délután a kis manó hazament, és átöltözött, majd a verseny helyszínére rohant. A verseny a város szélén lévő fenyvesben lesz megrendezve, mint minden évben. Az öt manónak végig kell mennie az ösvényen, melyen csapdákat helyeztek el. A feladat egyszerű. Fel kell ismerni a csapdákat, kikerülni őket, majd elérni a sarkcsillagot jelképező kék-fehér zászlót, és azzal visszarohanni. Az fog nyerni, aki elsőként ér vissza, és lépi át a célvonalat.

Mind az öten felsorakoztak a rajtvonalnál. A versenyre minden manó eljött. Körül állták a pályát, és lélegzet visszafojtva várták, hogy elkezdődjön a verseny. A Télapó felemelte a zászlóját, meglegyintette, megfújta a sípját, és az öt manó futásnak eredt.

Hajrá Alfi –kiabálta Bella. Alfi hátra pillantott, rá mosolygott, majd eltűnt a kanyarban. A negyedik helyen szaladt. Természetesen Jack volt elől. Jól ismerte a pályát, és mindenkinél elszántabb volt.

A pályán minden évben négy rejtett csapdát helyeznek el. Mindig máshol. Ezeket kell ügyesen felismerniük a manóknak ahhoz, hogy eljuthassanak a zászlókig, majd azokkal vissza futhassanak a célig. Előző évben hárman maradtak a végére, és végül Jack nyert. Ő volt a legesélyesebb most is. A tapasztalatának köszönhetően felismeri a csapdákra utaló jeleket, és ügyesen kikerüli őket…
Még mindig Jack haladt elől. Alfi úgy szaladt, ahogy csak bírt, de nem tudott közelebb kerülni hozzá. Méterekre lemaradt tőle. Köztük két másik manó futott. Mind cikáztak a pályán, kikerültek minden gyanús dolgot. Négyszáz métert kellett megtenniük a zászlókig, majd ugyanennyit vissza.
Alfi tudta, hogy nagyon össze kell szednie magát, ha nyerni akar. Fejében Bella mosolya ragyogott előtte, és a szavait hallotta „Én hiszek benned”. Ahogy felidézte magában, újult erőre kapott, és még gyorsabb lett. Kezdte utolérni az előtte haladókat. Jack hátrapillantott, látta, hogy a kis manó egyre közelebb ér hozzá, és nem tudott ellene semmit sem tenni. A maximumot hozta ki magából. Alfi utolérte az előtte haladó manót, egy pillanatra összenéztek, majd ott hagyta, és tovább futott, ekkor hirtelen eltűnt az előtte lévő manó, aki egy verembe esett. Ő ezzel kiesett a versenyből. Már csak négyen maradtak. Alfi haladt a második helyen, szorosan Jack mögött, akit egyre jobban frusztrált a társa közeledése. Alfi végül utolérte, és fel-fej mellett haladtak. Jack rá nézett. Tekintete szúrós volt, a kis manó összerezzent tőle. Jack látta, hogy fél tőle, és elvigyorodott, majd félre lökte… Alfi elesett. A másik két manó elhaladt mellette, ő pedig ijedten bámult utánuk. Egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán összeszedte magát. Felállt, és utánuk eredt. Nem akarta, hogy Jack nyerjen. Felbosszantotta, és ez még több erőt adott neki. Közben Jack elérte a zászlós manólányt, aki átnyújtott neki egyet, ő elvette, és elindult visszafele. A másik két manó is megkapta a zászlót, majd végül Alfi is.
Alfi le volt maradva tőlük, de nem adta fel. Másodpercről másodpercre ért közelebb hozzájuk. A közvetlenül előtte haladó manó viszont csapdába lépett, és egy háló a magasba ragadta. Már csak hárman maradtak. Utolérte a második helyen futót, aki nem tudott mit kezdeni vele. Alfi lehagyta, és Jack után eredt, aki magabiztosan haladt az első helyen, és már a zsebében érezte a győzelmet. Úgy hitte, hogy senki sem fogja tudni legyőzni. Alfi viszont elszántan rohant utána. Közben a mögötte lévő manó is csapda áldozata lett. Ketten maradtak. Beérte Jack-et, aki idegesen, riadtan bámult rá. Befordultak a célegyenesbe. A manók tömege kiabált, buzdította őket. Minden manószem rájuk tapadt, Jack pedig tudta, hogy ott már nem csalhat. Fej-fej mellett haladtak, miközben egyre közelebb értek, ekkor Alfi hajrába kezdett, és lehagyta Jack-et, aki igyekezett lépést tartani vele, de nem sikerült. A kis manó lehagyta. A tömeg ordított. Alfi végig nézett rajtuk. Kellemes, lelkesítő érzés volt látni a szurkolók tömegét, és tudni, hogy az első helyen halad. A célnál megpillantotta Bellát, aki visszafogott lélegzettel figyelte, és szorított neki. Az utolsó pár méterre belőle merített erőt. Jack már jócskán lemaradt, és tudta, hogy vesztett. Képtelen volt utolérni Alfit. A kis manó végül mégis legyőzte, ő pedig vesztett. Idegesen bámult utána, látta Bellát, aki rá sem nézett, csak Alfira koncentrált. Csalódott, és szomorú lett. Elvesztette őt, és a versenyt is. Évek óta most először fog előfordulni vele, hogy nem tarthat a Télapóval, aki szintén a célban várta őket. Jack a tömegre nézett, akik mind az előtte szaladó manót figyelték, buzdították, aki már csak pár lépésre volt a céltól, ám ekkor hirtelen megbotlott és elesett. A tömeg elhallgatott. Alfi elterült a hóban, karnyújtásnyira a céltól. Jack beérte. Tekintetük találkozott. Látta, ahogy a kis manó elszomorodik, a mosoly eltűnik az arcáról, és helyét a csalódottság, ijedtség veszi át. Jack ismét az első helyen volt, és nyert helyzetben. Odaért a célvonalhoz. Mindenki őt figyelte, már készültek a nevét kiabálni, mikor hirtelen megállt, pont a célvonal előtt. Körbe tekintett, majd mély levegőt vett. Hátra pillantott az őt figyelő, még mindig a földön fekvő társára. Visszalépett hozzá, odanyújtotta a kezét, és együtt lépték át a vonalat. A tömeg éljenzésbe kezdett, ők pedig a Télapó elé léptek.

Holtverseny! –állapította meg a fehérszakállú, majd Jackhez fordult. –Szép volt tőled, hogy visszafordultál. Kiérdemelted, hogy te legyél az új jobb kezem –mosolygott, majd a kezét nyújtotta –gratulálok.
Alfi! –rohant kiabálva Bella, majd megölelte a kis manót. Egymásra néztek, tekintetük összefonódott, és a lány megcsókolta…

Ebben az évben ketten kísérték el Télapót az útjára. Hogy Jack végül miért ment vissza? Azt maga sem tudja… talán a manószíve miatt, hiszen minden manó jószívű, még ha egy pillanatra ezt el is felejtik.
Bella - aki a verseny előtt még csak nem is tudott Alfi létezéséről- beleszeretett főhősünkbe, akit ezzel a világ legboldogabb manójává tett.

-VÉGE-