Madár barátság

Madár barátság.

Bence sok időt töltött a nagymamánál a nyári és téli szünetekben. Játszottak vagy dolgoztak  olyankor minden félét, amit Bence vagy a nagymama kitalált. Építettek, rajzoltak, kertészkedtek, főztek, sétáltak, társasjátékoztak, meséket olvastak, sokat beszélgettek a világ nagy dolgairól …. Ám nyár derekán egyszercsak  szakadni kezdett az eső. Nem akart sehogyan sem kitisztulni az ég, napokon át benn kellett maradni a szobában.  A  harmadik napon  már nem volt kedvük semmihez igazán.  A szürke felhők nem csak az égen, a lelkükben is eltakarták a napot. A máskor vidám, mindenre kapható kisfiú csak állt az ablaknál és hosszan nézte az üvegen legördülő szürke esőcseppeket.

Nagymama  épp keresett valamit a fiókban, amikor  hirtelen homlokára csapott. -  Megvan! Azt hiszem, fenn van a padláson! Megyek is, mindjárt lehozom.

Bence felvidult azonnal.

-Én is veled mehetek, nagymama? Még sosem voltam a padláson!

-  Persze, gyere csak ….

Már nem is bánta, hogy rossz idő van, boldogan kapaszkodott fel a lépcsőn a magasba.  Bizony nem is csalatkozott,  mert ott sok érdekes dolog várta.  Megállt, és csak nézett körbe csodálkozva, amíg  a nagymama szorgosan kereste azt amiért felmentek. A régi tárgyak között felfedezte egykori kis rollerét, hintáját, hintalovát, rácsos kiságyát … de aztán meglátott valami olyant, ami mindennél érdekesebb volt – egy madárkalitkát!

-Jajj, ez nagyon szép!  Milyen kismadár lakhatott ebben? – és már szárnyalt is gondolatban, elképzelte, hogyan énekel a madárka, milyen színes a tollazata…..

Levihetem, nagymama? Kitenném a kertbe, hátha belerepül egy kismadár?

Nagymama mosolygott magában, hiszen ez szinte lehetetlen, de azért megengedte  Bencének.

Mire leértek a padlásról, odakinn végre felsütött a Nap. Azonnal ki is tették a kalitkát nyitott ajtóval, finom kis magvakkal. Persze a madárka még váratott magára, pedig volt a kertben sok kis csivitelő. Hosszú, türelmes várakozás következett (még uzsonnázni sem akart Bence közben)  de a kívánsága végül mégis teljesült.  Belerepült egy kis gyanútlan madárka, s csipegetett .  Bence gyorsan rázárta a rácsos kis ajtó kallantyúját. Boldogan szaladt a jó hírrel nagymamához .

Ám a madárka nem volt  boldog, nem énekelt, nem csipegette már a finom magvakat. Egyre csak a szabadság, a lombos ágak,  testvérkéi  és  barátai után vágyakozott. Szomorúan csipogott.

Egy kis barátja meghallotta a panaszos hangokat,  odarepült hozzá. Okos kismadár volt, rátalált a kallantyúra, és addig lökdöste a csőrével, még az ki nem kattant.  Visszanyerte hát  szabadságát a kis fogoly.

Bence  vacsora után már hiába kereste , akkorra  messze járt.

Megtudta a nagymamától, hogy  kea madár lehetett. Azok ugyanis nagyon okosak, ki tudják nyitni az ajtókat is. De ami a legfontosabb, hogy újra szabad, boldog és vidám .

A kalitka visszakerült a padlásra. Bence pedig sosem akart többé madarat fogni