Meselégy…

Meselégy….

Hogy is, hogy is kezdődjön.

Varázslatos vidéki élet, mesés mesék.

Négy fiú büszke nagypapája számtalan mesével, a mesevilág és a valóság ismerője. 

Ő a mese főhőse.

Imre nagyapa fiatalon aranykalászos mezőgazdász volt. A két lányára nem sok ideje jutott a munka mellett. Esténként hazaért megfáradva, félóra a lányokkal nagy boldogságban, szeretetben telt. 

Az anyuka hamar elparancsolta a kicsiket határozott szigorával. Így telt-múlt az idő.

A lányok nőttek, nagylányok majd kishölgyek, felnőttek saját családjuk lett.

Sok év múltán eljön a nyugdíjas kor Imre nagypapának.

Az unokákkal töltött idő, felvidítja. Kölcsönös a szeretet. Nagypapa mindenre tudja a választ, ha kell fúr, farag. Legjobb kikapcsolódás azonban mégis, ezt igénylik, séta a szabadban. Egy nap a Bozsiban, következő héten a Laposra kirándulás, bejárni az egész határt. Dalos madárkák énekét felismerni, lepkék százai, színesek röpködnek, a fűben sikló, vakondtúrás, nyulacska megbújva, riadtan kiugrik, elfut. Megannyi élmény, lehet hangoskodni, futkározni, fűben hemperegni. Nagyapa nem fegyelmez mindig mosolyog. Bőre barna, haja fekete, de halántéknál őszül, fiatalos a megjelenése.

A fiúk kedvére alakítja a napirendet, nagyapa mindenre vállalkozik, van ideje bepótolja kedvére amit a saját gyermekénél elmulasztott. Egyetlen, kicsit bántó gondolata, ami egy alkalommal kicsúszott a száján, de ez is őszintén. - Lányaim szőkék, jól van az úgy, csak egy fiúnak lenne szép fekete haja, amilyen az enyém volt!?

A rend, fegyelem őre, változatlanul, párja a nagymama,féltőn vigyáz mindig.

A mélyen megmaradt fiatalkori emléket, Nusikáról, saját kedvére elmeséli, néha csak röviden, van amikor apró részletekre is kitér.

Történt egy nap, hogy korábban érkezett haza a munkából, nem várta meg társait.

Gyalogosan indult el a határból.

A kert vége felől érkezett, amit a Laskó-patak vékony ere zárt.

Lassan csorgadozott a vize, a tiszta kavicsos folyásban apró halacskák cikáztak.

Átlépte. Nyáron sekély, itt alig volt egy méter.

Kertbe érve megütötte fülét, kislánya keserves zokogása.

Futó lépésre váltott,gyorsan odaérjen.

Mi lehet a baj? - kérdezte magában.

Látja a gyerek az első udvaron lévő asztalnál ül.

Hamarjában a kertből a hátsó udvarra ér.

Az ott békésen kapirgáló tyúkok megriadnak, de folytatják a körömkoptatást.

Apró csirkék futnak az orgonabokor tövétől 

utána, nyomában követik. 

Az Eperfa árnyékában aluszik békésen a kacsa, liba társaság egy-két jószág szolgálatba helyezné magát, mint rendesen gazda után futni szokás.

Ám a felzabált sok eper a begyben egy része már a zúzáján is átjutott, kótyagossá tette az erjedt gyümölcs.

Kacsalábon nem áll, begyen csúszva jobbra-balra, sok próbálkozás árán sem jön össze a futás.

Tyúkól árnyékában Bundi, a bundás fehér komondor a fejét felemeli.

Látja nem lesz fején simi-bubi, elveti magát újra a porba, nem állja útját a sietőnek.

Por van és meleg. Bizony a hátsó udvaron nem nő fű.

Azt a lábas jószágok csírájában kieszik, a fűmagot, amit a szél oda fúj röptében elkapják földre sem ér.

A kiskapu nyílását csak a cicák észlelik.

Kávé és Kormi a kiskertben kártékonykodnak, lefekszik a Köröm- és Kardvirágot,

a rozmaringot, ott hűsölnek a nedves földön, növényen. - Kislányom, miért sírsz? - kérdésre a válasz alig érthető. Sír, szipog szaggatottan  rázkódva jönnek a szótagok.

A hosszan tartó sírás elgyengítette.

Szorgalmas és értelmes gyermek az iskolában kapott házifeladatán dolgozott,

ami egy répa rajza volt.

Sehogyan sem sikerült szépre, ez volt a hiba.

Sokszor meghallgatták a gyerekek, de nem ez volt a kedvenc.

Nagypapa most azt meséld el, hogy volt mikor kis nyulat fogtál a kalapoddal? - kéri István.

Ne, ne azt, az őzikéset! - erőszakoskodott Józsika.

Nagyapa igazságot ad, mindenki kedvében jár, mondta.

Addig a két kicsi komoran hallgatja a viaskodást,elhelyezkedtek kényelmesen a kis székben. 

Mesehallgatás leginkább az udvaron volt kedvelt.

Történt egy fülledt nyári délutánon, amikor egy mesehallgatást nagy hirtelenjében

érkező zápor zavarta meg, ami elől a teraszra kellett szaladni.

A nyári zápor porzott a háztetőn. A gyenge szárú növényeket leverte a földbe. Amilyen gyorsan érkezett, el is állt az eső. A száraz föld gyorsan benyelte a csapadékot, ekkor látták meg a csoportban elpusztult legyeket a víz mozgásában. Egy részük a járdán rekedt. Örvendeztek, de jó most már a levegő is felfrissült és a lény is kevesebb lesz.

Vidéken bizony több van belőlük a háziállatok körül szaporodnak.

Nagypapa megkérdi - Akarjátok, hogy felélesszem a legyeket?

Boldog gyermekarcok, kerekre nyitott szem - Hogyne, igen, szeretnénk, lehet?

Ekkor nagypapa kihozta a sótartó hordót. Megszórta finoman a mozdulatlan légy csoportot, azok sorban egymás után előbb forogtak, majd elszálltak. Újabb kérdés a gyerekekhez. Most ezt jól  tettük vagy nem, ti mondjátok meg. A nagyfiúk együtt  azon a véleményen voltak, hogy sok van belőlük. Ennyivel kevesebben lettek volna. Mindenesetre nagypapától egy újabb ismeret, gyakorlati tapasztalattal. A legyeket majd ritkítjuk légycsapóval. Csitt-Csatt!

Míg várták elálljon az eső,a kicsit,  felváltva piszkálták a testvérei. Védekezésül csak annyit mondott - Na, na, hagyjál már. Ne bánts, nem érted?Tetszett is ,meg nem is,mind mosolyogtak. Ősztől Attila is iskolás lesz. Neki bátorodott a szólásnak, hogy ez igenis jó tett volt, mert a kis fecskék megeszik a legyeket, megerősödnek és tudnak repülni.