Mirkó a bátor fecskegyerek

Mirkó a bátor fecskegyerek.

Egyszer valamikor réges-régen az emberek és az állatok békében és boldogságban éltek egymással a földön. Közös kincsük volt a hűs erdő, a virágos mező, a dús folyók és fodrozó patakok. Együtt óvták a természetet, mert tudták, hogy egyszer ez lesz majd gyermekeik öröksége. Megosztoztak minden földi csodán, és az angyalok mosolyogtak. Aztán egyszer minden megváltozott. Óriási vihar kerekedett, hatalmas szél tombolt, sötétség borult a világra. Az ember ezen a napon azt gondolta, hogy ő lesz az úr a földön és az állatok szolgálni fogják őt. A lovakat munkára fogta a földeken, a libákat, kacsákat, tyúkokat udvarba zárta és elvette tőlük a tojást. A méhektől elorozta a szorgos munkával megtermelt mézet, a fecskék fészkét leverte a ház faláról. A kutyákat láncra kötötte, a vadakat puskával lőtte. Az angyalok sírtak, amikor látták, hogy mivé tette az ember a földi világot. A legtöbb megrémült állat a védelmet nyújtó sűrű erdőbe menekült. A vihart követő napon az állatok összegyűltek, hogy megoldást keressenek a bajra. Sok ötlet elhangzott azon a reggelen, de egyik sem volt használható. Egyszer csak egy bátor fecskegyerek repült ki a tömegből és hangos csicsergésbe kezdett.

• Figyeljetek rám! Figyeljetek ide! – repkedett izgatottan körbe-körbe. Az én nevem Mirkó és még a boldogságban születtem. A szüleim gondosan neveltek 4 testvéremmel együtt, amíg el nem jött a nagy sötétség. Az ember hosszú bottal verte le az otthonunkat, a testvéreimet nem láttam többé és már nem volt hova hazamennünk. Ide menekültünk az erdőbe. A szüleim minden este azt mesélték nekem, hogy az angyalok madarai vagyunk. Az angyalok szeretnek és védenek bennünket. Ezért elhatároztam, hogy megkeresem őket és segítséget kérek tőlük. Olyan magasra repülök ahol ők laknak és olyan hangosan csicsergek majd, hogy meghallgatnak engem.

• Bátor vagy Mirkó – szóltak a többiek – de senki nem tudja merre laknak az angyalok. Mégis, hogy találod meg őket? Mi lesz ha ők sem tudnak rajtunk segíteni?

• A szüleim azt mondták – felelt Mirkó – hogy az angyalok a felhők felett laknak, és mindig arra menjek amerre a szívem vezet. Tehát ez nem lesz nehéz feladat – mosolygott a fecskefiú. Bár kicsi vagyok, de több ezer kilométert is képes vagyok repülni. És mi lesz ha nem segítenek rajtunk?... hát ilyenre nem is gondolok, mert a hitem, még a szárnyaimnál is erősebb. Ha igazán a szívünkből akarjuk a jót, és a szeretet vezet bennünket, a dolgok mindig jóra fordulnak! Csak higgyetek bennem barátaim!- és hamarosan újra itt leszek!

• Azzal Mirkó felröppent, tett 2 búcsúkört az erdő fái felett, majd elindult a végtelennek tűnő hosszú útra. Hangos csicsergése visszhangzott a levegőben: Visszajövök hozzátok!

Az erdő állataiba visszatért a remény, akit Mirkónak hívtak. A kismadár csak repült megállíthatatlan hittel és szeretettel egyre és egyre magasabbra. Örömmel látta, hogy a felhők felett tényleg mindig süt a nap. – Bárcsak a testvéreim is láthatnák ezt a csodát! – gondolta könnyes szemmel, és még elszántabban repült a célja felé. Aztán egyszer csak megpillantott egy varázslatos kaput a felhők között. Csodásan csillogott a napfényben a meseszép virágokkal díszített bejárat. Akár egy virágokból készített csillogó szivárvány. Mirkó lassú szárnycsapásokkal leereszkedett a kapu elé és hangos csicsergésbe kezdett.

– Hahó! Van itt valaki? Hahóóóó?? – csivitelt egyre hangosabban

Nem jött válasz. Mirkó várt. Már éppen újra rá akart zendíteni, amikor megjelent egy csodaszép halványkék fénysugár.

• Üdvözöllek Mirkó! Már nagyon vártalak. – szólt egy kedves hang

• Mirkó egy csodaszép angyalt pillantott meg, aki tenyerébe vette a fáradt kismadarat.

• Te tudod a nevem? – pislogott nagy szemekkel Mirkó

• Hát persze, hogy tudom! Nagyon bátor kismadár vagy. Az én nevem Luna, és a te őrangyalod vagyok. Gyere beszélgessünk, és talán meg is szomjaztál a hosszú úton.

• Mirkó bólogatott, és hozzátette...és nagyon meg is éheztem!

• Luna nevetett, majd étellel és itallal kínálta Mirkót, aki mindeközben elmesélte, miért tette meg ezt a hosszú utat idáig.

• Segítesz nekünk Luna? Az otthonaink romokban, az ember mindent tönkretesz. Már nem akar velünk élni, csak azt akarja, hogy a szolgái legyünk. De mi szabadnak születtünk!

• Persze, hogy segítek kicsi Mirkó – simogatta Luna gyengéden a madárkát. De előtte elmesélek neked egy történetet.

• Mirkó kíváncsian hallgatta és Luna arcát fürkészte, mert hirtelen könnyek áztatták.

• Valamikor réges-régen az emberek, az állatok és az angyalok is békében éltek egymással a földön. Csodálatos hely volt a földi világ. Bő vizű patakok, dús legelők, árnyékot adó erdők. Aztán óriási vihar tört ki, és az ember azt akarta, hogy az angyalok szolgálják őt. De mi angyalok ezt nem hagytuk és eljöttünk onnan. Itt a felhők felett lett az új otthonunk. Mert mi is, ahogy minden élőlény, szabadnak születtünk. De azóta is aggódva figyeljük a Földet. Téged is láttunk kicsi Mirkó, már akkor amikor megszülettél...és a testvéreidet is!

• A testvéreim...annyira hiányoznak! – pityeredett el a fáradt apró fecskefiú.

• Ne sírj Mirkó! A testvéreid jól vannak! – szólt halkan Luna, majd karját kinyújtotta és abban a pillanatban rászállt 4 kis fecskepalánta.

• Ó, hát ti itt vagytok?? Lili, Cikkcakk, Villás, Berti?? Jaj, de jó újra látni titeket! A szüleink nagyon boldogok lesznek, ha elmondom, hogy jól vagytok! Mirkó csordultig telt boldogsággal, de lassan indulnia kellett haza a többiekhez.

• Luna így szólt hozzá: Kis barátom most jól figyelj rám! Ahhoz, hogy a többiek is itt legyenek, varázsolnunk kell egy kicsit. A nyakadba teszem ezt az apró kristályt. Vidd haza és kérd meg a többieket, hogy érintsék meg a medált. Aki megérinti, az hamarosan itt lesz velünk.

• Mirkó így is tett! Gyorsan elbúcsúzott és szélsebesen száguldott haza a többiekhez. Az erdő állatai nem hittek a szemüknek amikor meglátták a fecskegyereket!

• Hát mégis visszajött! Sikerült neki! – kiabálták örömükben.

• A kicsi fecske elmesélte hihetetlen kalandját és pontosan elmondta, mit kell tenniük a varázslathoz. Minden állat szépen sorban megérintette az apró kristályt, és egy szempillantás alatt eltűntek az erdőből. Eltűntek az erdő állatai, eltűntek a méhek, a madarak, a ház körüli állatok...mindenki aki szabadnak született!

Az emberek azóta sem értik, vajon hová tűnnek el a földről az állatok. De egyszer talán majd megértik! Ha nem bántják a madarak fészkeit, ha nem veszik el a méhek mézét..ha nem vágják ki az otthont adó fákat, akkor talán majd az állatok sem érintik meg többé Mirkó nyakában a kristályt!