MINDEN KÖLCSÖN VAN BARTAKÉNT

MINDEN KÖLCSÖN VAN BARTAKÉNT.

Volt egyszer a világon egy czigány és egy molnármester, ki a czigánynak komája volt.

Egy bizonyos napon a czigány vagy félvéka buzát fölvetett a hátára s elment a komájához a malomba őrletni; de mig a molnár a szobába ment, addig a czigány a tribét és bakot elcsente, uzsdi be a zsákba a liszt tetejére, s aztán ő is bement a komájához.

- No koma, kérdi a molnár, jó-e a liszt?

- Jó jó, felelt a czigány, de nem azt mondom én, hanem tribé és bakó a zsákban.

- Hát a komámasszony, hogy van?

- Mint a makk egészséges, de nem azt mondom én, hanem tribé, bakó a zsákban.

- Hát a kis keresztfiam?

- Annak sincs kutyabaja sem, de nem azt mondom én komám uram, hanem azt: tribé, bakó a zsákban.

A molnár még most se jött észre.

- Ehj, fakadt ki végre, menjen komámuram pokolba azzal a tribével és a bakóval; mindig csak azt hajtja...

- Csak hazsa megyek, nem a pokolba, válaszolt neki a czigány.

És a tribét és bakot csakugyan elvitte.

A molnár csak másnap vette észre, hogy oda a tribé és a bakó s csak ekkor jött észre, hogy mért emlegette olyan gyakran a komája azokat.

No megállj, gondolta magában, minden kölcsön van Bartaként, majd megtréfállak.

Hogy ezt elgondolta, elment a komájához, ki ép szegeket vert, a felesége pedig fujtatott.

- No mit álmodott komám-uram? kérdé a molnár.

- Én szépet álmodtam; olyan szépes veres nadrágom és ezüstgombos mentém volt, válaszolt a czigány, csak azs a kár, hogy álom volt, veté utána. - Hát komám uram mit álmodott?

- Roszat koma, roszat.

- De csak nem én rólam?

- De ép te rólad! Hát azt álmodtam, hogy lóképü fehér halál a ránk következő éjjel eljön érted, kirántja alólad a gyékényt s elvisz a pokolba.

A dáde egészen elszomorodott s olyan nagyokat ütött a szeg fejére, mintha már az volna a lóképü fehér halál.

A molnár aztán elment, a czigány pedig mindegyre szomorubb lett, híjába vigasztalta az anyjok és a purdé sereg, hogy igy agyonütik, ugy agyonverik azt a lóképü fehér halált, hogyha el találna jönni: nem ért semmit, a dádet nem lehetett megvigasztalni.

Mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, nagy sohajtozva feküdt le a vaczokra, végre ugy tizenegy óra felé mégis elszenderült. A molnár pedig, ki az ablakon leselkedett, ép ezt várta; mert a dáde szénhordó szürke lovát tüstént a czigány viskója ablakvasához kötözte.

A szürke aztán csakugy nézte az ablakon át, hogy hánykódik a gazdája a vaczkon. Addig-addig hánykódott a czigány, mig ugy éjfél után egy órakor fölébredt s tekintete az ablakra esett.

- Júj, ott a lóképü fehér halál, orditott a czigány. Pörölyre, kalapácsra fiúk!

De ki volt frisebb mint a vén czigány; ízibe felugrott a vaczokról, kezébe ragadta a huszfontos pörölyt s az ablakon keresztül ugy főbe vágta a saját lovát, hogy az menten kilehelte szegény páráját.

Csak mikor a szegény pára jószág elbődült és eldült s mikor erre az egész czigányság kiszaladt, vették észre, hogy a saját szénhordó szürkéjük a lóképü fehér halál.

A czigány csak ekkor jött észre, hogy a komája tréfát űzött vele s meg nem állhatta, hogy fel ne kiáltson:

- Minden kölcsön van Bartaként!

A mű forrása: https://mek.oszk.hu/ - Dunamelléki Eredeti népmesék
Válogatta és szerkesztette: Merényi László
Erre a népmesére a Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu