Peti és a bárányok

Peti és a bárányok.

Peti és a bárányok

Petit az óvódában mindig megdicséri az óvónéni, mert ő számol a leggyorsabban el 10 - ig. Pedig, ha tudná, hogy a kisfiú 100-ig is tud… Akkor lenne csak ámuldozás. De ez titok. Megfogadta, hogy senkinek nem árulja el. Ezt csak ő és a szülei tudhatják.
Amióta ovis lett, talán az új helyzet miatt, nehezen alszik el este. Hiába itatott vele anyukája lefekvés előtt langyos tejet, akkor sem jött álom a szemére. Egyik meseolvasás után, amikor már a sokadik vizet kérte anyukájától, csak, hogy ne hagyja őt magára, édesanyja leült mellé az ágy szélére, és elmesélt neki egy történetet a bárány terelő fiúról.
Élt egyszer régen, a messzi hegyek alatti mezőkön egy pásztor, aki 100 bárány őrzését kapta feladatául. Minden áldott nap reggel kitereléskor és este visszafelé meg kellett számolni az összes bárányt. Estére egyébként is elfáradt már, mert a friss levegőn az állatok terelgetése kimerítette őt. Mire az esti számolás végéhez közeledett, alig bírta nyitva tartani a szemeit. A 100-ik bárány után, amikor becsukta a karámot, alig jutott el a szalmakupacig, ahol aludni szokott, már nehezedett a szemhéja, majd eldőlt, és elaludt. Reggelig fel sem ébredt. Kakaskukorékolás ébresztette minden áldott nap. Felkelés után megette a gazdasszony által odakészített cipót, és a friss tejet, felvette tarisznyáját, és már engedte is ki a bárányokat. 1,2,3... és így ment ez nap, mint nap. Szerette az általa őrzött jószágokat. Ha hideg volt, hozzájuk bújva nem fázott, ha magányosnak érezte magát, akkor pedig letelepedett közéjük, amíg legeltek, és beszélt hozzájuk.
- Elmennék egyszer a király palotájába. Bejönnétek velem ti is?
- Bee… bee…. – bégették a barik.
Így teltek napjaik a kis pásztornak és bárányainak.
Meséje végén Peti édesanyja megpuszilta fia homlokát, majd jó éjt kívánt, és kiment. Petit elgondolkodtatta ez a kedves történet. Ha a fiú, számolás után tudott aludni, talán neki is sikerülni fog.
1,2,3,4,5,6,7,8,9,10. Befejezte, majd kezdte elölről. Miért nem alszom már? Újból próbálta, de így sem járt sikerrel. Másnap nem emlékezett, hogy hogyan aludt el, de megkérdezte anyukáját, hogy ő miért nem tud 100-ig számolni. Ha megtanulná, lehet ő is elálmosodna a hosszú számolástól. Így hát, elkezdték megismerni a számok világát. Minden nap több számot sorolt esténként, lefekvés előtt. Kezdett beválni az ötlet, hiszen már meseolvasás után nem hívta vissza anyukáját, mert szomjas. Kipihentebben kelt reggelenként. Egyik nap, amikor már a 100-as számot tanulta meg, meglepetés várta. Alváshoz készülődve, amikor felhajtotta a paplanját, egy plüss bárányt talált az ágyában. Most már lesz, kihez bújjak, ha fázok - gondolta.
Aznap álmodott. Bárányok között aludt álmában, majd reggel tarisznya várta friss tejjel és kenyérrel. Megkérdezte a jószágokat, hogy bejönnek-e vele az óvódába, és persze azt válaszolták a bárányok, hogy bee…bee…
Arra ébredt, hogy keltegetik. De nem otthon volt, hanem a mezőn, 100 bárány között.
 Most álmodom ezt, vagy valóság? Odanyúlt a legközelebbi barihoz, de nem érte el. Addig mocorgott, amíg le nem gurult az ágyról.
Édesanyja a zajra befutott hozzá, de mikor meglátta Petit, a plüss bárányát magához szorítva, és azt hallva, hogy: – ugye megmondtam, hogy be fog jönni? Bee… bee. – válaszolt a kabalája helyett is Peti. Anyukája elmosolyodott, visszafektette fiát, akire nagyon büszke volt.
Ennek már 3 hónapja. Pont annyi, amennyi ideje Péter ismeri 100-ig a számokat. Ha tudná az óvónéni, hogy az ebéd utáni alvásnál nem az ő meséjére alszik el, hanem magában számol, biztos meglepődne. Ilyenkor Peti becsukja szemeit, és elkezdi 1,2,3,4,5... közben plüss báránya büszkébb már nem is lehetne gazdájára.