Nap, holdruhában


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 20

Egyszer volt, hol nem volt, mióta a Föld embernek ad otthont, testvérként jár kéz a kézben a Nap és a Hold. A Nap sugárzó, életteli arca, harsogó hangja és aranyszínű hajkoronája mellett szerényen tündökölt a Hold hófehér, bőrét takaró hosszú, ezüstös ...

Kép forrása: Sághegyi Diána https://www.instagram.com/sonaera_art/

Egyszer volt, hol nem volt, mióta a Föld embernek ad otthont, testvérként jár kéz a kézben a Nap és a Hold. A Nap sugárzó, életteli arca, harsogó hangja és aranyszínű hajkoronája mellett szerényen tündökölt a Hold hófehér, bőrét takaró hosszú, ezüstös ruháiban. Mégis elirigyelte ezt egyszer az idősebbik testvér; miként meglátta, hogy az emberek már nemcsak az aranyos pompát dicsőítik, hanem az éjszaka leplében tündöklő titokzatos társát is, éktelen harag öntötte el a szívét.

De hisz a Hold tőlem kölcsönzi a fényét! Nélkülem semmi lenne!” – dühöngött magában. Úgy érezte, tennie kell valamit.

Meglátogatta hát a csodakezű Ködöt; bár nevét alig ismerték, és arcát is ritkán fedte fel, mégis hűvös őszi és tavaszi reggeleken ő vert finom harmatcsipkét a fűszál tetejére, fák levelére és a virágok szirmára. Ennek az ismeretlen művésznek köszönhetően páratlan szépségben pompázott hajnalban erdő-mező tája.

Bekopogott hozzá, és így szólt nyájasan:

– Kedves Köd, drága barátom! Varrsz-e nekem oly ezüstös ruhát, mint húgomé, a Holdé? 

A Köd vonakodva tekintett rá.

– Szokatlan kérés ez – jelentette ki, majd vállat vont. – Ám ha ez a kívánságod, hát legyen.

Azzal munkához látott. Míg éjszaka a Nap aludt és a Hold vette át helyét az égi udvaron, a Köd megbabonázva csodálta a szerény szépséget, kiről a készülő ruha ezüstös szálait mintázta. Reggelre kész is lett az öltözék, csupa finom és lágy csillogásba borítva a Nap erőteljes sugarait, aki büszkén lépett ki a világ elé.

– Ez remek lesz! – örvendezett.

Az emberek azonban mégsem örültek a tompa tündöklésnek. Összeráncolt szemöldökkel méregették a szürke eget, és azon gondolkodtak, mikor bújnak elő az első napsugarak.

– Én vagyok az, a Nap! – kiáltott fel kétségbeesetten. – Most már nemcsak aranyszínben pompázom, hanem ezüstben is! Olyan csodás vagyok, sőt, ha nem szebb, mint a Hold!

Egy aprócska kislány édesanyja kezét fogva felpillantott a hang hallatán, majd kis ujjacskáját kinyújtva így szólt:

– Nézd, anya! Fenn van a Hold! Milyen furcsa!

Nehéz bánat ült a Nap szívére, olyan nagy, hogy azt érezte, menten összeroskad alatta. Letépte magáról az ezüstös gúnyát, és felöltötte szikrázó, meleg és vakító ingét. 

– Na, végre! – sóhajtottak fel megkönnyebbülten az emberek. – Kisütött a nap.

– Ki bizony! – helyeselt bölcsen. – Soha többé nem akarok más lenni, mint önmagam.

A valaha volt holdruha emlékét pedig azóta már csak az éjszaka őrzi, miként az ezüstös szálak hullócsillagként szelik át az égboltot egykori múzsájuk, a Hold mellett.

Sághegyi Diána, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Sághegyi Diána Amatőr író

Fő foglalkozásom (Pető Intézet-féle) konduktor-tanító, így a gyermeki lélek világa sosem állt távol tőlem. Kreatív embernek tartom magam, aki megannyi érdeklődési köre és hobbija közt elsősorban rajzolással, festéssel, illusztrálással foglalkozik. Az íráshoz a kislányom születése után kaptam újra ihletet: szeretném, ha a szavak szépsége felébresztené az olvasó fantáziáját, üzenetének ereje pedig bővítené a lélek ...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!