Ne érezd magad kimaradva!

Ne érezd magad kimaradva!.

Egyszer volt, hol nem volt, messze innen, egy dinoszauruszok lakta ősi földön, egy tengerparti kisvárosban élt egy kedves dinócska, Adrián. Minden egyes tanítási nap után Andrián és az iskolatársai együtt vették célba a homokos tengerpartot. Összetartó kis közösséget alkottak, imádtak együtt lubickolni a vízben, hatalmasabbnál hatalmasabb homokvárakat építeni, színes kagylókat gyűjtögetni és önfeledten játszani, amíg a nap eltűnt a tenger mögött a horizonton.

Egy napon azonban Adrián lebetegedett és nem tudott se az iskolába, se a tengerpartra menni. Orvosa tanácsára otthon kellett maradnia, mindaddig amíg teljesen meg nem gyógyul, mert félő volt hogy másokat is megfertőzhet.

Adrián szomorú volt, mert nagyon szeretett a barátaival lenni. Mivel azonban most nem találkozhatott velük, így mobiltelefonon tartották a kapcsolatot, azon keresztül üzengettek egymásnak, hogy Adrián ne maradjon le semmiről.

Egyik délután kapott is egy rövid, de annál velősebb, csupa nagybetűs üzenetet: “BÁLNA A PARTON”. Aggodalommal kezdte el frissítgetni a telefonját, mígnem meglátta egyik osztálytársa bejegyzését: “Partra vetődött egy hatalmas bálna, jöjjön mindenki segíteni megmenteni!”. Egy másik barátja képet is közzétett, amin az egész csapat együtt van és a homokban vergődő bálnát próbálják visszatolni a tengerbe. Majd sorba jöttek az üzenetek, bejegyzések, fényképek, videók, amin mindenki a bálnának próbál segíteni, hogy valamilyen módon visszavigyék a tengerbe, mielőtt kiszáradna.

Adrián pedig csak feküdt otthon legyengülve, telefonjával a kezében, és egy furcsa érzés támadt benne: félt, hogy kimarad a barátaival közös mentőakcióból, holott ő is segíteni akart volna a bálna megmentésében. Szomorú és kicsit irigy is volt, hogy ő nem lehet ott. Mérges volt, hogy pont most kellett lebetegednie.

Ahogy telt az idő, Adrián továbbra is a telefonjára tapadt és azon keresztül követte az eseményeket. Képekben nézte végig, ahogy barátai kötéllel próbálták visszahúzni a bálnát a tengerbe, árkot ástak neki és vízzel locsolták, hogy ne száradjon ki. 

Aztán egyszer csak Arián már örömteli képeket látott a telefonján: “Megcsináltuk”, “Ünnepeljünk” és “A bálna megmenekült!”. Képernyőjén az jött át számára, hogy sikerült a bálnát megmenteni, mennyire boldog mindenki és milyen jól érzik magukat együtt a társai. Ő viszont kimaradt mindenből.

Édesapja észrevette, hogy Adrián nagyon szomorú és a telefonját bámulja egész nap, így leült mellé beszélgetni. Adrián elmesélte, hogy mennyire csalódott, hogy lemaradt a bálna mentőakcióról, és szomorú, hogy nem lehetett ott a barátaival.

Édesapja megnyugtatta, és arra biztatta, hogy ne arra koncentráljon, hogy nem volt ott, legyen inkább büszke a barátaira, akik összefogtak és sikeresen megmentették a bálnát. Örüljön velük és gratuláljon nekik. De annál is fontosabb feladat, hogy pihenjen sokat és gyógyuljon meg, hogy minél hamarabb visszatérhessen társaihoz. Emlékeztette Adriánt arra is, hogy a barátai szeretik őt, és várni fognak rá, valamint, hogy lesz még alkalmuk bőven közös kalandokat együtt megélni.

Adrián édesapja tanácsára megkönnyebbült. Türelmesen várt, hogy meggyógyuljon, és közben továbbra ia tartotta a kapcsolatot velük telefonján keresztül. Amikor Adrián felépült, boldogan rohant vissza az iskolába. A barátai örömmel fogadták, és büszkén meséltek neki, hogy mi és hogyan történt a bálna megmentésénél. Sajnálták, hogy nem volt ott, de ez nem gyengített semmit a barátságukon.

Adrián boldog volt, hogy újra együtt lehetett a társaival, és később még sok közös kalandot éltek meg együtt.

A történet a Tanulságos Dinókalandok univerzumát hivatott tágítani, melyben minden történethez egy magyarázó cikkel is szolgálunk, annak érdekében, hogy a szülők könnyebben át tudják beszélni az adott történet tanulságát a gyerekekkel. A magyarázó cikket itt találod.