Róka - nyuszi barátság

Róka - nyuszi barátság.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy hatalmas erdő. Csodaszép öreg fák is díszítették, melyek sok kis állatnak adtak otthont. Boldogan éltek az állatok az erdőben, mivel messze volt a várostól, és senki nem háborgatta az erdőlakóit. Néha túrázó csoport járt oda, de az is ritkán.

Itt élt Valter, a róka feleségével, Hédivel és a gyermekeivel. Szépen, nyugodtan éltek, volt mit enniük, mert szorgalmasan gondoskodtak a családjukról. Valter nagy vadász volt, és a legjobb falatokkal igyekezett haza a gyerekeihez. Messzebb tőlük Borisz nyúl is boldogan élt Molyszival, és népes családjával. Boldogan ugrándoztak a kicsik, amikor játszottak. Nagyon figyelniük kellett, mert Valter, a ravasz róka, már pár kicsit elrabolt a családtól. Molyszi, a nyuszi anyuka, állandóan figyelemmel kísérte a kicsiket. A hatalmas, nagy tölgyfák biztonságot adtak, és a sok bokor is, ahol jól el tudtak bújni.

Az erdő nem átlagos erdő volt. Nagyon öreg fák is éltek benne. Vastag törzsüket öt ember sem tudta együtt átölelni. Ők voltak a bölcs fák. Volt köztük olyan, amelyik tudott emberi nyelven beszélni. Az egyik ilyen nagy fa volt Ernő. Ritkán szólalt meg, csak akkor, amikor kellett. Hallották ezt az állatok, de csak mendemondának gondolták.

Történt egyszer, hogy több autó is érkezett az erdő szélére. Egy csapat ember szállt ki az autókból. Mindegyik kezében puska volt. Fejükön vadászkalap. Ernő, a bölcs fa volt a legmagasabb, és látta az érkező vadászokat. Ő már látott ilyet. Tudta, nagy a baj. A vadászok hangos eszközökkel kezükben zajt csaptak, és elindultak az erdőbe. Körbevették az erdő egy részét, és középre akarták az állatokat terelni.

Valter nem tudta, mi ez. Soha nem hallott még ilyen furcsa éles zajt. Megijedt. Borisz szintén nem tudta mi ez, és nagyon félt, féltette a családját. Egyszer csak eldördült az első puskalövés. Azt követte a következő, majd a harmadik, és egyre több és több lövés hallatszott. Szünet nélkül durrogtak a puskák. Félelmetes volt. Az erdő lakói szaladtak össze vissza. A madarak a fákról repültek szerteszét. Lőtték őket. A nyulakat, a rókákat, amit csak láttak a vadászok. Valter is szaladt, kereste volna a helyet, ahová elbújtathatná a családját. Kiment előre szétnézni, de csak azt látta, hogy az égből potyognak a lelőtt madarak. A hang egyre közelebbről hallatszott. Éles volt, bántotta az állatok füleit.

Borisz kétségbeesetten igyekezett a családját kimenekíteni az erdő szélére. Rossz irányba vitte őket. A vadászok közé. Hiszen oda terelték őket, egy körbe, hogy könnyen lelőjék őket. Érezte, bajban vannak.

Valter és Borisz a nagy szaladgálásban összetalálkoztak. Borisz megszólalt:

– Valter! Baj van! Most hagyj békén minket! Menekülni kell! – kiáltotta szaladva Borisz.

– Nem is akarlak bántani! Menekítem a családomat! Rossz irányba menekülünk! Belerohanunk a csapdába! Merre menjünk? – Kérdezte kétségbeesve Valter.

Abban a pillanatban eldördült egy lövés. Valter egy kicsinyét találta el egy golyó. A lábát. Hédi gyorsan a szájába vette és szaladtak tovább.

– Valter, erre menjünk! Erre csendesebb, talán nincsenek annyian! El tudunk surranni mellettük! – mondta Borisz.

Elkezdett együtt futni a két család.

Kicsit csendesett a zaj, lassítottak, mert a kicsik nem bírtak olyan gyorsan futni. Egy hatalmas, nagy fa mellé értek. Ernő volt az a bölcs öreg fa.

Ernő látta a két családot, milyen nagy bajban vannak. Valter kicsijének ömlött a vér a lábából. Hédi nyalogatta, és vigasztalta. Nagy fájdalmai voltak. Megszólalt Ernő:

– Figyeljetek rám! Én szólok hozzátok, Ernő, a bölcs fa! Beengedlek benneteket a törzsembe. Jó nagy, és elfértek benne. Egy feltételem van. Nem bánthatjátok a nyúlcsaládot, Valter! Ősi ellenségek vagytok. Ha életben akartok maradni, akkor ezt fogadjátok meg. Itt maradhattok addig, amíg a vadászok elmennek. Tudok segíteni a rókafiún is, meg tudom gyógyítani.

Valter és Borisz egymásra néztek. Mind a ketten féltették a családjukat. A kicsi róka rosszul volt.

– Kedves Ernő! Megígérem, nem bántjuk a nyúlcsaládot. Engedj be minket, légyszíves! Köszönjük szépen! – válaszolta Valter.

Hirtelen egy csodás fény jelent meg. A nagy fa szétnyílt. Beszaladtak a belsejébe az állatok. Azután becsukódott. Biztonságban voltak. Ernő ismét megszólalt:

– Hédi, tedd le a kicsit. Állj távolabb. Egy pillanatra egy fényfonal jelent meg, és a rókafiú lábába behatolt. Pár perc múlva a rókagyerek abbahagyta a sírást. Felállt mind a négy lábára. Hédi és Valter elkezdték nyalogatni. Nagyon örültek. A nyúlcsalád is ámult bámult, tudták hogy csoda, ami itt történt.

– Köszönjük szépen a biztonságot, és a gyógyítást Ernő! –  köszönetet mondott Valter.

Borisz és Valter beszélgettek. Hédi és Molyszi is. A gyerekek egymással játszottak. Megfogadta Valter, hogy soha nem fogják őket bántani. Nem kell félniük. Örökre barátok lesznek. Kint hangosan durrogtak a puskák. Pár óra múlva csendes lett odakint. Hirtelen Ernő ismét hatalmas fénnyel ajtót nyitott. Hangosan megköszönték neki a segítséget. Ernő örült, hogy sok év után újból segíthetett két családnak. Kiléptek a fa belsejéből, és az összecsukódott.

Borisz és Valter a családjukkal elindultak haza az otthonukba. Megnyugodtak, mert a vadászok elmentek. Megbeszélték, hogy néha találkoznak. Jóbarátok lettek. Bajban születhetnek örökre szóló barátságok. Így lett ez a róka és nyuszicsaládnál is.