Összement Bödönke

Összement Bödönke.

Összement Bödönke

Történt egy szép napon, hogy találkoztam egy meseszép országgal. Magam sem tudom hogyan értem oda. Merre mentem, hány napig vagy akár hétig. Nem emlékszem a részletekre, csak arra a csodára, ami elém tárult Csodaország kapujában.  Állok és nézek jobbra, nézek balra és amerre a szemem ellát mindenféle gyönyörű virágok, távolban hegyek, és a legszebb a kanyargó folyó. Gondoltam, most én belépek ezen a kapun lesz, ami lesz. Embereket nem igen láttam. Időnként elszaladt egy-egy magányos cica. Átléptem a kapun és hirtelen a látvány még szebb lett, de mögöttem bezárult a kapu és láttam, hogy már csak egyirányú az út, visszafelé nincs. De tudjátok nem is volt kedvem visszafelé tekintgetni, mert az a friss, üde levegő annyira magába szippantott, hogy nem találtam a szavakat. Álltam ott kitudja meddig tétován, és arra tértem magamhoz ijedten, hogy leültem egy óriási fa alá és magamban beszélek. De kiderült nem is magamba beszéltem, hanem ott volt egy mini baba. Babszemnyi volt, kis kíváncsi tekintetével elkápráztatott. Kérdeztem, hogy hívnak cseppem? Babszem Zsófika vagyok és itt lakom a következő utca legapróbb házában. Jártál már arra? Nem. Nem jártam én még sohasem itt. Most is csak ámulok, és nem térek magamhoz. Hol vagyok Zsófika? Nem tudod? Nem én! Akkor gyere, megmutatom neked az én városomat. Kerekecske, dombocska mindenféle kis bucka. Bukdácsolok és képzeljétek csak mozgott a járda a lábam alatt. Zsófika mondja nekem, hogy csak állj meg bátran rajta. Gondolj, arra hova akarsz menni és a mozgójárda elvisz. Ó, tényleg? Igen, tényleg, az én apukám a hobbitok királya találta fel. Ó egy igazi varázsló, mindent ki tud ám találni, amit elképzelhetsz. Jó én képzelni sok mindent el tudok ám, de nem értem, hogyan válik valóssággá a képzeletem. Nem tudod? Ne is gondolkodj, ezen csak higgy. Jól van, én hiszek neked. De most hova is megyünk? Jaj de feledékeny vagy te óriás, hát hozzánk megyünk a következő utcába. Jó, jó bocsánat, de még nem tértem magamhoz. Mond Zsófika és apukád nem fog megharagudni, ha hazaviszel? Nem, mert megmondom én találtalak. És te az enyém vagy és kész. Értem. Nálatok ez így szokás, ha betér egy óriás? Hazaviszitek és játszotok vele? Igen, az én apukám mindent megenged nekem, mert én egy okos, ügyes kislány vagyok. Járok ám iskolába is délelőttönként és délután meg kószálok a város utcáin. Imádom ezt a mozgójárdát, mert körbe-körbe jár a városka körül. Ki akarod próbálni? De akkor most tisztázzuk már ezt kérlek, nem értem, amit mondasz. Én a tiéd vagyok? Te találtál engem? Igen, mert te valójában nem is létezel, tudod? Én csak kitaláltalak téged és valahogy valósággá váltál és most itt vagy. Érted már? A képzeletemben születtél meg, olyan lettél amilyennek elképzeltelek. Alig van hajad, olyan apókásan nézel ki. Sok dioptriás a szemüveged és azon bámulsz ki. Jó nagy pocakod van, mert falsz állandóan. Kicsit szeleburdi, butuska vagy és elneveztelek téged Bödönkének. Érted már? Te neved Bödönke! Aha, és ki az a Bödönke? Most mondom óriás, te vagy az. Olyan butus vagyok, elkalandozott a figyelmem és nem tettem beléd elég gondolatot, hogy legyen több eszed. Tudod, időnként én is elkalandozom, sőt mindig! Na, jó látod ez itt a mi házunk! Most már itt fogsz te is lakni. Kapsz tejet, vajat, halat, sok salátát, mert fogynod kell Bödönke. Mert ha nem fogysz le, nem fogsz beférni a házunkba. Uh, nem gondoltam erre, hogy nem férsz be. Tudod, mit építek neked ide az utca végére egy házat, szép kerttel. Hallod e aztán jól viselkedj itt nálunk, mert a hobbitok nem szeretik a rendetlenséget. Ne beszélj sokat, mert itt a csend nagyon fontos. Csak a gondolatok útján beszélgetünk. Hangos szó el ne hagyja a szádat. Majd belejössz és akkor megérted mennyire egyszerű ez az élet. Na, jöjj és adok enned, addig, míg megvacsorázol, elkészül a kis házad is, és lefürdesz és alszol, mert holnap sok feladatod lesz. Tessék, egyél. Bödönke csámcsog, nagyon jól esik neki az étel. Iszik egy kupa harmatcseppet. Zsófika kérdezi, hogy jól laktál kiskomám? Hát még ennék, de nincs mit! Jó, jó hova zabálnál már te jó ember? Éhes vagyok, na. Nem ettem én rendesen már több napja, mert nálunk ahol én élek, úgy felmentek az árak, hogy már alig tudok a napi kis pénzemből ételt venni. Bejárom az összes ingyen konyhát és összeszedek mindent, amit adnak. Meg az emberek az aluljáróba hoznak nekem romlott ételt, hogy azt egyem meg. Hát van, hogy megeszem és sosincs bajom tőle, de azért inkább fogom és szétosztogatom, másnak is jusson belőle. Oké Bödönke most menj be és fürödj le. Később még visszanézek rád. Jól mosd meg a füled tövét, mert tiszta retek. Meg szaglasz is, mint egy kiskondás.  Bödönke bement és megkereste a fürdőszobát. Teleengedte vízzel a kádat és levetkőzött, beleült. Áztatta magát, jól esett neki a langyos víz simogatása. Szappannal jól végig dörzsölte malac testét. Sötét gondolatok jártak a fejében, de nem merte azt megvalósítani, mert Zsófika nem soká jön és mi lesz, ha rajta kapja. Na, gyorsan lefröcskölte magáról a habot és kimászott a kádból. Megtörölközött és nézegette magát a tükörben és röviden konstatálta, hogy igen meghízott. Igaza van a Babszem Zsófinak, hogy kövér disznó vagyok. Na, jó ráhallgatok akkor csak sikerül lefogyni. Muszáj lesz, mert olyan apró ez a város, hogy nekem két lépés és már végére is járok. Pár perc magamba gondolat után meg is jött a leányka. Hozott egy varázspálcát és mondta feküdj le most azonnal. Nincs mellébeszélés, csend legyen és bezárlak most ide, mert ha megtalál valaki, akkor elrabol tőlem és nem akarom, másé legyél. Varázspálcájával suhintott egyet és máris aludt Bödönke. Zsófi baba jól bezárta az ajtót és hazaszökellt. Befordult a kapujukon és már apukája Lóbert várta. Kérdezte merre jártál? Hogy telt a napod? Zsófika leült apja mellé a bejárati ajtó előtti lépcsősorra és elregélte neki mit lelt. Elmondta, hogy fogott magának egy behemótot. Butácska is a drága, de azért egész jól összebarátkoztak. Egy biztos imád enni és nézegetni magát. Meglestem, hogy a testét vizsgálgatta a tükörben. Hát mit ne mondjak nem volt valami üde látvány a habteste, mindenütt gyürködött, lógott neki a hája és vele együtt minden bája. Betértek a házba, megvacsoráztak és hamarosan lefeküdtek. Nagyon eltelt az idő és már a tévézés nem fért bele. Reggel suli, a felnőtteknek meló. Korán kelt Zsófika és sietett át a Bödönke házába vitt neki reggelit. De még meghintette kicsit álomporral, hogy ne sokkal előtte ébredjen fel, hogy ő végez az iskolába. Majd meglátja, itt van az étel és jól fogja addig is érezni magát még megérkezem. Egész délelőtt tanult, dolgozatot is írtak matekból meg történelemből. Pedig nem is volt ennek a kis országnak történelme sem. Számolni se értette miért is kell, mikor mindenből egy van és az is más-más formájú, színű, ezért nem kell azt megszámolni se. Letelt a suli idő és rohant a házhoz és képzeld el haver mit láttam. Eltűnt a Bödönke. Összement. A házban egy sokkal kisebb, szemüveges, lóháton ülő emberkét pillantottam meg. Megijedtem ki a franc és hova lett az én malackám. Kérdezem hát te ki a manó vagy? Mondja, nem ismersz meg én vagyok a kislovas. Még kislovas. Miért vagy te kislovas? Nem látod, mert még a lovam is apró, mint én. Nem tudom mit etettél meg velem, de összementem így tőle. Most már én is beférek mindenhova. Még nem voltál itt a lovacskámmal körbeügettem a városkátokat. Nálatok nincs se SPAR, se Penny Market. Nem találtam meg a kedvenc helyemet se a Westendet. Azt mondtad, hogy amire gondolok, odavisz ez a mozgó akármi. Mi a lovacskámmal ráálltunk erre a mozgó micsodára és csak mentünk körbe-körbe. Már kezdtem szédülni, amikor azt éreztem minden gondolatom tovaszáguld a fejemből. Nem is találom azóta se. Na, erre varrjál gombot. Ha te olyan okos vagy, mint amilyen buta én akkor biztos rájössz a gondolataim merre mentek el. Persze, hogy tudom, hol vannak. A Mari boszorkány befogta, az a fekete ördög. Vissza kell, szerezzük a gondolataid, mert a nélkül itt elveszel. Hiába van hangod, csak zajnak hallják, semmi többet nem ér itt a beszéded. Menjünk apámhoz, az biztosan tud segíteni. De előtte együnk én is megéheztem, és elhoztam az iskolából a menzáról az ebédemet, kettőnknek is elég lesz. Kis korpa levest kaptam csillám tésztával. Szereted? Fogalmam nincs mi az! Nincs hús? Nincs, mi nem eszünk húst. Hogy hogy? Úgy, na, egyél, mert kiöntöm az egereknek a részed. Jó van na, eszem én csak nem tudom miért. Nem is kell tudni, tömjed azt a csepp hízott fejedet. Bödönke csak evett, evett és egyszer csak eltűnt. Na hova lettél, ne bohóckodj már! – ordította Zsófika. De Bödönke úgy összement az ételtől, mert rá másképp hatott, hogy még ugrált a Babszem Zsófi  Bödönkét széttaposta és vége lett. Így szállt el a kósza gondolat látod? Ja persze, de buta vagyok, hát te nem láthatod, hehehehe.