Pepó, a pék

Pepó, a pék.

Egyszer régen, nagyon régen, valahol a messzeségben volt egy erdő. Az erdő szélén egy házikó állt, Pepó, a pék lakott benne. Volt egy kutyája is, Csaholnak nevezte el.

- Mi más nevet adhatnék neki? - gondolta Pepó.

De hamar kiderült, hogy Csahol csak néha csahol, így a kutyaház névtábláján ez állt: Csahol-lak és Pepó még fölé kalapálta ezt a szót is: ritkán.  

A ház kertjét gyümölcsfák szegélyezték, volt veteményeskert és itt-ott virágok nyíltak. A kert végében egy nyári-lak bújt meg kemencével benne: ez volt Pepó konyha-kunyhója. A baromfiudvarban három letyi-pletyi tyúk lakott; Kitt, Kott, Kodi meg Kukor, a kakas. A kutya barátságban élt a baromfis lakóival, és a környék híreit mindig a tyúkoktól hallotta, amikor Kukorhoz sakkozni ment. Egy szép tavaszi reggel kinyílt az ajtó, Pepó lépett a verandára.

- Leveles-bodzás, gyere pajtás, jót tesz egy kis mozgás! - kiáltott a kutyának.

Csahol álmosan mászott ki a kutyaházból, kicsit nyújtózott, meg bukfencezett is egyet, aztán frissítő reggeli tornába kezdtek Pepó vidám mondókájára. 

Egy szippantás a levegőbe,

Könnyedén lépsz egy-kettőre.

Térdhajlítás, erős izom,

Karnyújtás, ezt így kell bizony. 

A torna után Pepó darát szórt a baromfisban, és kertet locsolt. Ezalatt csahol befalta a legízletesebb kutyakolbászt reggelire. Aztán a pék igy szólt:

- Indulhatunk! 

Pepó pék fölpattant a kerékpárra, füttyentett Csaholnak, a kutya is a saját biciklijére ugrott, és már tekertek is a faluba, ahol Pepó péksütödéje állt.  Amint megérkeztek, Pepó munkához látott, közben halkan danolászott:

            Lisztből kenyér,

            A pék nem henyél.

            Kenyér, kifli, zsömlécske,

            Szaladj innen egérke!

Meghívást kapsz ebédre.

 A vígkedélyű pék szeretett néha úgy ébredni, hogy a meleg napsugár már a talpát csiklandozta, ezért a péksége egyik nap csak délelőtt volt nyitva, más   napokon csak délután, hétvégén egész nap.

Nemcsak kenyeret, kiflit, zsömlét sütött, hanem bundáskenyeret is, megpakolva minden jóval. Kapható volt bundáskenyér:

• porcukorral meg fahéjjal megszórva
• banánnal meg lekvárral megkenve
• csokikrémmel, málnával díszítve
• eperrel, tejszínhabbal a tetején,
• sajttal, paradicsommal,
• juhtúróval retekkel,
• ribizlivel, reszelt csokoládéval,
• szeletelt almával, porcukorral
• kecskesajttal, uborkával,
• mézzel, darált dióval, mazsolával
• kolbászkarikákkal, paprikával és még egy sor mással.

Ünnepnapokon gyümölcstortával is kedveskedett. Olyan híre volt, hogy az egész falu járt hozzá a finomságokért, de a gyerekek örültek legjobban. Telt-múlt az idő, Pepó megöregedett. Fürge keze lassúbb lett, erős lába gyengébb. Egy esős őszi délután Pepó végleg bezárta a pékséget. A pék meg a falubeliek bánatosan búcsúztak egymástól.

Csahol aggódva töprengett azon, amit a tyúkoktól hallott. Kitt azt mondja, hogy Pepó térdig erő szakállat növeszt és bozontos hajjal egész nap újságot olvas majd a hintaszékben. Kott azt gondolja, hogy Pepó feleséget keres, de a legrémítőbben Kodi kárál, hogy Pepó macskát hoz a házhoz.

- Egy nyávogó négylábút a társaságba?! Ettől még a szőröm is égnek áll. Majd én fölvidítom a gazdát - határozta el a kutya. Szorgos őszi napok jöttek. Pepó gyümölcsöt szedett, fát aprított télire. Megérkezett a tél. Pepó lángost sütött, havat lapátolt, segített az erdő állatain.     

Egy téli estén Pepó a kandalló mellett olvasott. A kutya halkan hortyogott a szőnyegen, a kakas meg a tyúkok társasjátékkal játszottak. Kinn hideg szél fújt és mindent hó fedett. Egyszer csak zutty, egy nagy kupac hó pottyant a tetőről a verandára. 

- Ki jár odakint? Talán egy vándor toppan be hozzánk éjnek idején? - rezzent föl Pepó az olvasásból. Mindannyian csendben füleltek.

Apró neszek és vékony hang hallatszott kintről. Pepó ajtót nyitott. Lám csak, egy kismacskával a kezében lépett be a házba. 

- No, nézzük kit választ - mondta Pepó, és letette a cirmost a padlóra. A kismacska elindult Csahol felé, mert ő hasonlított legjobban egy puha gombolyagra. A kutya mozdulni se mert a meglepettségtől. Igy történt, hogy Cirmu- Irmu a házhoz került, és a kutya a pajtása lett.

Elmúlt a tél, tavaszi szél fújdogált, aztán zümmögő nyár lett. Egy vasárnap délután Pepó kedvetlenül pakolt a padláson, és ekkor egy ládára bukkant. Hirtelen nagyszerű ötlete támadt.

- Halihó, ez lesz csoda jó! - rikoltott örömében.

Csörgött, zörgött, cipekedett, titokzatosan tett-vett. Egy meleg nyári napon szalmakalapot tett a fejére, előkerült a bicikli is a fáskamrából.

Füttyentett Csaholnak egyszer, füttyentett kétszer, de a kutya nem volt sem a kertben sem a házban, sem a verandán.

- Valahol kószál - gondolta Pepó.

Cirmu-Irmu elhelyezkedett a biciklihez szerelt   kis kocsiban és Pepóval bekarikáztak a faluba. Ott Pepó meghívó kártyákat osztott szét a falu lakóinak egy meglepetésre. Az emberek kíváncsian néztek egymásra és siettek Pepó házához. Amikor odaértek, ámulva-bámultak. A díszes kertben mindenütt festmények csüngtek. Kitaláljátok-e, hogy mi volt a vásznakon? Bundáskenyeret, gyümölcsöt és zöldséget pingált a képekre. Vidáman falatozó gyerekek, csokoládé, és mindenféle nyim-nyam csemege volt még látható.

- Pompás képek! - kiáltották a vendégek.

Rebi néne, aki a kis üzletében élelmiszert meg édességet árult, rámutatott egyre.

- Épp egy ilyen képre vágytam! Milyen jól mutat majd a falon! - lelkendezett.

Zsöre néni gyerekek szakácsnője volt. Ő is választott egy festményt, és aztán mindenki, aki ott toporgott, magához vett egy-egy képet, hogy akár egy bolt, akár egy konyha ékessége legyen. Vidám hangulatban folyt a csevegés, amikor Csahol ugrott elő a kis konyha-kunyhóból és az erdei barátaival egy hatalmas tálcát tettek a terített asztalra. A tálcán sok-sok palacsinta tornyosodott. A gyerekek tapsoltak örömükben.

- Kezdődhet a palacsinta lakoma! - rikoltott a kakas.

Amíg Pepó Cirmu-Irmuval a faluban járt, a kutya palacsintát sütött az erdei állatokkal.

• Az őzek meg a szarvasok segítettek a készülődésben
• A tyúkok asztalt terítettek
• A kakas szedett egy kosár málnát
• A kutya tejszínhabot vert
• A madarak kenték a palacsintákat: volt lekvár, édes túró, csokikrém, és alma meg meggypüré is
• A borz porcukrot hintett a palacsintákra
• A róka kinyalta a tálakat, még az orra hegye is tejszínhabos volt

• A sündisznó mosogatott, a mókus törölgetett

A falu cukrásza süteményeket és tortát hozott. Rebi néne felkiáltott:

– Ilyen pazar kerti dáridót még sose láttam! Nagyszerű buli!

Pepó apó – mert most már így nevezték – szelíden mosolygott. Egy kerti széken ülve képet festett emlékül a zsongó-zsibongó mulatságról. Ez a festmény az ő falát díszíti majd.

VÉGE