Manó Panna és egy karácsonyi történet.

https://gabicsabi.hu
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Manó Pannának hívtak. Ezt a kislányt inkább mindenki csak Manócskának hívta, az apró termete miatt. Manócska, egy hatéves kisleány volt, aki az átlagos gyermekeknél kisebb termetével, de annál közvet...

Kép forrása: rawpixel.com

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Manó Pannának hívtak. Ezt a kislányt inkább mindenki csak Manócskának hívta, az apró termete miatt. Manócska, egy hatéves kisleány volt, aki az átlagos gyermekeknél kisebb termetével, de annál közvetlenebb természetével hamar belopta magát az emberek szívébe. Mosolyával és csengő kacajával azonnal mindenki barátja lett.  Amilyen nyitott természetű is volt ez a gyermek, annál hitetlenebb. Ugyanis a mi mini Manócskánk nem hitt se a Mikulásban se a Jézuskában. Nem tudni annyira pontosan, hogy miért, de nem akarta elhinni, hogy az ajándékokat ők hozzák. Sőt nem is várta annyira várakozással teli izgalommal ezt a két napot, mint a többi vele egykorú gyermek.

Az édesanyja, aki nagyon szerette a karácsonyt és valóban hitt e szent ünnep varázsában, próbálta gyermeke számára minél örömtelibbé, minél varázslatosabbá tenni ezen alkalmat. Már a karácsonyi ünnepkör közeledtével, apró meglepetésekkel lepte meg őt, mondván, hogy erre járt éppen a Mikulás vagy a Jézuska. Próbálkozott azzal még, hogy bevonja Manót a ház dekorálásába vagy, hogy mézeskalácsot süssenek együtt különböző figurákból. Karácsonyi zenéket is hallgattak együtt, ám Pannát mindezek nem hatották meg, valahogy nem tudott igazán örülni neki, nem tudta átadni magát igazán az ünnep hangulatának. Ezért sem tudott örülni annak, itt járt a Mikulás vagy a Jézuska, bár nagyon hálás volt minden újabb ajándékért, amelyeket kapott.  Az óvodában is kellemetlenül érezte magát, amikor a Télapó elé kellett állni és énekleni vagy verset kellett mondani neki. Sőt arra sem volt igazán hajlandó, hogy rajzoljon rajzolni vagy pár sorban levelet írjon, mint minden más gyermek.  Ezek után az édesanyja minden igyekezete évről évre úgy tűnt, hogy kudarcba fulladt.  Ezért talán lassan az ő hite is kezdett elszállni a szeretet ünnepe iránt.

Ahogy említettem nem tudni pontosan, hogy mi volt az oka annak, hogy e kicsiny lányka nem hitt se a Télapóban se a Jézuskában. Talán mindez vissza vezethető arra, hogy az édesapja sem hitt bennük. Már egész kisgyermek kora óta az apukájától nem látott semmi fajta lelkesedést vagy  örömöt e dolgok iránt. Ő ugyan nem szólt bele felesége karácsonyra való készülődéseibe, de nem is mutatta, hogy valóban érdekelné az ünnep, és ami ezzel jár. A bácsi, aki egy elismert matematikus és fizikus volt, jobban érdekelték inkább a valóságos kiszámítható és tapasztalható tények, amelyeket bizonyítani lehetet. A kislánya, aki mindig is felnézett rá és példaképként tekintett az apjára, ezért is utasíthatta el a karácsonyt, és amit magában hordozott az ünnep. Már egészen kicsiny kora óta tanítgatta Manócskát a mi tudósunk számolgatni, írni és sok kísérletét is megmutatta neki. Így érthető valamelyest, hogy a gyermeke érdeklődése is inkább azok felé irányult, amelyeknek van értelme és bizonyítása.

Ebben az évben is eljött újra december hónapja. Elsején az anyuka kitette a szokásos dekorációkat a házukban és az ádventi naptárat. A naptárba apróságokat rejtett el mindennapra, ahogy szokta és a zsebekbe tett egy-egy szép idézetet valamint, a családtagok neveit. Már gondolatban meg is tervezte az ünnepi menüt és a sütemények is. Sőt még a fenyőfát is tudta, hogy hol fogják kiválasztani és milyen díszekkel fogják majd remélhetőleg a lánykája segítségével feldíszíteni. Úgy gondolta, hogy tesz egy utolsó kísérletet még, hogy leányában elhintse a karácsony varázsát és felszínre hozza benne e csodálatos ünnep szellemét. Manócskának, a rózsaszín és arany voltak a kedvenc színei. Ezért az édesanyja, már időben, több hónappal előbb elkezdte ezen színű díszek beszerzését. Boltról boltra járt, hogy minél előbb beszerezhesse azokat és nehogy úgy járjon, mint korábban, amikor már december közepén elfogytak az üzletek polcairól.

Úgy tűnt idén sikerült is beszerezni e színkombinációkból álló gömböket és figurákat. Amikor eljött december 24-e, a karácsonyfa díszítés ideje, elővette azokat. Amint a lánya meglátta, hogy milyen díszek is kerülnek fel a fára, azon nyomba az arcocskáján egy soha nem látott igazi öröm jelent meg. Egy olyan arckifejezésé, amelyre az anyukája már régóta várt.

- Hú, anya, de szuper, ezek a kedvenc színeim- lelkesedett a kislány.

-Nagyon örülök, hogy tetszik, van kedved segíteni, díszíteni, angyalom?- kérdezte az anyukája mosolyogva.

-Természetesen- ugrándozott manó.

Ahogy felkerültek a rózsaszín és arany díszek a fára, úgy lett a kislány egyre lelkesebb. Az édesanyja egy hatalmas hálát adott szívében mindeztekért a Jó Istennek. A néni alig tudta vissza tartani az öröm könnyeit a meghatódottságtól, hogy ekkora örömöt sikerült szerezni már egy ilyen kis aprósággal is a lányának. Talán az idei év picit más lesz-gondolta az anya. Ebben tökéletesen igaza is volt. Mivel a legnagyobb csoda csak ezek után következett.  Vacsora után lefürödtek majd lefeküdtek aludni. Nem sokkal később, nem tudni miért, olyan éjfél körül a kis Manócska felébredt és álmosan kisétált a nappaliba, ahol a szépen feldíszitett fenyőfa állt. Csak úgy pompázott a szebbnél szebb díszekben és fényekben. Ám nemcsak maga a karácsonyfa volt ott, hanem mellette egy piros ruhába öltözött, hófehér szakállas, nagydarab bácsika is. Nem akart hinni a szemének, ezért kicsit megcsípte magát, hogy tényleg valóság-e. Mivel fájt neki, ahogy kis kezével belecsípett a bőrébe, így rájött, hogy ez tényleg megtörténik.  Aki ott állt, nem volt más, mint maga a Mikulás, akinek létezésében soha sem hitt. Ott állt a karácsonyfa mellett, és ajándékokat pakolt a fa alá. A kislány azonnal megijedt és így csak az ajtórésből visszahúzódva figyelte a történéseket. Majd hirtelen arra lett figyelmes, hogy a fehérszakállas apó elillan.

Manócska gyorsan befutott a szobájába, felkapcsolta a lámpát és egy üres lapot vett elő. A következő sorokat írta le rá:

 

 Kedves Télapó!

Most már hiszek benned. Sajnálom, hogy eddig kételkedtem abban, hogy te hozod az ajándékaimat.

Kérlek, keress fel minden olyan gyerekeket még a világban, akik nem hisznek benned és add meg nekik, hogy igaz szívvel tudjanak hinni benned és a karácsony varázsában. Ezt kérném tőled az idén karácsonyra.

Jövőre is várlak vissza,

Manó Panna

 

Amint ezzel készen volt, egy rajzott is készített a levélhez, amelyben a Mikulás előtt áll és szívből énekeli, neki a Télapó itt van kezdetű dalt. Majd odatette az egyik ajándék tetejére a levelet. Tudta, hogy nem érkezik már a nagyszakállútól válasz, hiszen már elment. De úgy érezte, hogy ennyivel tartozik az öreg apónak. Másnap reggel elsőnek kelt fel, szinte kiugrott az ágyból.  A szülei, akik nem sejtették, amik előző este történtek, még aludtak.  Azonnal kiszaladt a nappaliba, picit reménykedve hátha mégis csak jött válasz a Télapótól.  Az egyik ajándékon ott is volt egy levél, amelyben a következő állt:

Kedves Manó Panna,

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, a télapónak az a legnagyobb ajándék, ha minden gyermek

Őszinte örömmel várja őt és tiszta szívéből hisz benne. Teljesítettem a kívánságod és kérlek, maradj továbbra is ilyen jó kislány és fogadj szót a szüleidnek.

Szeretettel:

Télapó

Manócska ugrándozva rohant be, hogy felébressze a szüleit, akik hirtelen nem tudták elképzelni mi is történhetett. Miután elmesélt nekik mindent és megmutatta a levelet, ők is hatalmas boldogságban törtek ki, kislányuk igazi öröme és hite láttán. Mi több, maga az édesapa arcán egy olyan öröm tükröződött ezen ünnepen, mint még az eddigi életében soha, legalábbis, hogy karácsony van. Azon a napon ő maga is, megkapta azt a hitet a karácsony szellemében, amelyet talán sok-sok évvel ezelőtt elvesztett.

Bettina Kövesi-Hosszu, amatőr író

Nevem, Kövesi-Hosszu Bettina. Régóta írogatok verseket, cikkeket illetve írásos pályázatokra is elszoktam küldeni műveimet. Szeretek olvasni, ifjúság irodalmi regényket és romantikus műveket. Kedvenc íróim: Sohonyai Edit és Debbie Macomber