Marci vadászik

Marci vadászik.

Marci a verébfióka

lepottyant a faágról.

Nehogy kiderüljön otthon,

kap akkor majd anyjától.

Csábította a nagy világ

annak a sok csodája.

Gondolta, ha visz élelmet

anyja majd megbocsátja.

Ugrott párat, lépett egyet

máris látott egy csodát.

Szunyókálva bokor alatt

óriási gilisztát.

Jó hangosan felkiáltott:

 – Ébredjél már fel komám!

 – Ne aludjál most itt nekem,

te leszel a vacsorám.

Akkora volt a kukac, mint

gólya nyaka nagyjából.

Három hétig ebédelnek

ekkora nagy jószágból.

Fel is ébredt a nagy kukac,

persze, mert őt zaklatták.

Ásított is olyan nagyot

a vakok is láthatták.

Csodálkozott nagyon Marci

látva ásító komát.

 – Foga nőtt a gilisztának?

 – Hát még ekkora csodát!

Ám a fáról anyja kiált

hívja vissza fészkébe:

– Gyere onnan pelyhes tollú,

nem lesz ennek jó vége.

– Fogtam én egy nagy kukacot!

Kiabált Marci vissza.

 – Sokkal hosszabb hidd el nekem,

mint szőlőfán az inda.

 – Hosszabb bizony és harap is

nem giliszta az kígyó.

 – Hagyd ott Marci veszélyes az,

bármennyire csábító.

Megrettent a kicsi veréb

el is szökkent hirtelen.

Azért még visszakiabált:

– A gyümölcs tudd jobb nekem.

A lényeg, hogy megúszta a

félelmetes kalandot.

Kapott ezért kobakjára

anyjától egy barackot.

A barack is csak egy gyümölcs

igaz nem erre gondolt,

amikor nagy pökhendien

a kígyónak visszaszólt.