Kívánság

Kívánság.

Kívánság

Létezik a világ egy bizonyos, távoli, eldugott részén egy icipici erdő, mely neve nem más, mint Terefere. Te esetleg hallottál már róla? Ismered? Nos, ha még nem, hadd mutassam be egy kicsit jobban:

Szóval. Terefere erdő. Lakói békés, egymással szoros barátságban élő, egymást segítő állatkák. Fellelhető többek közt Uhh, a bagoly, a közösség vezetője, Rudolf, a róka, aki a rendért felel, aztán ott van még Borzi, akit mindenki megtalál, ha éppen fáj valamilye, de persze Szimat, Marci, Mekk, Chip,  és még sokan mások színesítik a társaságot. Ó, igen! És ott van még Nyuci is, a kis nyuszi, aki a mamájával csak nemrég érkezett ebbe a varázslatos kis erdőbe. Épp ezért Nyuci még kissé bátortalan, nehezére esik az ismerkedés, barátkozás. Nem mondom, hogy nem voltak próbálkozásai, azonban azok rendszerint sikertelennek bizonyultak. Egy kissé elveszve érzi magát a többiek közt, nem igazán tudja hallatni a hangját. Az iskolában is, hiába tudja a jó választ és esetleg mondja is, mintha ott sem lenne. És hát, ez meglehetősen bántja őt, ami persze teljesen érthető. Minden egyes nap úgy indul útnak, hogy: „na majd ma! Ma aztán tényleg megmutatom! Én is itt vagyok! Én is fontos vagyok! Hahó! Én is itt vagyok!” - ám próbálkozásai rendszerint kudarcba fulladnak. Álma, hogy egy nap mindez megváltozik és barátai lesznek. Nem is akármilyen barátai. Természetesen a földkerekség legjobb barátai, akiket egy nyúl kívánhat magának. Minden vágya, hogy az észrevétlenből szembetűnővé váljon.

 Egyik este, épp lefekvés előtt, mikor mamája már a jóéjt puszit is odanyomta arcocskájára, és hajtotta volna le a fejét párnájára, egy fénysugárra lett figyelmes. Kinézett az ágya mellett lévő apró ablakon és megpillantotta az egyik legvarázslatosabb dolgot, amit egész eddigi élete során látott: egy hullócsillag. Nem, nem is! Kettő! Várj! Nem! Három! És ahogy kezdte volna összeszámolni, arra lett figyelmes, hogy a csillagok elkezdtek hullani az égről.  Ne ijedj meg! Nem hullott le az összes! Csupán pont annyi, amennyi kellett! Nyuci még kisebb korában hallott olyan mesékről, hogy léteznek olyan csillagok, pontosabban varázscsillagok, amelyek egymás után hullanak az égből és kívánni is lehet tőlük. És, ha nagyon erősen és igazán akarod azt a bizonyos dolgot, még az is lehet, hogy teljesül. Éppen ezért kapva kapott az alkalmon, becsukta a szemeit és kívánt gyorsan:

-       Varázscsillagok! Azt kívánom, amit nagyon szeretnék! Barátokat! Igen, barátokat! És még bátorságot is! Azt, hogy legyen elég merszem kiállni önmagamért. Erőt, amit meríthetek magamból, ha épp elveszve érzem magam. Szeretnék mások számára is észrevehetőbb lenni!

S mire ezt Nyuci kimondta, az utolsó hullócsillag is földet ért, nem sokkal később pedig mély álomba szenderült.

            Csodás nap virradt a Terefere erdőre és annak lakóira. A nap százágra sütött, a szél kellemesen fújdogált, a madarak pedig dallamosan csiripeltek. Nyuci a rigók énekére ébredt, majd nem sokkal később valami igazán finom illat csapta meg apró orrát, mely végül aztán ki is csalogatta ágyából.

-          Jó reggelt, Nyuci! Hogy aludtál kicsikém? - köszöntötte mamája

-          Gyere, reggelizz meg hamar! Még meleg a palacsinta!

-          Jó reggelt, mama! – felelte mosolyogva

-          Hm. Akkor jól éreztem én! Tudtam, hogy valami finomság készül. Képzeld! Nagyon érdekes álmom volt! És annyira nagyon valósághű, hogy még most is tisztán emlékszem rá!- mondta szemeit picit összeszorítva, ám lelkesen

-          Ne habozz Nyuci! Halljam! Mit álmodtál?

-          Reggel, mint mindig, útnak indultam, egyenesen az iskolához. Egyszercsak kiáltásra lettem figyelmes! „Segítség! Valaki segítsen!” Követtem a hangot, majd képzeld! Hirtelen azt látom, hogy Brumi az, aki beejtett valamit egy fa odújába, s mikor utánanyúlt, beszorult.

-          Segítség! – kiáltotta kétségbeesetten – Van ott valaki?

-          Ne aggódj Brumi! Majd én segítek! – válaszoltam. És azzal a lendülettel óvatosan, de annal határozottabb mozdulattal odaléptem és segítettem kiszabadulni.

-          Jaj, Nyuci, Te vagy az? Nagyon köszönöm, hogy segítettél! Ha te nem lettél volna, ki tudja, meddig lettem volna csapdában! Sosem felejtem el!  - hálálkodott Brumi

Örültem, hogy segíthettem rajta, majd mintegy erővel felvértezve, továbbindultam. Nem sokkal később Mukival találtam szembe magam, aki sírdogált. Odaléptem hozzá, megkérdeztem tőle, segíthetek-e.

-          Jaj, Nyuci! Borzasztó dolog történt! Összevesztem a papámmal. De már megbántam! Nagyon is! Mit gondolsz? Meg fog nekem bocsátani?

-          Ó, Muki, hát persze! A papád szeret Téged! Nem tudsz olyat tenni vagy mondani, ami miatt másként érezne. Ne aggódj! Biztos vagyok benne, ha hazaérsz, megbeszélitek a dolgokat, minden rendben lesz.

-          Tényleg így gondolod? – kérdezte reményteljesen a kis mókus

-          Hát persze! Most pedig indulj! Ne is késlekedj! – válaszoltam

És képzeld mama, Muki egyből haza is szaladt. Mindezek után alig mentem csak néhány lépést és Pukk, az egyik osztálytársam kistestvére bújt meg egy bokorban. Még szerencse, hogy éppen akkor, éppen arra jártam, hisz, mint kiderült, eltévedt. Még nem igazán ismeri az utat errefelé és kissé összezavarodott szegény.

-          Nyuci tudnál nekem segíteni? – kérdezte Pukk. Azt hiszem, eltévedtem. Csak mentem, mentem és mentem és egyszercsak azon kaptam magam, hogy már nem is tudom, merre megyek. Jobbnak láttam itt helyben megállni, remélve, hátha jön valaki, aki segíthet. És lám, hát itt az a valaki. Úgy örülök Neked Nyuci!

-          Hát persze, hogy tudok Neked segíteni Pukk! De tudod, mit? Mit szólnál, ha együtt mennénk?

-          Ez egy nagyon jó ötlet, köszönöm!-válaszolt megkönnyebbülve a kis mókus.

És képzeld, egészen hazáig kísértem Pukkot. A mamája nagyon örült, hogy épségben hazatért és engem is megdicsért.

Utána márcsak arra emlékszem, hogy csiripelnek a rigók. Igen. És fel is ébredtem és most meg itt vagyok. Szóval mit szólsz? Nem semmi álom, igaz?

-          Ó, édesem! – szólt a mamája

Ám ahogy ezt kimondta, kopogás hallatszódott az ajtó felől. Nyuci kíváncsian közelítette meg, majd kinyitotta azt. A legnagyobb meglepetésére Brumi, Muki és Pukk álltak mosolyogva előtte és majdhogynem egyszerre hangzott el a kérdés:

-          Szia Nyuci! Van kedved kijönni játszani egy kicsit?

-          Sziasztok! De még mennyire! – válaszolta a nyuszi kissé meglepve, de boldogan

Majd hátranézett a mamájára, aki odalépett, megsimogatta Nyuci arcocskáját és csak annyit mondott:

-          Ó, édesem! Tudod, az álmok néha lehetnek valóságosak is. Én mindig tudtam, hogy te egy igazán értékes, fontos, szeretetteljes nyuszi vagy.  Most pedig menj és érezd jól magad a földkerekség legjobb barátaival!