Kocsikerék 45

Kocsikerék 45.

A Kocsikerék utca 45-ös szám alatt álló háznak volt egy nyugatra néző, kerek ablaka, amin a lemenő nap sugarai még éppen be tudtak köszönni. Ezen a késő délutánon is éppen betévedt egy fénycsóva az üvegen, egy része megvilágította az akváriumot a polcon, a maradéka pedig elnyúlt a puha szőnyegen, Pierre, az öreg macska társaságában. Fifi, aki egy morcos csivava volt, a sarokból lesett Pierre-re bosszúsan, mert ő is szívesen heverészett volna a napon, de a macsek már megint gyorsabb volt nála. 

Néma volt a lakás, egy apró állat neszezését leszámítva. Nem Pierre-ét, és Fifiét, mert ők csendben pihentek, és nem is a két bohóchalét az akváriumban, hanem Mr Pufókét, a hörcsögét. Mr Pufók talán magára vette a nevét egy ponton, ugyanis amióta csak kapott egy futókereket a ketrecébe, egész álló nap azon rohant fejvesztve.

-        -Nem hagynád már abba? – kérdezte Fifi, akit kezdett idegesíteni a zaj.

     -Dehogy hagyom, ilyen jó tempóban még lefutok egy maratont vacsoráig – lihegte Mr Pufók.

-       -Mmmmm, vacsora – mondta Pierre, és nagyot ásított.

-        -Remélem félrenyeled, te nap-lopó – sziszegte Fifi mérgesen a sarokból.

A háziállatok mindig lelkesen várták, hogy gazdájuk megérkezzen esténként, és meglepje őket valami finomsággal. Ez ma délután is így volt, ekkor azonban még nem sejtették, hogy gazdájuk ezúttal nem fog hazatérni. Ahogy közeledett az este, Pierre fénycsóvája már rég tovább állt, Fifi gyomra hangosan korgott, miközben papucs rágcsálással próbálta enyhíteni az éhségét, Mr Pufók pedig továbbra is futott, bár már kicsit lassabban.

-          -Merre jár már? – sóhajtotta Pierre.

-          -Ha ez így megy tovább, éhen halunk – panaszolta Fifi.

-          -Csak nem esett valami baja? – kérdezte ijedten Mr Pufók.

-          -Talán elrabolták – mondta Némó, az egyik bohóchal.

-          -Kitörte a nyakát – ijedezett Némó 2, a másik bohóchal.

-          -Valamerre csámborog – magyarázta Pierre. – Biztosan mindjárt jön.

De nem jött. Lement a nap, és a lakásban teljesen sötét lett. Mr Pufók végre lepihent a ketrece sarkában, Fifi a kutyapárnán hempergett éhesen, Pierre pedig hangosan nyávogott, hátha odakint meghallja valaki.  

-          -Segítség, segítség – nyávogta, - éhező állat veszély!

-          -Ne ilyen hangosan – pisszegett Némó – még a végén meghallja egy betörő és betör!

-          -Igen, igen, - helyeselt Némó 2, - még a végén minket is elrabolnak.

-          -Na persze, csak próbálják meg, majd megeszem a bokájukat – horkantotta Fifi, de azért fülét-farkát behúzta a következő pillanatban, amikor a bejárati ajtón túl valami (vagy valaki) hangosan zörögni kezdett.

Pierre egy szempillantás alatt a függöny mögött termett. Mr Pufók visszahúzódott a hörcsög-házába, és onnan kukucskált. Valaki a zárral zörgött, de nem úgy, mint a gazdi szokott, hanem hosszadalmasan, ügyetlenül, mintha fel akarná törni. Fifi egy bizonytalan vakkantást hallatott, a halak azt kiabálták, hogy „Betörő, betörő!”, és már fordult is a zár. A halálra rémült csivava azt sem tudta, merre fusson, végül bebújt a kanapé alá.

Valaki becsoszogott az ajtón. Jaj, de rémisztő volt, nézni sem bírták. Előbb felkapcsolta az előszoba villanyt, aztán furcsa hangon krákogott. Beljebb vánszorgott, zörgött, matatott, talán éppen most zsebelte be a gazdájuk összes ékszerét, vagy eldugott készpénz után kutatott. Az akvárium közelében megállt, ott is zörgött egy kicsit, jaj, hogy félt Némó és Némó 2, befúrták magukat a nedves homokba, hogy el ne rabolja őket a krákogó szörny.

Egy örökkévalóságnak tűnt, de vége lett. A szörnyeteg elcsoszogott, leoltotta a lámpát, és hangosan visszazárta az ajtót. De mozdulni senki sem mert, hiszen bármikor visszajöhetett volna az éj leple alatt. Fifi végül elszundikált a kanapé alatt, és reggel Pierre is a függöny mögött ébredt. Mr Pufók addigra már előbújt, és boldogan szemrevételezte a ketrece egyik sarkában összegyűlt eleséget. Legalább nem fog éhen halni. Fifi is roskadásig találta a kutyatálat, odébb pedig Pierre kajája bűzlött. Fuj. De azért jóízűen elfogyasztotta a sajátját. Némó és Némó 2 ázott haleledelt találtak a víz tetején lebegve. Most reggeliztek életükben először, eddig mindig csak vacsorát kaptak.

Na de mi történhetett? Hazatért volna éjjel a gazda, és kikészítette volna az ételüket, bűntudattól vezérelve csurig töltve Fifi tálját, és kétszer annyi haleledelt szórva az akváriumba, mint amennyire a bohóchalaknak szükségük lett volna? Nem, semmi ilyesmi nem történt, állapította meg Pierre és Fifi, miután felderítették az egész lakást. De akkor ki etette meg őket?

-          -Csak nem gondoljátok, hogy a szörny… - kezdte Némó.

-          -Ugyan már – legyintett Pierre, - nem láttad, hogy vonszolta magát, hogy recsegett-ropogott, hörgött, és krákogott? Az bizony minket evett volna meg, ha ránk talál!

-          -De akkor miért jött? – kérdezte Mr Pufók. – Elvitt valamit?

-          -Nos, azt nehéz innen lentről megállapítani – mondta Fifi.

-          -És persze nem tartunk pontos leltárt a lakásról, szóval ki tudja – magyarázta Pierre.

-          -Én azt hittem, Fifi majd megvédi a házat – mondta Némó 2.

-          -Én, öö, én megvédtem volna – habogta Fifi, - nem hallottad, hogy megugattam?

-          -Egy biztos, soha többet nem engedhetünk be egy ilyesfajta lényt a lakásba – mondta Pierre, és ezzel pontot tett az ügy végére.

De a szörny újra eljött, és addigra már a macska sem volt ilyen magabiztos. Aznap este pontosan megismétlődött, ami előző nap: a matatás, a zörgés, a krákogás, a csoszogás, a villanykapcsolás, minden pontosan ugyanúgy. És a következő nap is, és azután is. Az állatok minden éjjelt a rejtekhelyeiken töltöttek, és minden reggel ugyanott találták az ételt. Talán mégis a szörny hozta – gondolta Pierre, de senkinek sem mondta el. Milyen furcsa szörnyeteg…

Egy szép napon aztán hazatért a gazda. Volt is nagy öröm, nagy csaholás és nyávogás és dörgölőzés, még a halak is ujjongtak. Már azt hitték, odaveszett. Még az ajtóban állt, amikor odakintről krákogás vonta magára a figyelmét, igen, az a szörnyű krákogás, jaj, most a gazdáért jött el a szörny, jaj, felfalja. Pierre és Fifi ijedten szaladtak elrejtőzni, de a gazda csak hátrafordult, és ennyit mondott:

-          -Csókolom Margitka néni! Nagyon köszönöm, hogy gondját viselte az állataimnak a héten.