Morci kapitány

Morci kapitány.

         Messze, túl az Üveghegyen, valahol az Óperenciás tenger közepén hajózott egy fura kalóz, Morci kapitány. Nem aranyat keresett, nem kincseket gyűjtött. Az ő zsákmánya a gyerekek jósága és vidámsága volt, hiszen ő maga nagyon gonosz volt, mindig rosszat tett és egész nap morcoskodott. Ha valahol nevetést hallott, vagy jó cselekedetet látott, azonnal dühbe gurult.

    Amint a hullámok hátán ringatózott a hajójával, észrevette, hogy vihar közeledik. Pöttöm termete miatt jobbnak látta, ha kiköt a legközelebbi szigeten. Úgy is tett. Akkor még nem is sejtette, hogy a Vidámság szigetére érkezett. Önfeledt gyerekzsivajra lett figyelmes.

-        Ez tűrhetetlen!- morogta, és azonnal partra szállt.

Levette varázslatos fekete kalózkendőjét, amivel szomorúvá és gonosszá tudott változtatni mindenkit, ha meglengette előtte. Sorra odalopakodott a gyerekekhez, akik észre sem vették, olyan parányi volt, s máris munkához látott.

-        Nem akarok többé nevetni!- pityergett Vidám Vili.

-        Nem akarok többé játszani!- bömbölt Boldog Boldizsár.

-        Soha többé nem fogok szót fogadni!- toporzékolt Szófogadó Szidónia.

-        Senkinek nem adok többet semmit!- sikította Önzetlen Ödönke.

-        Én sem segítek többé senkinek!- kiáltotta Kedves Kata.

Morci kapitány elégedetten mormogott magában. Már azt hitte, hogy begyűjtötte az összes jóságot és vidámságot, amikor egyszercsak megjelent ugrándozva Pajkos Panni. A kezében egy csokor bársonyvirágot tartott, aminek az illata úgy csiklandozta az orrát, hogy érezte, tüsszentenie kell. Előkapta hófehér zsebkendőjét, de a feltámadó szél kifújta a kezéből, épp Morci kapitány arcára. A gonosz kapitány riadtan hátrált, majd, tehetetlenségében fújt egy nagyot, hogy eltüntesse a zsebkendőt az arcáról. A száján kiáramló levegő láthatatlanul kavargott a kapitány körül, megborzolta a szakállát, meglibbentette a varázslatos kalózkendőjét, és mintha valami furcsa érzés csiklandozta volna belülről. Egyszercsak kisimultak a ráncok a  homlokán és a szája szegletében megjelent egy különös vonás, olyan mosolyféle.

Mintha a fuvallat nemcsak a külsejét, hanem a szívét is megváltoztatta volna. A harag és morcosság helyére valami egészen más költözött- könnyedség, melegség, valami, amit régen érzett utoljára.

Morci kapitány hirtelen egy furcsa, kaparó érzést érzett a torkában. Aztán valami olyasmi történt, amit sosem hitt volna: nevetni kezdett! Nem gúnyosan, nem gonoszul, hanem tisztán, szívből. Panni odakiáltott boldogan a gyerekeknek:

-        Gyertek, vendégünk érkezett! Egy kedves, mosolygós kalóz kapitány!

A kapitány először tiltakozni akart, de aztán elgondolkodott. Talán nem is olyan rossz érzés vidámnak és jónak lenni… Sőt!

-        Hahó, gyerekek! Ki akar velem kalózosat játszani? – kiáltotta, és széles vigyorral csípőre tette a kezét.

A kapitány javaslatára a gyerekek elterültek a fűben, az arcukat letakarták a zsebkendőikkel, majd jó magasra elfújták. Újra jóságossá és vidámmá változtak, s ujjongva köré gyűltek.

Attól a naptól kezdve Morci kapitány soha többé nem lopott el senkitől semmit, csak a szomorúságot és a rosszaságot!