Patics és Bundi a két kis kincskereső

Patics és Bundi a két kis kincskereső.

A holtág párában úszó vize felett egy gém körözött, lassan ereszkedve keresett magának reggeliző helyet. Mikor leszállt a nádas melletti sekély vízben, apró halak és békák csapatai menekültek előle, nehogy ők legyenek a reggeli falatok.
A parton egy kis kunyhó állt, mellette egy kisfiú vakargatta a fejét. Patics, mert a fiút így hívták elnézett a párában úszó túlsó part felé és a kincs járt a fejében. A kincsről a faluban az öregek meséltek neki, mert mondták a Szigetköz kincseket rejt. Ő el is határozta, hogy ezt a kincset megszerzi, ha törik, ha szakad. Bundival az ifjú félnótás halászlegénnyel szövetkezett is a kincs megszerzése érdekében, ezért éjszakáztak a halászkunyhóban.

-Kelj fel Bundi! – harsogta be a kunyhóba. – Vár minket a kincs.
Bundi kidugta kócos fejét és összerázkódott.
Korán van és hűvös – morogta – nem alszunk még inkább egy kicsit? Talán ha melegebb lesz és kialusszuk magunkat jobb kedvvel megyünk kincset keresni.
-Gyere te naplopó, induljunk. – szólt Patics és már az útra készítette az elemózsiát és az innivalót.
Bundi összeszedte magát és ő is készülődni kezdett, bár közben sűrűn sóhajtozott.
-Ilyen korán, ilyen hűvösben......
Mikor mindketten elkészültek elindultak a közelben kikötött ladik felé. Ez a jármű lesz a társuk a kaland során. Mással nem is jutottak volna sokra, hiszen a Szigetköz vadregényes tájára csak ez való. Mindenfelé víz, ingovány és kisebb-nagyobb szigetek sorakoztak, amiker csak ladikkal tudtak megközelíteni. 
-Mond Patics, hogy néz ki az a kincs? – kérdezte Bundi.
-Nem tudom, de biztosan megismerjük, ha megtaláljuk.
Elhelyezkedtek a ladikban és lassan emelgetve az evezőket elindultak a kalandra. A csendes víztükrön apró buborékok jelezték, hogy halak túrják odalent az iszapot. Egy vidra is elúszott mellettük és szomorúan lógatták a fejüket a parti fűzek. Ahogy haladtak szigetről – szigetre bekukkantottak minden parti üregbe, körbejárták az apró szigeteket tüzetesen megvizsgálva mindent, de kincset nem leltek. Megriasztottak alvó őzeket, vaddisznókat, rengeteg madarat, néhány rókát is, viszont a kutatásuk eredménytelen maradt.
-Menjünk már haza. Panaszkodott Bundi, mikor az ebédre szánt zsíroskenyerüket majszolták a karjukat csapkodva a szemtelen szúnyogokkal harcolva.
-Még azt a nyárast át kellene nézni, lehet hogy ott a kincs. – Mutatott Patics a nem messze húzódó sötét erdőre.
-Oda nem megyek! – mondta riadtan Bundi – úgy hallottam rossz dolgok vannak ott.
-Meg kell próbálnunk. Szedd össze a bátorságodat. Menjünk. – csapott a vállára Patics.

A délután folyamán bejártak az erdőt, ami igaz félelmetes volt, de semmi veszély nem fenyegette őket, viszont pár rókalyukon, meg disznódaginyán kívül nem találtak semmit sem. Lógó orral, dolgavégezetlenül eveztek vissza  a kunyhóhoz, majd indultak a falu felé.
Nehéz lesz elmesélni és beismerni, hogy ennyi kutatás után sem találtak kincset.
Az idős halászok az egyikük udvarán épp a hálóikat szárítgatták, javították mikor a két kincskereső feltűnt.
-Na, mi van ifjúság? Kérdezte őket Cirbolya bácsi a legidősebb halász.
-Nem találtunk kincset, pedig egész nap mentünk, kutattunk. – Válaszolta Patics és erre Bundi is sűrűn bólogatott.
-Nem-e? Akkor az a sok szép sziget, az a rengeteg érdekes állat, a jó levegő és tiszta víz az micsoda? – Kérdezte mosolygós szemmel Cirbolya bácsi.
Patics elgondolkodott ezen, lehajtotta a fejét es halkan azt válaszolta.
-Micsoda? Hát kincs!
Csak Bundi állt ott értetlen arccal, mert nem tudta hogy miről beszélnek.
Bizony a kincs nem mindíg fényes és nehéz észrevenni, pedig lehet, hogy épp itt van mellettünk.