Lackó, az élethű mackó

Lackó, az élethű mackó.

Lackó, az élethű plüssmackó

Hadd meséljek el egy történetet, melynek főszereplője Laci névre hallgat. Beceneve „Laci”, mert ugye teljes neve Medve László, a „Maci Laci” rövidre koptatott változata volt. De mit is tudhatott volna ez a plüssmackó, aki ezt a nevet birtokolta, annak a Maci Lacinak a létezéséről, aki hihetetlen kalandjai miatt híressé vált a filmeken, és bár nevük egyezett és kalandjaik hasonlítottak, ez a Laci még csak rokonságban se állt vele.

Tehát a mi Lacink, egy átlagos többszintes ház 7. emeletén éldegélt, elszakítva a medvék igazi otthonától az erdőtől. Igaz minden honvágyától kárpótolta az a köztisztelet, amit teljes jogú családtagként megillet egy elhagyatott medvét, aki a belváros közepén megtalálta új otthonát, vagyis inkább új családja talált rá, egy séta alkalmával. Ugyanis a mi plüssmackónknak nem volt otthona, de rátalált a szerencse, és türelméért kárpótolta, hisz megtalálta, és hazavitte egy kedves befogadó család, ahol egy kisfiúval szinte azonnal elválaszthatatlanok lettek. Barátja a kis Bálint, mindenhova magával vitte. A kisfiúnak nem voltak barátai, így ezeket az üres helyeket Laci töltötte be egyedül, és cserébe Bálint se volt hálátlan a hűségért, rengeteg szeretetet adott, amitől a kis plüssmackó boldogsága csak fokozódott, és ezzel egyetemben, életkedve is egyre nőtt.  

Laci ott volt minden hivatalos eseményen, így díszvendégként részt vett Bálint óvodai ballagásán, vagy épp az első iskolai évnyitóján, Bálint anyukája által szabott és varrt öltönyben, vagy épp más alkalomhoz illő, ám szintén kézzel készített ruhába, és büszkén lapult a táskába, vagy húzta ki magát a kocsiülésen. Bajtárs volt gondban, örömben, csínyekben, eltűrt mindent, csak egyedül a nélkülözés esett nehezére, az volt az egyetlen, ami igazán bántotta és elszomorította.

Minél jobban haladtak az események, minél több mindenben vett részt lelkesen, ő csak gyűjtögette az érzelmeket, amik felé áradtak, egyre többet tapasztalt, egyre több élményre emlékezhetett, mígnem egy nap, az érzelmek teljesen eltelítették, és életet lehetlek belé. Úgy döntött, ha megkapta a lehetőséget, hogy végre reagálni tudjon, ezt mindenképp Bálint tudomására kell hoznia, csak épp azt nem tudta, mikor jön el erre a megfelelő alkalom.

 Egy szombat délutáni játék alkalmával, kerített erre sort. Bálinttal épp a kisvasúttal játszottak, amikor a kisvonat Laci elé érkezve lesodródott a játéksínről. A mackó úgy gondolta adott az alkalom, megszólalt:

- Hagyd csak majd én visszateszem!

Bálint teljesen megdöbbenve, csodálkozó szemekkel figyelte kis barátja eddig nem ismert arcát.

- Te tudsz beszélni?

- Életre keltett az a sok szeretet és gondoskodás, amivel felém fordultál, teljesen megtöltöttek az érzelmek, és mivel olyan nehéz szívvel vágyakoztam utána, megkaptam a lehetőséget, hogy én is úgy élhessek, mint te. És így is maradok, de amint vége a barátságunknak, és elfordulsz tőlem, én nem ébredek fel többé, hisz, ha egyszer kihülök, a szívem megszakad, és nem tudok majd újra felmelegedni.

- Akkor örökké így maradsz, mert én mindig ugyanígy foglak szeretni!

Telt múlt az idő, a két barát egyre jobban kijött egymással, mint azelőtt bármikor. Most, hogy már meg tudtak beszélni mindent, és Bálint nemcsak elpanaszolhatta gondjait, de azokra választ, sőt sokszor tanácsot is kapott, végre lett egy „igazi” barátja. Jobban vigyázott Lacira, mint bármikor ezelőtt, Laci pedig segített neki mindenben, amiben csak tudott, de főként az iskolai dolgokban.

Napközben csendben és türelmesen ült a táskában, majd délután átvette a leckét Bálinttal. Bizalmas barátok lettek, ismerték egymás titkait, Bálint féltve őrizte Laciét, senkinek nem árulta el.

Ám hiába a szoros barátság, az idő gyorsan elszáll, megváltozunk, és bár mi magunkon észre se vesszük, de az élet ilyen, ettől szép s nem tehetünk ellene semmit. Így történt ez Bálinttal is, cseperedni kezdett, érdeklődése is megváltozott.

Rátalált a számítógép és a technika varázslatos, elbűvölő világára, s kíváncsisága elindította a felfedezésére. Kezdetben még Lacival, majd ahogy gyűltek a barátok a virtuális térben, Laci kezdett feledésbe merülni.

Egyre kevesebbet tudott Bálint gondjairól, vagy beavatottsága híján nem is értette azokat, és ez persze kezdte nagyon bántani. Bálintot persze lekötötte annyira a saját kis világa, hogy mindebből egy cseppet sem vett észre. Nem lehet érte hibáztatni, hisz annyi minden volt új. A világ bármely szegletéből beszélhetett emberekkel, rajzolt kalandok halmazát játszhatta végig. Ezzel a játékautó, a kisvasút, de még a kinti bunker sem vetekedhetett. Ahogy fakult a képzelet színes világa, úgy fogyott el az élet a szobából, és költözött át a már megtervezett valóságba, Laci legnagyobb bánatára.

Laci már egyre többször maradt otthon, hiába tekintett vágyakozva Bálint után, majd egész délutánig, csak unatkozva tekintett ki az ablakon. De mindhiába! Mit tehetett volna? Előbb utóbb ez minden plüssmackó sorsa. Az emberek nem lehetnek örökké gyerekek… Amint pajtása felnő, a fiókba száműzik, vagy egyszerűen kidobják. Ezt Laci már megtapasztalta, egyszer már átélte. De a technikával meg még egy beszélő mackó se vehette fel a versenyt. Hiába ígérte Bálint, hogy örökké barátok lesznek, az esküből semmi nem maradt.

Egy nap, aztán mikor Bálint hazajött az iskolából, és hozzálátott a játékhoz egészen estig, vihar kerekedett, s a játéknak egyszer vége szakadt. Jöttek a villámok, majd a mennydörgés is rákezdte, és az ítéletidő miatt elment az áram.

Bálint először fel sem vette, majd ahogy kezdett eluralkodni rajt a félelem, mondogatni kezdte, hogy ő már nagyfiú és nem ijeszti meg egy kis vihar. De mégis félt. Ösztönösen Laciért kiáltott, válaszra várt, talán egy kis vigaszra, de a maci csak ott hevert az ablakpárkányon, kitekintett az ablakon, egyetlen szó nélkül.

Visszaváltozott a régi plüssmackókká. Bálintnak ekkor jutottak eszébe a mackó szavai:

- Én csak addig maradok, amíg fennmarad a barátságunk. Utána nem jövök vissza soha többet!

Amikor az áram visszatért, Bálint már nem is akart többé online játszani. Csak macit akarta visszakapni, úgy ahogy volt. Most érezte csak, hogy nem becsülte eléggé azt a hatalmas ajándékot, amit az élettől kapott. Egy igazi, létező, bizalmas barátot.