Nózi, a kíváncsi cickány

Nózi, a kíváncsi cickány.

NÓZI, A KÍVÁNCSI CICKÁNY

Élt valahol a város határában egy aprócska cickány. Pont úgy nézett ki, mint egy egérke, csak hosszabb orral. Nózinak hívták, és roppant kíváncsi természetű volt. Minden érdekelte, mindenről tudni akart. Hiába figyelmeztették a szülei, hogy ne csavarogjon, maradjon a testvérei közelében, ő bizony ment a maga útján.

Egy nap az óvodaudvar közelébe vetődött. Annyira megtetszett neki a sok játszadozó kisgyerek, hogy eldöntötte, óvodás lesz. Szépen besurrant a homokozó mellé, aztán megközelítette a hintát, a járda melletti lépcsőt, majd amikor kinyílott a bejárati ajtó, huss, beszaladt az épületbe. Senki sem vette észre.

Bent kicsit megszeppent. Minden olyan hatalmas volt és színes. A falon képek lógtak, a fal mellett szekrények, ülőkék sorakoztak. Amint bámészkodott, észrevette, hogy az egyik rajzon egy nagy szürke állat spricceli magára a vizet az igencsak hosszúra nőtt orrával.

- Vajon miféle lény lehet ez? – tűnődött. Ha most itt lenne apukája, biztosan megmondaná. A következő képnél váratlanul kitárult az ajtó. Nózinak se kellett több! Fogta magát, befutott a csoportszobába. Ott aztán nagy meglepetésére sok kicsi ágy fogadta.

- Ó, hát világos! – csillant fel a szeme. - Kint játszanak, bent alszanak az ovisok, hiszen elfáradnak a játékban. - És nyomban érezni kezdte ő is, hogy mennyire kimerült a futkározásban, nézelődésben. Csak hát neki nem tettek ki ágyat!

- Sebaj! – gondolta. Majd felmászik az egyikre, és ott fog szundikálni. Az ablak mellett lévő fekhelyet választotta. Szépen, ügyesen feltornázta magát, ahogy anyukája tanította. Boldogan bújt a puha takaró alá, majd megkereste a párnát. Rálelve kényelmesen elhelyezkedett egy barna bozontgombolyag szomszédságában. Elégedetten sóhajtott, majd lehunyta a szemét. Csakhogy a barna bozontgombolyag megmozdult, mi több, megfordult, és Nózi máris két kikerekedő szempárral, valamint egy sikításra készülő szájjal találta magát szemben.

- Ne sikíts! Több okból sem lenne szerencsés – állította le nyomban az akciót. - Ha megengeded, bemutatkozom. Nózinak hívnak, és bármennyire is egérnek tűnök, nem vagyok az. Szeretnék oviba járni, de mivel mindenki megijed tőlem, ez kissé nehéz ügy. Legyünk barátok! Segítesz?

A barna bozontgombolyag tulajdonosa kezét a szájára téve bólintott. Nózi közelebb húzódva folytatta:

- Ha segítesz, végre teljesülhet a vágyam. Sok újdonság van itt, amit még nem tudok. Ha akarod, haza is vihetsz, de ezt előtte meg kell beszélnem a szüleimmel. Mi a neved? És miért nem alszol?!

- Peti vagyok, és nem tudok, itt sohasem megy – vallotta be szomorúan a kisfiú.

- Tetszik a neved! Kérlek, meséld el, hogy mi az a zuhanyzó állat kint a falon egy ilyeeeeen hosszú orrrraaaaal! – tárta szélesre mancsait a picike cickány.

- Egy elefánt. Én rajzoltam. Az állatkertben láttam tavaly – vidult fel Peti.

- Egészen különleges! Látod, nekem is hosszú az orrom, de zuhanyozni nem tudok vele. Viszont remekül kiszimatolom a finom bogarakat, gilisztákat, csigákat. Te szoktál enni csigát?

- Igen! Szoktam! – vágta rá a fiúcska. - A nagymamám nagyon finom kakaós csigát süt minden hétvégén.

- Kakaósat?! – csodálkozott Nózi. Az ő nagymamája mindig nyersen tálalja a kerti csigákat. Hát ezért kell oviba járni! Máris sokkal okosabbnak érezte magát. Hálásan nézett kis barátjára. Milyen boldog lesz majd nagymama, ha elmeséli, micsoda receptet hallott! De mi lehet az a kakaó?!

A kisfiú ezután kedvesen odacsúsztatta markát, hogy Nózi belebújhasson. Egészen közel húzta magához, egyenesen a szívéhez. Hamarosan mindketten elaludtak. Azt álmodták, hogy Peti szobájában játszanak a földön a távirányítós kisautóval. A sofőrülésben Nózi ül, Peti pedig bejárja vele az egész szobát. Még az ágy alá is bekanyarodnak! Micsoda móka! És akkor váratlanul anyuka benyit, majd fülsüketítő kiabálás szakítja félbe a világkörüli utazást:

- Egéééér, egééééér! Jaj Istenem, egy egéééér!

Erre aztán felébredt Peti, Nózi, az egész csoport. Mindenki álmosan, megszeppenve pislogott. A dadusnénire tört rá az ijedtség, amikor odament Petihez, hogy megigazítsa a félrecsúszott takarót. Ekkor vette észre a kis cickányt, s azonnali sikítással próbálta riasztani az óvoda valamennyi dolgozóját.

- Ne tessék félni, Zsuzsa néni! – mosolyodott el Peti. - Csak játék!

- Én igazinak néztem! - ámuldozott Zsuzsa néni. – Tudod, kicsim, rettegek a rágcsálóktól.

- Ha ennyire tetszik félni tőle, akkor inkább berakom a kabátom zsebébe – ajánlotta fel Peti, s már ugrott is le az ágyról. Igyekezett minél hamarabb kiérni a folyosóra.

- Most elengedlek, menj haza, holnap várlak az udvaron és mindent megbeszélünk, jó? - súgta oda Nózinak útközben. - Ne felejtsd el, hogy barátok lettünk, és még sok újdonság vár ránk! Üdvözlöm a szüleidet!

A kis cickány szót fogadott, Peti pedig visszafeküdt a kiságyába, és békésen álomba szenderült.

Aludj te is, álmodj szépeket! Jó éjszakát!