Mese a pásztorfiúról, aki eltévedt az erdőben

Mese a pásztorfiúról, aki eltévedt az erdőben.

Ismeritek a végtelen nagy erdőt a négy hegyen túlról? Körülötte falucskák lapulnak, de a közepe olyan messze van a szélétől, hogy még soha senki nem merészkedett odáig. Azt beszélik, hogy arrafelé a fák koronája összeér, a félhomályos bozótos pedig titkokat suttog….

Történt egyszer, hogy egy kis pásztorfiú elindult ebbe a nagy erdőbe madárcseresznyét szedni. Édesapja így indította útnak:

- Amikor meghallod az esti harangszót, fordulj vissza és késlekedés nélkül indulj hazafelé! Édesanyád káposztaleveslevest főz vacsorára.

El is indult a kis pásztorfiú, befelé a nagy rengeteg erdőbe. A nap melengette, madárfütty kísérte, a feje fölött mókusok kergetőztek a fákon. Leheveredett a fűbe, és azonmód el is szundított, az esti harang ébresztette fel. Hanem egy cseresznye nem sok, annyit sem szedett még a kosarába!

- Üres kosárral nem térek haza. Meg hát, nem is szeretem a káposztalevest. Így gondolkozott a kis pásztorfiú, és ment tovább. Addig ment, míg egyszer csak elfogyott az erdei út, és egy ösvényben folytatódott. Megtetszett a kisfiúnak a titokzatos ösvény, ballagott rajta, míg az is elfogyott. Letért a fák közé egy vadcsapásra, aztán hosszan követett egy kiszáradt patakmedret, jobbra fordult, balra térült, csak ment az orra után, míg egy kidőlt fatörzs nem állta az útját. Itt aztán semerre sem volt tovább.  Most már indult volna hazafelé, csakhogy nem tudta, merre van a haza! Bizony eltévedt, és közben koromfekete éjszaka lett.... Akkor úgy elszomorodott, hogy elsírta magát. Még ma is ott sírna, ha hirtelen nem hall egy kiáltást a feje fölül:

- Huu-húúúúúú! - Majd újra: Huuu-húúúúúúúú!

A kis pásztorlegénynek bizony inába szállt a bátorsága! Elkezdett bokrokon-indákon-gyökereken keresztül szaladni, ahogy csak az ereje bírta - de hiába: a hang mindenhová követte. Ekkor gondolt egyet, összeszedte minden bátorságát, és hirtelen megfordult, hogy jól a szeme közé nézzen az ijesztő huhogásnak. És nicsak, mit látott! Egy nagy fülesbagoly landolt fölötte az ágon, és pajkosan ráhunyorított.

- Mit csinálsz éjszaka az erdőben, te kis legény? - kérdezte a bagoly. Erre a kisfiú elmesélte az eltévedést, hogy elindult madárcseresznyéért, és nem fordult vissza az esti harangozáskor, ahogy meghagyták neki. Aggódó szüleire gondolt, és már ugyancsak bánta, hogy nem hallgatott az édesapja szavára.

A bagoly oldalra biccentett fejjel, türelmesen hallgatta, majd csettintett egyet a csőrével, és így szólt:

- Ide bizony erősítés kell! - és hosszan belehuhogott az éjszakába.

Kisvártatva zörögni kezdett az avar, és kilépett a fák közül egy öreg vaddisznó, de olyan hatalmas, amilyet ember még nem látott! A kis pásztorlegény szeme is elkerekedett a csodálkozástól, és mi tagadás, hegyes körmei, a sörtés fekete bunda és a méteres agyarak láttán bizony majdnem elszaladt félelmében. Hanem a vaddisznó gombszeme barátságosan csillogott. Rekedtes hangon szólalt meg:

- Ejnye kis legény! Mi szél hozott ide az erdő sűrű közepébe?

- Nem szél hozott, - válaszolt meg bátran a kis pásztorlegény - hanem eltévedtem. És újra elmondta a történetét. Mire a végére ért, a gyomra is megkordult…. Bizony, vacsoraidő volt már!

Hosszan hümmögött erre az öreg disznó, aztán eszébe jutott valami, még apró gombszemei is felragyogtak az örömtől.

- Megvan! Tudom, ki segíthet! Ne aggódj kisfiú, hazakerülsz hamar! Azzal hangos röfögésbe kezdett. Kisvártatva neszezés, aztán szélsebes dobogás hallatszott, végül kilépett a tisztásra az erdő királya: egy fenséges szarvas! Büszkén tartotta agancsos szép fejét, barna bundája csillogott a holdfényben. A kis pásztorfiú aprócska volt mellette, de egy bátor meghajlással köszöntötte az erdő királyát.  

A szarvas figyelmesen végighallgatta a történetét, majd királyi fejét felemelte, és belebőgött az éjszakai csendbe. Vajon kit hív? - töprengett a kis pásztorlegény. De nem sokáig töprenghetett, mert hamarosan puhán surranó lépteket hallott. A fák között zölden megvillant egy szempár…. aztán még egy, még egy, és így tovább. Farkasok! Rémült meg a kisfiú. Tizenegy farkas gyűlt össze a kis társaság körül, egy egész falka! A kis pásztorfiú szíve a torkában dobogott, de láss csodát, a farkasok engedelmeskedtek az erdő királyának. 

 - Szaladjatok farkasok! Keressétek meg a zöld diófás házat, ennek a bátor kis legénynek az otthonát! Mondjátok meg a szüleinek, hogy hazavisszük az eltévedt gyermeket! – szólt a szarvas.

Erre aztán a farkasok fürgén elszökkentek, a szélrózsa minden irányába egy. Pedig nem veszélytelen feladat egy farkasnak megközelíteni az emberek otthonait. Vajon sikerrel járnak?

Nehéz volt a várakozás, a kis pásztorfiút el is nyomta a fáradtság, de közben újdonsült barátai őrizték az álmát. Arra ébredt, hogy az egyik farkas az oldalához dörgöli az orrát.

- Ébredj, kis legény, jó hírem van! Megtaláltam a hazafelé vezető utat. Gyere, kivezetlek a rengetegből!

Elindultak a farkas után mindannyian. Egyszer csak a kisfiú vállára röppent a bagoly:

- Kis barátom! Búcsúzom tőled. Hajnalodik. A fiókáim az odúban várnak, visszatérek hozzájuk, mielőtt felkel a nap. 

A kis pásztorlegény megsimogatta a bagoly selymes tollát, megköszönte a segítségét, magában pedig arra gondolt, hogy ezentúl különös gonddal fog vigyázni a madarakra télen és nyáron egyaránt. A csoport továbbindult, de rövidesen az öreg vaddisznó is megállt.

- Én eddig tudtalak kísérni, legényke. Öreg vagyok már, hasogatja a lábamat a fájdalom, szeretnék lepihenni. Isten áldjon, kisfiú! 

A kis pásztorfiú meghajolt, megköszönte a vaddisznónak a segítséget, és megfogadta, hogy a télen kukoricával, répával fog visszatérni az öreghez.

Kisvártatva a szarvas is megállt.

- Itt az ideje a búcsúnak, bátor kis pásztorlegény. Nem mehetek tovább, mert az erdőnek ezen a területén már vadászok járnak. Térj haza szerencsésen!

A kisfiú megköszönte az erdő királyának a segítséget, és megfogadta: titokban tartja a létezését, hogy megvédje őt a puskavégtől.  

A farkas az erdő széléig kísérte. Ott megdobbant a kis pásztorfiú szíve, mert meglátta a zöld diófás házat, ahová már az esti harangszó után haza kellett volna térnie. Hálásan rámosolygott kísérőjére, és megfogadta, hogy minden igyekezetével azon lesz, hogy végre békét kössön ember és farkas. Mire ezt végiggondolta, a farkas már nesztelenül el is tűnt mellőle, a kis pásztorlegény pedig kilépett az erdőből és hazáig szaladt. Volt is nagy sírás-rívás, amikor a szülei karjaiba vetette magát! Soha káposztaleves még nem ízlett ennyire a kis pásztorlegénynek, mint ezen a mesés éjszakán.