Roli, a barátságos krokodil

Roli, a barátságos krokodil.

Roli, a barátságos krokodil

Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli dzsungel mélyén egy gyönyörűen kéklő lagúna bújt meg a sűrű erdő mélyén. Első hallásra talán nem tűnik különleges helynek, de valójában kedves otthont adott az itt élő  állatoknak, hüllőknek és bogaraknak akik el sem tudtak volna képzelni ettől pompásabb helyet maguknak. Éjjelente a világító bogársereg raja töltötte meg fénnyel a sűrű sötétséget, akik megannyi világító lámpásként tündököltek a fekete éjben.

Roni, a barátságos krokodil is itt éldegélt már egész pici kora óta. Egy vízparti kunyhó volt az otthona, amit körbevett kedvenc kéklő lagúnája. Minden reggel nagyon boldogan ébredt fel, mesés kilátás tárult a szeme elé, de mégis nagyon magányos volt.

-Egy barátom sincs-sóhajtozott ahogy az ablakot kitárva a messzeségbe merengett. De elég a nyafogásból, most pedig dologra! A reggelim nem készül el magától-mondta majd felvette kedvenc szalmakalapját és útnak indult. Különleges harapnivalóra fájt a foga, és pontosan tudta merre keresse.

-Piros kapribogyó-rikkantott fel örömében ahogy egy közeli bokorhoz ért. 

-Nem is hittem hogy találok még ilyen gazdag termést! Micsoda nap! Mégsem indul ez olyan rosszan! -nevetett boldogan és teleszedte a kosarát friss bogyókkal.

Egész úton hazafelé azon gondolkodott milyen finomságot fog ebből a sok gyümölcsből készíteni. Mivel az összeset egymagában megenni úgysem tudja, készít majd belőle lekvárt és elteszi a kamrába hogy télen is legyen majd belőle. Remek lesz – gondolta magában és jókedvűen fütyörészni kezdett. A hangos füttyszóra  felkapták a fejüket a közelben játszó majomgyerekek. Több sem kellett nekik, kíváncsian futottak egyenesen a hang irányába.

-Nézzetek, már megint ő az. -mondta gúnyosan a legidősebb

-Szerintetek mi  van a kosarában? -kíváncsiskodott a középső majmocska

-Biztosan valami furcsaság mint mindig, mi más. -válaszolta a harmadik testvér majd hangosan kinevették.

Roli jókedvében meg sem hallotta a rajta nevető majomcsemetéket, annyira elkalandozott magában. Valamire azonban mégis felfigyelt, érezte hogy valaki hátulról megdobja  őt.. Erre már a fütyölést is abbahagyta, és hátrafordult. A fáktól azonban senkit sem látott, de a sűrű lombok közül hangos kacaj áradt.  Bizony a pimasz majmok dobálták meg Rolit néhány apró bogyóval amit a kosarából hullajtott ki útközben.  Bár az apró gyümölcsök nem okoztak nagy fájdalmat, mégis borzasztó  rosszul esett neki amiért így kigúnyolták őt. Mikor már elég távol járt tőlük Roli nem bírta tovább és bánatában sírva fakadt. Észre sem vette hogy útközben szinte az összes bogyót elveszítette.  Könnyei záporoztak és ahogy szaladt megbotlott a kosarában, az eséstől pedig egyenesen egy hatalmas és éles kőre esett.

-Jujj!! - kiáltotta fájdalmában amikor a földről nagy nehezen feltápászkodott.  Már épp felállt volna hogy minél  előbb haza jusson és elfelejtse ezt a szörnyű napot de akkor hirtelen fájdalmában újra össze esett. Ezúttal nem botlott meg semmiben, csupán észre vette hogy a bal lába nem engedelmeskedik, hiába akart vele előre lépni. Mi történhetett? Látszólag nem volt semmi baja, nem vérzett, még csak sebes sem volt, mégsem tudott lábra állni. Ahogy ott ült és törte a fejét arra gondolt ki fog most segíteni neki?  Az erdő lakói többnyire elkerülték, bár az okát sosem mondták el neki. Vajon mi lehet a baj velem?  Ahogy ezen tűnődött szép lassan eltelt az idő és észre sem vette hogy elaludt. Álmában egy gyönyörű réten szaladgált kedvenc  bokrai körül. Amikor felébredt ismerős helyen találta magát:

-De hisz ez az ágyam, a saját ágyamban vagyok. Hogy lehetséges ez, ki hozott engem ide? -válasz azonban senkitől sem érkezett.

-Az nem lehet hogy hazajöttem és elaludtam, hiszen legutóbb még a földön feküdtem, és a lábam is iszonyúan fájt. -Majd ezzel a lendülettel kitakarózott és láss csodát, a bal lába be volt kötözve. A combjától egészen a bokájáig puha kötés borította a zöld bőrét.

-Nahát, hiszen már alig érzek fájdalmat! Valaki meggyógyított, talán ez a valaki a barátom. Milyen jó lenne ha tudnám ki ez a titokzatos segítő.  

Kíváncsian várta hátha ez a titkos barát eljön és meglátogatja majd, de napokig senki sem érkezett a krokodil lakásába. Mígnem egy nap amikor Roli kint üldögélt a kertben és a virágait öntözte valaki halkan megszólította.

-Szervusz Roli – szólalt meg mély hangon a váratlan vendég.

Roli hirtelen felkapta a fejét és az ajtóba pillantott ahol megjelent egy hatalmas Gorilla mama. Ő is az erdőben élt de eddig még sosem beszélgettek.

-Szia, szólt halkan és félelmében legszívesebben elszaladt volna, de lábai most a nagy ijedtségtől gyökereztek a földbe.

-Ne félj tőlem, kérlek, jó szándékkal érkeztem. -majd elővett egy kosarat ami tele volt piros kapribogyóval.

-Ezt nekem hozzad? - kérdezte meglepetten Roli.

-Szeretnék bocsánatot kérni a fiaim nevében, akik olyan csúnyán megbántottak és akik miatt most eltört a lábad.

-Honnan tudsz róla? -én nem szóltam erről senkinek-védekezett Roli megszeppenve

-Nem is kellett, ismerem én a fajtájukat, és bár tudom hogy hibáztak, abban is biztos vagyok hogy nem akarták hogy bajod essen. Tudom hogy sokszor gorombák a fiaim és bosszúságot okoznak de nem szándékkal teszik. Egyszerűen félnek tőled.

-Félnek tőlem, de hiszen ez lehetetlen. 

-Bizony hidd csak el, félnek mert te más vagy. Bár minden nap látják hogy friss gyümölcsöt mész gyűjteni az erdőbe, azt mégsem tudják rólad hogy te nem eszel húst. Azt hiszik rájuk fáj a fogad.

-Te tudod hogy nem szeretem a húst? -lepődött meg Roli.

-Sokkal többet tudok rólad mint gondolnád kedves Roli, és remelem hogy egy nap az erdő összes lakója megtudja milyen kedves vagy és nem ítélnek el téged.

- Te gyógyítottál meg? -kérdezte a lábára mutatva Roli.

-Szívesen segítettem és remélem hogy nem csak a lábad gyógyul meg egyhamar hanem Te magad is jobban leszel. -majd szorosan átölelte a megszeppent krokodilt aki nem is lehetett volna boldogabb.

VÉGE