Mesepillangók

Mesepillangók.

Est kisasszony éjfekete palástjával már betakarta a tájat. Jó kedvében van, mert ma az ezüst csillagokkal hímzett, díszes ruháját öltötte magára. Bálba készül. Belenéz a tó csillogó tükrébe, de nem elégedett a látvánnyal. Valami még hiányzik. Kotorászik az asztalkáján lévő ékszerdobozban, majd egy szikrázó fényű, holdformájú medált húz elő hosszú, ezüst tejútláncon. A nyakába helyezi, és újra belenéz a tó tükrébe. Már mosolyog. Est kisasszony pompázik. Igyekeznie kell a bálba, mert hajnal előtt haza is kell érnie. Nem szeretne találkozni Nap kisasszonnyal, nem kedvelik egymást. Valamikor még barátságban voltak, de ma már kerülik egymást. Jól van ez így. Éjjel egyik, nappal másik.

Líni is bálba készül. Tollasbálba. Elfáradt. Annyi minden történt vele. Reggel alig tudott felébredni, mert nagyon nyugtalan volt az éjszakája. Est kisasszony holdnyaklánca egész éjjel a szemébe világított. Úton az óvodába megugatta a szomszéd bácsi hatalmas kutyája. Nagyon megrémült tőle. Délelőtt az oviban összeveszett Zsófival, mert nem akart vele játszani, ebéd után meg kibékültek. Mindig kibékülnek. Nagyon fárasztó dolog a veszekedés. A délutáni alvás után a játszótéren is volt. Rohangált ide-oda, felmászott a toronyba, majd lecsúszott a csúszdán. Egyszer le is pottyant, és eget rengető sírás lett a vége a játszótéri kalandozásnak.

A maradék erejét az esti lubickolás vette el. A párás, kamillaillatú fürdőszoba a hangos pancsolást lassú fürdőzéssé szelídítette. Az unalmas törölközés egészen kellemetlen, azt nem szereti. Líni ilyenkor már úgy vágyik a puha, meleg takarója alá, mint kiscsibe a tyúkanyó tollaiba.

Végre az ágyban! Nyakig betakarva várja anyut, hogy folytassa a tegnapi mesét, majd puszit leheljen a homlokára. Igaz, a puszira nem is emlékszik, mert akkorra már rég Álomországban kalandozik. De anyu késik. Apu még nem ért haza a munkából, ezért ma este mindent neki kell elrendezni. Líni türelme egyre csak fogy.

– Anyúúú! – kiált egyszer. Aztán még egyszer. És még egyszer. Líni már tudja, hogy elég háromszor elismételni, mint a mesében, és varázslat történik, jön anyu.

Sajnos azonban a várakozás miatt Álomország kapuja egyre messzebb kerül. Ilyenkor semmi sem használ, csak ha anyu az ölébe veszi. Bekuckóznak a puha, virágos párnák közé. Anyu, Líni és a barna plüssmackó, akit soha nem hagy magára. Szereti, amikor ilyen közel van anyuhoz. Jó meleg, illatos és puha. Előkerül a könyv is, ami megnyitja Álomország kapuit. Anyu mindig azt mondja neki, hogy ha kinyitnak egy könyvet, abból tarka pillangók szállnak szerteszét, ők viszik a meséket a gyerekekhez. Líni nagyon szereti a könyveket. Naphosszat ül a szőnyegen, és lapozgatja őket. Ilyenkor tele a szoba tarka lepkékkel. Néha még beszélget is velük.

Ma este a mesepillangók messzire repítik a kíváncsi kislányt. Fel, egészen a csillagok közé. Líni elkíséri Est kisasszonyt a bálba. Mikor belép az óriási bálterembe, minden szem rászegeződik. Azt hiszem, nem éppen alkalomhoz illően öltözött. Lenéz a szivárványmintás kezeslábasára, a rókás gyapjúzoknijára, és szégyenében magához szorítja a macit. Mintha el tudna bújni mögé. Neki nem mondta senki, hogy a bálba fekete ruhában illik menni. Est kisasszony is látja a megrémült kislányt, gyorsan kezébe veszi a holdsarlós nyakéket, zsebkendőjével kicsit megtörölgeti, és abban a pillanatban a holdmedál olyan fényesen kezd ragyogni, mintha nappal lenne. Máris nem olyan feltűnő Líni tarka ruhája. Est kisasszony búcsút int a kislánynak, táncba indul Éj úrfival. Líni egyre bátrabban sétálgat a szikrázó táncteremben. A hosszú, fekete bársonyszoknyák suhogása, a lakkcipők kopogása egészen magával ragadja. A talpalávalót ma éjjel a Szél zenekar fújja. A táncoló szoknyák között feltűnik a terem másik oldalán egy ragyogó fehér ruhás kislány. Hasonló termetű és korú, ezüsthajú kicsi lány csillámló, hosszú szoknyában. Egyszer előbukkan a fekete selymek között, majd eltűnik. Líni le sem tudja venni róla a szemét. Át kellene verekednie magát a táncoló forgatagban, de nem meri megtenni. Ekkor a szépséges tünemény észreveszi Líni szivárványos pizsamáját, és érdeklődve fordul felé. Elindul. Lássatok csodát, a fekete hölgyek és urak utat engednek a ragyogásának, ő pedig kényelmesen átsétál Línihez.

­– Te ki vagy? Még soha nem láttalak itt – ­szólítja meg kedvesen a megrémült kislányt.

­– Én? – ­néz körbe Líni, hátha nem is neki szólnak. – Az én nevem Líni – ­hebegi halkan.

­– Hogy jutottál ide?

­– Engem a mesepillangók hoztak ide, és ne haragudj, hogy nem öltöztem szép ruhába, de valójában aludni készültem – válaszolta megenyhülve. – De te gyönyörű vagy. Hogy hívnak? – ­kérdezi óvatosan, nehogy megsértse kíváncsiságával a másik kislányt.

­– Engem úgy hívnak, hogy Esthajnalcsillag. Örülök, hogy itt vagy. Minden este unatkozom. Én vagyok az első, aki megérkezik az esti bálba, és én vagyok az utolsó, aki elmegy. Gyere, megmutatom a kincseimet! – ­mondja kedvesen mosolyogva.

Líni boldogan tart vele. Megnézik a hósapkás hegyeket, az óceánon átívelő ezüsthidat, bebarangolják a harmatgyöngyökkel díszített mezőt. Megállnak beszélgetni a népes bagolycsaláddal, megcsodálják messze északon a különleges fényeket. Ez tetszik legjobban Líninek, hasonlítanak a pizsamáján lévő szivárványra. Hajnalodik, amikor Esthajnalcsillag hazakíséri Línit. Már nagyon álmos. Betakargatja, hideg kezével megsimítja az alvó kislány arcát, becsukja maga után az ablakot, és elsuhan a múló éjszakába. Hajnal előtt vissza kell érnie a bálba.

A hideg szellő felébreszti Línit, kinyitja a szemét, és az ablakon túl megpillantja új barátnőjét, az Esthajnalcsillagot.

­– Szép álmokat! – suttogja, majd magára húzza a takarót, és folytatja a kalandokat Álomországban.