Magány


https://webshop.meskete.hu

Édesség országban egy hatalmas ház vészjósló sziluettje bontakozott ki a cukormezőn. Évek óta elhagyatottan állt és csak arra várt, hogy egy gyanútlan lélek megközelítse. De nem volt mindig ez így. Réges-régen, egy boldog család töltötte meg élettel és melegsé...

Kép forrása: pixabay.com

Édesség országban egy hatalmas ház vészjósló sziluettje bontakozott ki a cukormezőn. Évek óta elhagyatottan állt és csak arra várt, hogy egy gyanútlan lélek megközelítse. De nem volt mindig ez így. Réges-régen, egy boldog család töltötte meg élettel és melegséggel minden helyiségét. Ragyogtak a csillárok esténként, napfény áradt be reggelente, télen ropogott a tűz kandallójában, nyáron pedig a kellemes szél hűtötte. De aztán egy esős napon, a család elköltözött inkább Csokikútba és magára hagyták a házat. Utána hetekig várta vissza tulajdonosait, de azok csak nem jöttek. Így teltek magányosan és egyedül a hónapok, évek míg a ház teljesen sötétté és üressé vált. Ha néhanapján arra járt valaki, egyből bekebelezte és bezárta őket a pincébe. De ez sem segített elkorcsosult lelkén, a fájdalma továbbra is kitartott. Egy héttel később egy magas Kalapos ember sétálgatott a ház környékén. Vidáman fütyörészett és dúdolgatott, amikor meglátta a hatalmas házat. – Milyen gyönyörű mestermű – kiáltotta vidáman. A ház előtti fatáblát leporolta és elolvasta, hogy Arany Talléros Villa az épület becses neve. Felsétált a lépcsőkön át a verandára és szemügyre vette a szépen megmunkált ajtókopogtatókat. – Micsoda pompás munka, hallod-e Talléros? A ház bizony hallotta, ezért is nem kebelezte még be a Kalapost. Már az első megszólalásnál is mélyen csodálkozott, hogy valaki mesterműnek nevezi, amikor évek óta csak kővel akarják megdobálni és ocsmányságnak hívják. A férfi belépett a piszkos előcsarnokba és körülnézett. Poros, elhanyagolt festmények lógtak sorban a falakon, a csillár pedig félig leszakadva a plafonon. Sétált végig a Talléroson a Kalapos és mindenhol ámulattal nézte a csodás villát. – Milyen kár. Milyen kár érted Talléros. S a ház tudta, hogy a Kalapos komolyan beszél. Érezte, hogy sajnálja őt. Ettől olyan szomorúságot érzett a szívében, hogy egyből fölfalta volna a férfit. – De egyet se félj! Majd én újra gyönyörűvé varázsollak. A villa nem hitt a fülének. Még hogy újra gyönyörűvé teszi őt a Kalapos, majd ha, szivárvány nő a vattacukor felhőkön. Másnap dél körül érkezett a férfi. Felment a lépcsőkön, át a verandán a Talléros termeibe. Összesöpört, leportalanított minden szobát, a csodás bútorokról levette az ocsmány takarókat. Megjavította a csapot, kidobta a törött, elhasznált holmikat. Elhúzta a nehéz függönyöket és beáradt a ragyogó napfény. – Nézd meg, máris sokkal szebb lettél, hallod-e Talléros? Hallotta bizony a ház és már-már mintha valami öröm félét érzett volna. De tudta, hogy nem hihet a Kalaposnak. Ő is csak átveri és elhagyja. Így inkább visszatért szomorúságához. De másnap aztán megint eljött a férfi. Letakarította a verandát, lefestette a ház falát. Virágokat ültetett, s kinyitotta a vaskos ablaktáblákat. – Mostantól virág illat száll be hozzád friss levegővel hallod-e Talléros? Hallotta bizony és érezte is a ház. De régen volt már gondolta. Megkönnyebbülten sóhajtott, már nem is olyan rossz ez a Kalapos. Így ment ez hetekig, a Kalapos napról-napra járt a Talléroshoz. Egyik este aztán már csak a csillár kijavítása maradt. A férfi óvatosan és precízen kicserélte a törött kristályokat. Lemászott a létrájáról és körbe nézett. A villa újra gyönyörű volt, teljes pompájában ragyogott. – Készen vagyunk. Újra gyönyörű vagy. Most már elmegyek és elhozom a kedvesemet is, hogy megnézhessen, hallod-e talléros? Hallotta bizony a ház és tudta, hogy most látja utoljára a Kalapost. A melegség mit a Kalapostól kapott, elkezdett halványulni. Újra egyedül és magányosan érezte magát. Ismét csak elhagyták. Másnap hiába várta a Kalapost az csak nem jött. Aztán harmadnapra rá, már annyira fájt a hiába való remény, hogy a Talléros megint üressé vált. De már embereket sem akart bekebelezni többé, tudta, hogy attól nem gyógyul meg a szíve. Az ötödik napon, már annyira szomorú lett, hogy a melegség utolsó szikrája éppen csak pislákolt benne. De aztán meghallotta a dúdolást és a füttyszót. A Kalapos állt a verandán kedvesével a szakadó esőben. – Te is látod azt a szivárványt a vattacukor felhőkön hallod-e Talléros? Hallotta bizony a ház és látta is, amitől olyan melegség és szeretet költözött a lelkébe, hogy az többé soha nem múlhatott el. A Talléros ezután elengedte bekebelezett áldozatait, kik szabadon élhettek tovább. A Kalapos és annak családja pedig generációkon át boldogította és tette még gyönyörűbbé az Arany Talléros Villát. 

Héda, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Héda Amatőr író

Magamről nem igazán szeretnék megosztani bármit. Számomra elég, ha az alkotásaimat szívesen megismernék és olvasnák. Köszönöm előre is, ha megtisztelnek idejükkel.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!