Peti plakátot néz

Peti plakátot néz.

      "Úgy érzed szürke vagy? Úgy érzed senki sem vesz észre? Úgy érzem itt az ideje, hogy Dexter-t használj!!!" - mondta a buszmegálló plakátján virító kék hajú férfi, egy dezodort tartva a kezében, miközben széles vigyorral az arcán  Peti szemébe nézett.
         A tizennégy éves fiú tudta, hogy nem ő a célközönség, valamiért mégis szívesen bámulta a plakátot, miközben tornazsákjával a vállán a 22-es buszra várt ami kiviszi az atlétika pályára.
        Különlegesnek lenni - gondolta magában - Igen különlegesnek lenni, hogy észrevegyenek és szóba álljanak velem az emberek. Hogy azt mondják:
            - Ez a srác a barátom, és büszke vagyok rá, hogy az, mert kitartó, mert tehetséges, mert különleges.
          És különlegessége teljes tudatában akkor végre Nagy Péter úgy mehet végig az iskola folyosóján, hogy mindenki előre köszön neki, még a tanároki is. És mosolyognak rá. És mikor belép az osztályterembe mosolyog rá Tukkó a foci csapat kapitánya, Prézli, akinek az apja séf és megtanította a fiának, hogy hogyan kell olyan mazsolás vanília pudingot készíteni egy tanár névnapjára, hogy attól a legpocsékabb témazáró dolgozat is megérdemli a négyest, és Zsuzsi akinek elég lenne egyetlen pillantása, hogy Tukkó a teremben pucéran elkezdjen a labdájával dekázni, és Prézli kézen állva a lábával pudingot kavarni.
          De Nagy Péter most még nem érezte magát különlegesnek, sem tehetségesnek. Semmiben. Egyetlen fegyvere a kitartás volt. A gimnázium minden májusban atlétika versenyt rendezett. És idén úgy döntött, hogy elindul az 5 kilométeres futáson. A napi 3 majd 6 km, kezdetben persze sétákkal megszakítva, és a nagy nehezen kikönyörgött új futócipő, remélte meghozza a kívánt eredményt. Ha megjön végre a 22-es busz ez a mai nap délután 2 és 3 óra között ki fog derülni.
        De 2 óra 37 perckór már tudta, hogy nem hozza meg. Ekkor lépte át a célvonalat. 15-ik ként, a 29 versenyzőből. Alig egy órával később Nagy Péter középszerűsége teljes tudatában szállt le a buszról gondosan elkerülve a kékhajú férfi tekintetét, és megesküdött, hogy soha többet nem megy az atlétika pálya közelébe.

           "FROSTESAL!!! Egy különleges jégkrém NEKED. Mert megérdemled, és mert TE is különleges vagy!". És mert kifizettem - tette hozzá magában Peti vidáman, a könyvtár előtti plakátot bámulva, miközben a jégkrémet nyalogatta, amivel 16-ik szülinapjára lepte meg magát.
          9 óra 50 perc volt, még 10 perc nyitásig. Etelka néni ki fog tenni egy plakátot a faliújságra az "Álomház" című modellező pályázat győzteseinek nevével és a posztamensekre is ragaszt egy címkét a nevek mellé, amelyeken az előtérben kiállított modellek állnak.
          Bizakodó volt. Tegnap megnézte a többiekét is. Jók. A legtöbb. De az övé is jó, és ő nem használt sem drótot, sem műanyagot. Csak tésztacsövet, meg ragasztót. Fagyos Zoli, meg Lakatos, akikkel együtt kezdték tavaly a modellező szakkört viszont nem mertek ezzel próbálkozni, az igazat megvallva, meglehet őket érteni, háromszor kezdte újra, és így le kellett mondani a plexi ablakokról is.
          A díjátadó a következő nap lesz az évzárón. Az egész suli hallani és látni fogja, ahogy Dr. Kertész Zoltán igazgató úr bemondja az évzáró beszéde részeként a mikrofonba:
            - Most pedig megkérem Nagy Péter 10 B. osztályos tanulót, fáradjon ide és vegye át az idei év iskolák közötti "Álomház" című pályázat modellező kategóriában elért 3. helyezettjének - ne legyünk telhetetlenek - járó díjat és oklevelet.
       És miután az egész iskola, köztük Fagyos Zoli és Lakatos éljenezve megtapsolják, Zsuzsi pedig lenyűgözve a teljesítménytől, titkon kacéran rá mosolyog, miközben ő lassan kimérten vissza sétál az osztályához, végre úgy érezheti, hogy megtalálta azt amivel kitűnhet, és végre különlegesnek érezheti magát.
            Amikor a jégkrém elfogyott ránézett a telefonjára ami 10 óra 1 percet mutatott. A pálcikát bedobta a szemetesbe, majd elindult a bejárat felé. Pontosan két padló csempe távolság volt a lépései között, nehogy úgy tűnjön, mintha rohanna, pedig Peti szíve ekkor a torkában dobogott. A fotocellás ajtó kinyílt, Etelka néni nem volt már az előtérben, csak a modellek a posztamenseken és a faliújság a bejárattal szemben egy nagy cserép díszcsalán és egy üres szemetes kosár társaságában.
          A faliújság tele volt poszterekkel amelyek a nyári fesztiválokat hirdették. Itt volt a könyvtár új nyitvatartási rendje és valami emlékeztető egy pót kutya oltásra. Az "Álomház" pályázat eredményhirdetése a jobb felső sarokban volt a pályázatra történő felhívás helyén, ugyan az a dizájn, csak a szöveg más. Rajz, digitális kép és modell kategóriákat hirdettek meg három korcsoportban. Olyan ideges volt, hogy a betűk összefolytak előtte és nem tudta eldönteni, miközben a saját kategóriáját kereste, hogy csak szórakozottságból mozgatja a felsőtestét alig észrevehetően előre-hátra, vagy épp elájulni készül. Mikor végre megtalálta, egy pillanatra kihagyott a szívverése, mert bár a díjazottak nevével kezdődtek a sorok, de ő először mégis az iskolája nevét vette észre.
               És ezután a sor elejére pillantott:
               III. helyezett: Fagyos Zoltán, 11. A, Móra Ferenc Gimnázium.

               "Ne tűnj el a tömegben! Inkább tűnj ki!" Állt a szöveg a sportcsarnok bejárata előtti plakáton, ami egy villamoson ülő piros-sárga kockás cipőt viselő lányt ábrázolt. Peti a plakátot bámulva várta osztálytársát, Tegőt, alias Tegező Ferit. Randevújuk célja az volt, hogy lelki támaszt nyújtsanak egymásnak életük első véradásán. Ez Tegő ötlete volt mivel szülei úgy döntöttek, hogy fiuk orvos lesz, annak ellenére, hogy rettegett a tűtől. És mivel mindketten betöltötték a 18-at, eljött a pillanat, hogy leküzdjék ebbéli félelmüket.
          Már mint Tegő félelmét. Petinek esze ágában sem volt megszúratnia magát. De a sportcsarnokba, a véradás helyszínén kísérő nem tartózkodhatott, amit csak később tudott meg. És ha már egyszer megígérte, hogy ott lesz, amikor barátját megszúrják, nem fújhatott visszavonulót. Szerencsére ő nem félt. Még általánosban egy téli osztálykiránduláson sikerült két helyen eltörnie a lábát síelés közben. Az utána következő korházi kezelésen így elég korán ismeretséget kötött az injekciós tűkkel. És remélte, hogy ezzel sikerül megspórolnia néhány irodalom, vagy történelem tétel kidolgozását is.
           Égetően szüksége volt jól kidolgozott tételekre, Tegő kitűnő tanuló volt, nem véletlenül szánták a szülei orvosnak. A "középszerű" Nagy Péter viszont aki semmiben nem tudott különlegeset alkotni, most anyait-apait bele kell adjon, hogy elegendő felvételi pontot gyűjtsön és elsőre felvegyék  az építészmérnöki karra.
           Miután Tegő megérkezett, a kezében egy másfél literes ásványvizes palackkal, ami két napja állandó ismertető jegye volt, beléptek a sportcsarnokba és beálltak a véradók sorába. Az előző esti BL meccsről beszélgettek. A fiú nem tűnt idegesnek, talán csak egy kicsit kevesebbet beszélt a szokottnál.
          Először egy adminisztráció történt, majd kaptak egy kérdőívet ami a korábbi betegségeikről, műtéteikről kérdezte ki. Ezután egy ápoló vért vett az ujjukból, amit egy kis műszerbe tett. Tegő felszisszent a szúrásnál. Peti szolidaritásból ugyanezt tette. Ezután egy orvos átnézte a kérdőívet, megmérte a vérnyomásukat, majd egy másik sorba irányította őket. A sor elején állótól megkérdezték, hogy melyik karjából szeretne vért adni, és a választól függően egy döntött támlájú székhez irányították. Nem egymás mellé kerültek.
      A szúrást végző ápoló egy idős férfi és egy fiatal nő volt, akik vagy a sorok között járkáltak vagy valamelyik véradóval beszélgettek. Láthatóan "Mester és tanítványa" viszony volt köztük. Tegőt a nő szúrta meg, és lehet, hogy észrevette rajta, hogy ideges mert a "járőrözése" gyakran történt a közelében.
        A férfi, talán mert Peti és Tegő együtt jöttek, úgy gondolta, hogy Peti is az lehet, ezért meglehetősen sokat beszélt miközben megszúrta. Természetesen nem kellett sok idő, hogy a tovább tanulás és a felvételi legyen a téma:
         - Építészeti Kar? Az kemény dió - mondta az ápoló - a fiam is oda jelentkezett tavaly, épp hogy felvették. Utál tanulni, de az atlétikai versenyekből meg a rajz pályázatokból elegendő pluszpontot gyűjtött.               
         De jó ezt hallani. Gondolta magában Peti, de nem merte kimondani:
        - Ha az ember ideje korán felfedezi, hogy miben tud különlegeset alkotni, és ki tud tűnni a tömegből, az nagyban megkönnyíti az életét.
        Az ápoló erre egy jóindulatú mosollyal reagált, de nem szólt semmit. Felállt és ő is "járőrözésbe" kezdett. Csak akkor jött vissza mikor a műszer jelezte, hogy megvan a szükséges mennyiségű vér. Miközben kihúzta a tűt és a szúrás helyét egy géz gombóccal leragasztotta, megjegyezte:
      - Ahhoz képest, hogy ez volt az első alkalom, egész gyorsan végeztünk. Nagyon jó vénája van. Szeretettel várjuk vissza.
          Peti arcán ekkor egy széles vigyor jelent meg:
         - Látja, ha az ember különleges valamiben akkor egészen máshogy viszonyulnak hozzá. Az építészeti karon ezt beszámítják a felvételin?
          Erre az ápoló is elmosolyodott:
          - Uram nem azért várjuk vissza Önt mert különleges, hanem mert pont olyan átlagos mint bárki más.
      Peti erre legszívesebben csak legyintett volna, ha nem kellett volna az ép karjával a géz gombócot szorítania. Az ápoló ezután megkérte, hogy legalább 5 percig ne kelljen fel a székből és folytatta a "járőrözést".
       Miután az 5 perc letelt, egy palack ásványvízzel, egy csokival és egy utalvánnyal gazdagodva megkereste Tegőt. Barátja a villamoson ülő piros-sárga kockás cipőjű lány plakátjánál várta őt olyan széles vigyorral az arcán, mint aki most végzett el egy sikeres agyműtétet. Lassan elindultak és miközben ismét az előző napi BL meccs volt a téma, Peti azon gondolkozott, hogy a lány a plakáton, talán akkor is talált volna ülőhelyet a villamoson, ha nem egy piros-sárga kockás cipőt hord.