Barion Pixel

Nagyanyó és a hangya


Egyszer volt, hol nem volt még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol nagyokat ugrik az üregi nyúl, bent mélyen a hatalmas erdőben egy kis házikóban élt nagyanyó és nagyapó. Egy napon, amikor leesett az első hó, nagyapó így szólt: -Mamókám én annyir...

Kép forrása: www.pixabay.com

Egyszer volt, hol nem volt még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol nagyokat ugrik az üregi nyúl, bent mélyen a hatalmas erdőben egy kis házikóban élt nagyanyó és nagyapó. Egy napon, amikor leesett az első hó, nagyapó így szólt: -Mamókám én annyira kívánok egy kis édességet. Ez a rettenetes hideg meghozta az étvágyamat! -

Nagyanyó begyújtott a kandallóba és látta, hogy fogyóban van a tűzi fa. Azon gondolkodott, hogy kimegy a fáskamrába, de meghallotta a kedves hangot, ami édességért sóvárgott. Így hát nem volt mit tennie, bement a konyhába és gyorsan nekilátott valamit sütni az éhes férjének.

Mindenféle földi jó hevert a kamra polcain. Lekvár, amit nyáron készítettek, diófélék, apró magvak, meggybefőtt és még sok háztáji finomság. Nagyanyó szemügyre vette mi van az éléskamrában és úgy döntött, hogy meggyes piskótát fog készíteni, aminek a tetejére magvakat fog szórni. Előkészített egy nagy tálat, beleszórta a lisztet, ami úgy szitált abba gyorsan, mint az ereszük tetejéről leeső hó a verandára. Ezt követte a tojás, cukor és a többi hozzávaló. Nagyon szép és tágas kemencéjük volt a konyhában, amibe fával kellett tüzelni. Mivel a kemence melletti fa tárolóból is kifogyott a tűzi fa, ezért nagyanyónak a nappaliból el kellett hoznia az utolsó fadarabot is, hogy finom süteményt süthessen. A tűz már ropogott a kemencében s amikor már elég meleg volt, betette a piskótát pontosan a közepébe. A kamrába sietett, hogy a diókeveréket és apró magvakat a konyhába vigye. Azt majd csak a sütés utolsó perceiben szerette volna a piskóta tetejére szórni, nehogy megégjenek a magocskák, hiszen akkor keserű ízű lenne a sütemény. Azután, hogy a konyhapultra kerültek a kamrából kihozott magvak, nagyanyó megnézte mit csinál nagyapó. Nagy léptekkel sietett a szobába, hogy elmondja neki milyen finomsággal készül számára, de hirtelen lelassította lépteit, hiszen nagyapó mélyen aludt a hintaszékben. A tűz már aprócska lángon égett, ezért egy horgolt takaróval gyorsan be is takarta meg ne fázzon. A levegőben már érződött a sütemény kellemes illata. Gyors léptekkel a konyhába szaladt, hogy rászórja a piskóta tetejére a magvakat. De olyan dolog történt, ami nagyon meglepte őt. Tüstént kivette a piskótát a kemencéből és a konyhaablak alatti pultra helyezte, amikor megfordult észrevette, hogy a zacskó teljesen üres, amiben a diókeverék volt. Azt hitte kiszakadt az alja és leperegtek a földre, de nagy meglepetésére a padló teljesen üres volt. Gondolkodott, hogy mi tévő legyen, ezért visszament a kamrába, hogy újabb adagot hozzon onnan ki. Sajnos már elfogyott minden magkeveréke, mert nagyapó olyan mohó volt, hogy mindig bekapott egyet belőle.

A konyhába visszaérve nagyanyó érezte, hogy milyen hűvös van a házban. Ránézett a kandallóra és látta, hogy a tűz már csak parázslik. Felvette kabátkáját, csizmáját és kendőjét, hogy a zord időben meg ne fázzék. Sajnos olyan hideg volt az idő, hogy az ajtó befagyott. Bármennyire is próbálkozott, nem tudta kinyitni. A szoba melege is elszállt, ami egy kicsit felolvaszthatta volna a zárat. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy minden felé morzsák vannak a padlón. Követte a darabkákat, amelyek az ajtófélfához vezették. Ott gyorsan megpillantott egy lyukat. Nagyapó nagyítójával belenézett és látta, hogy az összes dió, amit a süteménybe szeretett volna tenni az bekerült a lyukba. Az ujja még befért s gondolta, hogy kikaparja a maradékot, de hirtelen kikapta az ujját a lyukból, mert valami megcsípte. A mutató ujját az orra elé helyezte és egy picike fekete pontot látott rajta. A nagyító segítségével azonnal megtudta, hogy egy kis hangya álldogál az ujja begyén. Nagyanyó nézte, nézte, majd hirtelen megszólalt a hangya: - Ne haragudj kedves nagyanyó, hogy elcsentük a diócskádat! Olyan éhesek voltunk. A hideg miatt nem tudunk kimenni az erdőbe gyűjtögetni és a tartalékaink sajnos elfogytak! -

Nagyanyó így felelt: -Rendben kedves hangya uraság, elnézem nektek, hogy megvicceltetek! Az eleségért cserébe viszont kérnék valamit tőletek. Mivel ti nagyon erősek vagytok, közös erővel megpróbálhatnánk kinyitni a befagyott ajtónkat. Ha sikerül, megengedem, hogy itt lakjatok tovább a házunkban.

Sajnos a kandallóban elaludt a tűz, a kemencébe is rakni kellene már, hogy tovább tudjam sütni nagyapó édességét. Ha nem sikerül fát behozni a házba, akkor mind megfagyunk! -Kiáltott fel nagyanyó.

A hangya visszament a lyukba és elmondta a többieknek, hogy mi történt amíg távol volt a bolytól. Kis idő múlva sok száz hangya menetelt katonásan az ajtó felé, ami alatt kifértek mind és kijuthattak a szabadba. Odakint egymás nyakába álltak és hosszúra nyúlva elérték a kilincset. Közösen már nagyon erősek voltak, de szükségük volt a bentiek segítségére. Nagyapó is felébredt, akinek nagyanyó mindent elmesélt.

Kintről így szólt hangya uraság: - Háromig számolok, és háromra toljátok meg az ajtót olyan erősen, ahogy csak tudjátok! -

Hangzott el az utasítás.

A két kis öreg bentről fogta az ajtót.

Egy….Kettő….Háááárom!

A hangyák megrántották az ajtó kilincsét, az idős pár bentről hatalmasat tolt az ajtón, ami végül megadta magát. A fagyos zár jegei megroppantak és kinyílt a bejárati ajtó. Mindenki nagyon boldog volt, fát tettek a tűzre és a kemencébe, amiben a piskóta is meg tudott sülni. A hangyák a rejtekhelyről visszaadták nagyanyónak a diókeveréket, cserébe nagyanyó az ajtófélfa alatti lyuk elé helyezett egy szeletet a piskótából. Így a hangyaboly sem maradt éhen. Nagyapó a kandalló melege előtt hintaszékében majszolta a finom süteményt, nagyanyó mellette a fotelban kötögetett, a hangya család pedig olyan hatalmas lakomát rendezett, aminek híre ment minden hangyabolyban! Így éltek tovább boldogan nagyanyóék és a segítőkész hangyacsalád.

Belay, Amatőr

Ezt a mesét írta: Belay Amatőr

Alkotói tevékenységemet már középiskolás koromban megkezdtem. Az irodalom, szépirodalom mindig is közel állt a szívemhez és eljött a nap az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy tollat ragadok. Azt az érzést szerettem volna kiváltani műveimmel az olvasókból, amely érzések bennem is kavarogtak egy-egy mű megírásakor. Számos verssel rendelkezem, de a meseírás egy egészen új terep számomra. Bízom benne, hogy tört...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások