Barion Pixel

Miri maci és az idő

  • 2024.
    jún
  • 26

Hol volt hol is volt, egyszer is meg nem is volt. Egy pici maci akit nagyon vártak, eljutott a macik barlangjába. Anya maci és Apa maci a szemének sem hitt, mikor a kis maci beköltözött. Teltek a napok, hetek, hónapok a kis maci nőtt mint a gomba kalapok. Felállt, szaladgált, kimondta első szavát. Hirtelen már óvodába járt.

Anyukájával baktattak az oviba, majd az Óv-csoda óvoda kapuba Miri maci azt kérdi „Szeretni fognak engem anyuci”? „Persze kis maszatkám, kell talán egy kis idő mire megismersz mindenkit, de légy nyitott, hisz mind együtt játszani a legjobb”. Anyuci puszit nyomott Miri maci orrára, majd rábízta bagolynéni két óvó szárnyára.

Az oviban sok kis állat játszik egymással, kint vannak a réten mert végre süt a nap. A macik a tónál pancsolnak és málnát csócsálnak. A mókusok a fákon ágakból, levelekből zászlót készítenek, a nyuszik valamit nagyon terveznek. Fa rönköket tesznek két oldalra, vonalakat húznak sorra. Labdát, sípot hoznak, sün Tomit kinevezik bírónak.

Miri maci érdeklődve nézi, majd eszébe jut anyukája gondolata ’együtt jászani a legjobb’ így hát megkérdi, „Én is beszállhatok”?

A nyuszik egymásra néznek, a macik sosem kérdeznek, legalábbis tőlük nem. Végül Dani nyuszi így szól, „Persze, miért is ne”.

Miri maci füle kicsi, orra nagy és a mézes málnát szereti a legjobban. Míg a nyusziknak nagy a fülük, kicsi az orruk és répát esznek, azt gondolnád ezek bizony barátok nem lesznek. Mások a nyuszik mint a macik, Miri maci mégis vígan játszik.

Szaladnak jobbra meg balra, labdát kergetve, Miri maci úgy bukik fejre. Bagolynéni inti – „Miri maci a lábad elé kell nézni”.

A többi maci csak nézi, s nem érti, különcködik ez a maci.  Miri maci feléjük néz majd azt mondja – „Nem is olyan mások a nyuszik, nekik is van két füle, egy orra és mindig tele a pocakja”. Végülis egyetért a sok maci ráadásul érdekesnek tűnik ez a foci. Beállnak játszani, egyik maci itt másik ott, meg is vannak az új csapatok.

Egyszer aztán bagolynéni – huu -huukol – „befelé kis banda, el szaladt az idő, jönnek a felhők”.

Miri maci felkapja fejét, már hallotta ezt a szót „mi az az idő”? – kérdi a kis maci – „kapjuk el ha elszaladt”. A többiek lelkesen bólogatnak s hangzik a „kapjuk el” megannyi szájról.

Bent a csöppségek körbe ülnek, izgatottan várják Bagolynéni válaszát.

„Nos az idő nem elkapható, nem megfogható. Az egyetlen ami nem vissza fordítható”.

Kérdőn néz a kis maci, nem érti. „Ez olyasvalami amit a maci inkább érzi s nem érti”. – felelte bagolynéni.

Gondolkodik a kis maci, „Mire jó az idő ha már elszaladt? Ha elszaladt, vissza nem jön és más sem lesz, akkor tán hasztalan”? – kérdi Miri maci.

„Az idő tanít és gyógyít. Egy szép jövőt ígér” – hangzik a válasz. Bagolynéni maga is gondolkodik egy pillanatra, majd így folytatja: „Ha elesel, megütöd a lábad és fáj az idő meggyógyítja. Elmúlik egy két nap alatt, de meg is tanít rá, hogy a lábad elé nézz, mikor szükség van rá”.

„Kezdem kapisgálni, az idő olyan mint bagolynéni, mindig mondja... a lábam elé kell nézni”. – mondja Miri maci.

Bagolynéni elmosolyodik – „Az idő sok mindent megtanít neked, azt is amit nekem nem lehet. Végig kísér megannyi napon, amióta csak megszülettél. Az idő elbír rengeteg emléket, tőle kapod a bölcsességet”.

„Mindenkinek saját ideje van”? – kérdezi Dani nyuszi.

„Igen, és mindenkinek mást tatogat, mást ad”. – hangzik a válasz.

Felcsillan két őzike szempár – „Ad? Akkor kérni is lehet tőle? Jól jönne nekem makkokból egy jópár”

„Nem a Mikulás, nem ajándékot hoz” – szólt közbe az egyik bocs.

„Bagolynéninek is elszaladt az ideje, azért lett bölcs”? – kérdi a Miri maci.

Záporoznak a kérdések, a csöppségek nagyon lelkesek, bagolynéni nyugtatja a kedélyeket.

„Az elszaladt idő a tegnap és az elmúlt pillanat, de ne aggódj mindig jön új nap, új kezdet tele tervekkel. Az idő adja a jövőt is ami meganyi reményt tartogat. Az időben az a legjobb, hogy mindig újra kezdheted. Ha elrontottál valamit, kijavíthatod, ha megbántottak megbocsájthatod. Az időtől a végtelen lehetőséget kapod”.

„Végtelent? Mihez kezdek vele”? – tanakodik Miri maci.

„Az csak rajtad múlik de bánj jól vele”. – Bagolynéni megsimogatta a kismaci fejét – „Ideje a délutáni szundinak. Ha felébredsz az idő új kalandokat tartogat”.

Markóné Tamkó Noémi, amatőr író

Kiskorom óta rengeteget olvasok, de mióta megszületett a kislányom a saját mesék és történetek létrehozása is foglalkoztat.

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások