Rudi manó és a Hársfatündér

  • 2022.
    nov
  • 01
http://mocorgohaz.hu/
                                                           Rudi manó és a Hársfatündér 
 
   Egyszer volt hol, nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Abban lakott egy piciny kis manó,  akit Rudinak hívtak. Rudi manó kedves kis lény volt, zöld kertésznad...

Kép forrása: freepik.com

                                                           Rudi manó és a Hársfatündér 

 

   Egyszer volt hol, nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Abban lakott egy piciny kis manó,  akit Rudinak hívtak. Rudi manó kedves kis lény volt, zöld kertésznadrágot hordott egy nagy piros szív alakú zsebbel a nadrág közepén. A piros szív úgy ragyogott akár a nap, ha Rudinak jókedve volt. De ha haragos volt vagy szomorú a piros szín kifakult, egész halványra. Rudi haja gesztenyebarna volt, apró zöld szemei mélyen megbújtak szemgödrében. Mivel már nem volt olyan fiatal, ezért egy nagy fekete keretes szemüveget kellett viselnie. Bár nagyon hiú volt ezt nem bánta, mert jobban látta a felhalmozott kincseit. Szeretett gyűjtögetni, az erdőt járva felkutatott minden bokrot, virágot hátha valamilyen mesés kincsre bukkan. Összegyűjtötte a fák termését, a lehulló aranyló virágszirmokat, de olyan is előfordult, hogy gyöngyöt talált a Békás tó egyik kagylójában.

Rudi háza a nagy páfránylevelek alatt lapult, árnyas helyen ahova a napsugarai nem értek el. Csodálatos kis palotája volt, telis-tele szobákkal, apró titkos zugokkal, még egy titkos ajtó is volt a házában, amiről senki sem tudta hová vezet, mit is rejt. Egyedül csak Rudi. Rudi szeretett dolgozni, tenni-venni egész nap, de legjobban magában szeretett tevékenykedni. Volt egy  hatalmas fekete pillangója, melynek hátára pattanva magasba emelkedett és bejárta az egész környéket. Fentről, a magasból megcsodálhatta a Hársfaerdőt, a rajta átfutó sebesvízű kispatakot és kedvenc helyét a Békás tavat. Szerette nézni a tó fodrozódó vizét, a ficánkoló halacskák játékát. Egy hűvös őszi napon Rudi a magasban repkedve figyelmes lett egy csillogó kis fényre a Békás tó partján. Pillangójával leereszkedve látta, hogy egy apró kis tündér sírdogál összekuporodva egy mohás kövön. Piciny kis fehér ruháját szétszakította egy ág, ezüstös szárnyait maga köré fonta. Hosszú szőke haját fújta a szél, égszínkék szeme szomorúan csillogott. Vékony volt és törékeny. Rudi nem volt rest a segítségére sietett. Emma a Hársfatündér elmesélte hogyan támadta meg egy nagy fekete holló majd hogyan sikerült kimenekülnie karmainak szorításából.

-Én segítek neked és vigyázok rád. A nevem Rudi és a nagy Páfrányosban lakom. Amíg fel nem épülsz, ott lakhatsz nálam-nyugtatta.

Emma félve elfogadta Rudimanó segítségét, megfogta kezét majd belemászott a Rudi nadrágján lévő hatalmas szív alakú zsebe, amiből csak a feje kandikált ki. Épp úgy érezte magát, mint egy kis kenguru az anyukája erszényében. Meleg volt, biztonságos és innen vidáman szemlélhette a világot. Majd Rudi pillangója kitárva ragyogó, fekete szárnyait, felemelkedett a magasba. Az őszi napsütésben suhantak a levegőben, még a szellő is segítette útjukat. Végül megérkezve a Páfrányoshoz, Rudi a karjaiba emelte Emmát és bevitte csodálatos palotájába. Emma szeme kikerekedett a sok felhalmozott kincs láttán, de határozottan élvezte, hogy végre meleg, biztonságos helyen van, ahol a fekete holló többé már nem találja meg. A palotáját szemlélve egyszer csak észre vett a falon egy furcsa repedést.

-Mi az a repedés a falon? Olyan mintha egy befalazott titkos ajtó lenne!-álmélkodott Emma.

-Semmi!-mordult rá Rudi-Ahhoz a falhoz hozzá se érjél! Ez a szabály a házamban.

 Elfogadta Rudi manó szabályait és onnantól kezdve vidáman teltek napjaik. Emma varázs ereje abban rejlett, hogy mosolyával, bárkivel elfeledtette búját-bánatát. Rudi nagyon megszerette Emmát, vidámságát, csilingelő kacagását és bohókás természetét. Emma is szerette Rudit, megnyugtató hangját, puha meleg kezét még a morgolódásait is.  Sebei szép lassan begyógyultak napról napra jobban érezte magát, bár hiányzott neki az otthona a Hársfa erdő.

                                                       ­*

 

 Emma szerette járni az erdőt, bukfencezni a lehullott avarban, a kispatakon egy hatalmas lapulevél hátán csónakázni. A legváratlanabb helyzetekben képes volt táncra perdülni vagy ezüstös szárnyaival a magasba emelkedni. Barátkozó természet volt, hamar összeismerkedett az erdő lakóival. Sün mamától megtudta, hogyan kell az áfonyából, bodzából lekvárt főzni. Vakond papától pedig megtanulta hogyan lehet a kiskertjét szépen gondoznia. A pöttyös hátú Katicától pedig elleste, hogy miként lehet a növények terméseit hasznosítani.

-Emma!  Örülünk, hogy itt élsz most már közöttünk-mondták az állatok. De mindenképpen el kell mondanunk, hogy egy pár nyugtalanító dolog  történt mostanában az erdőnkben. Egy fekete hollót látunk körözni magasan a fák felett. Minden alkonyatkor megjelenik. Lassú szárnycsapásokkal jár, néha még a napot is kitakarja.

-Jaj nekem! Ez biztosan az a holló, ami engem is megtámadott!-kiáltotta Emma.

-A másik nyugtalanító eset, ami nagyon szomorúvá tesz bennünket, hogy sorra tűnnek el az állatok legféltettebb dolgai. Vakond papának a régi arany zsebórája, Sün mamának a titkos receptkönyve, Katicának pedig az ezüstös kis csengettyűje. Szerintünk a fekete holló lopja el ezeket!

Emmának ekkor eszébe jutott, hogy a napokban észrevette, hogy tündérszárnyaiból egy pár darab hiányzik. Mintha valaki megpróbálta volna rövidebbre nyírni azokat. Lehet a fekete holló valamiképp mégis a közelébe tudott férkőzni úgy, hogy ő észre sem vette? Ehhez hasonló gondolatok nyugtalanították a Kis Tündért, de Rudi ott van mellette, vigyáz rá így semmi baj nem történhet.

                                                                                                   ­*

 

A rozsdaszínű ősz lassan télbe fordult. A fák már utolsó leveleiket is elhullajtották, csak a csengő-bongó körtefán árválkodott még egy pár szem körte, a madarak legnagyobb örömére. Egy fagyos éjszakán az első hó is lehullott, fehérbe burkolva a tájat. Rudi manó nem szerette a telet, mert nem láthatta a hó födte tájon a kincseket. Emmának viszont annál nagyobb öröme telt benne. A Békás tó is befagyott, picinyke lábaira korcsolyát húzott és siklott a tó jegén, hatalmas köröket leírva. A barátai is sokszor meglátogatták még több vidámságot hozva életébe. Együtt készítették a hársfamézet, gyömbéres teát ittak és megbeszélték az erdő ügyes-bajos dolgait a kandalló tüzénél.

Egy téli estén éppen hazafelé tartott a Páfrányosba, mikor egy furcsa nyüszítésre lett figyelmes a hóbuckák között. Odaszaladt és leporolta a havat az egyik buckáról, ami valójában nem volt más mint egy ici-pici kiskutya hófehér szőrrel , meleg barna szemeiben arany pöttyel. Emma azonnal tudta mitévő legyen. Az ölébe vette a kiskutyát, majd ezüstös szárnyaival párat suhintott és a magasba emelkedett. Egyenesen hazarepült a Páfrányosba, a didergő kis gombóccal a karjában.

-Ne félj! Megmentelek! Ezentúl itt fogsz élni ebben a csodaszép palotában.-nyugtatgatta. –És mivel nagyon vicces kis pofid van, a neved legyen Marci.

-Hát ez meg milyen állat? –kérdezte Rudi manó mérgesen mikor megpillantotta Emmát karjában a kiskutyával. Itt semmilyen jószág nem élhet! Tönkreteszi a kincseimet. Neked meg éppen elég rólam gondoskodni.

Emma keserű könnyekben tört ki Rudi szavai hallatán. Tudta, hogy nem mond le Marciról, gondoskodni akar róla. És abban a pillanatban észrevett valami furcsát. Rudimanó nadrágján a piros szív elkezdett repedezni. Csak egy hajszálnyi kis repedés volt, de a színe sem volt olyan élénk, mint eddig mintha kifakult volna.

 

Rudi végül vonakodva beleegyezett, hogy Marci is velük lakjon. Marci megszokta új otthonát és megszerette gazdáját, Emmát. Ahogy telt múlt az idő Marci egyre jobban cseperedett, végül olyan nagyra nőtt, hogy Emma fel tudott ülni a hátára, puha szőrébe belebújva járták az erdőt, játszottak a havas tájon. Annyira belefelejtkeztek a játékba, hogy észre sem vették a fekete hollót, ami észrevétlenül követte őket. Sem Rudi egyre mogorvább hangulatát, aki még mindig nem tudott megbarátkozni ezzel a helyzettel. Féltékeny volt.

 

                                                                                              *

 

Az erdő lakói minden télen megtartották a Gesztenye ünnepet. Ilyenkor gesztenyét sütöttek, hársvirág teát ittak és apró ajándékkal kedveskedtek szeretteiknek. Emma is lázasan sürgött- forgott, hogy minden barátját meg tudja lepni egy varázskrémmel, amit ő maga készítette a gyógynövények virágjaiból és ezüstös könnycseppjeiből. A varázskrémet apró kis üvegcsékbe akarta tenni. Emlékezett rá, hogy Rudi manó palotájának pincéjében látott ilyeneket. Ahogy a pincében keresgélt a poros polcokon, észrevette, hogy a fal repedése valóban egy titkos ajtót rejt. Mi lehet az ajtó, mögött? Miért van befalazva?  Rudi manó miért titkolózik előtte? Ezernyi gondolat cikázott a fejében. Közelebb lépett a falhoz, majd tenyerét lassan a repedésre tette. Hideg volt és nyirkos. Majd az érintése hatására hirtelen tovább repedt. Emma rémülten szaladt fel a házba, próbálva nem gondolni arra, ami történt.

A varázskrémet végül belecsomagolta egy nagy gesztenye héjába és átkötötte egy aranyszínű masnival. Marci hátára felpattant és a sebesvizű kispatak mentén elindult felkeresni a barátait. Sün mama kökény lekvárral kínálta, Vakond papa egy csodaszép gyógyítókövet ajándékozott neki, végül a hétpettyes Katica egy pihe-puha takarót készített Emmának.

Boldog volt, hogy ilyen igaz barátai vannak, akik mindig kedvesen gondoskodnak róla, és a hófehér kiskutyáját is teljesen elfogadták. Hazafelé bandukolva Marcival már épp a Békás tónál jártak mikor egy sötét árnyékra lettek figyelmesek. Az árnyék egyre közeledett feléjük eltakarva a napfényt. A fekete holló volt az. Emma gyorsan Marci hátára ugrott, Marci pedig gyors vágtába kezdett, tudta meg kell mentenie kis gazdáját. A holló így is utolérte őket és megpróbálta Emma szányát csőre segítségével kitépni. De ekkor Marci magasba emelte egyik mancsát és megsebesítette a hollót, kinek egy fekete farktolla épp Emma kezébe hullott. A holló nagy szárnycsapásokkal, károgva tovarepült. Emma és Marci végül megérkeztek a Páfrányosba, a biztonságos menedékbe.

 

                                                                                             *

 

Rudi manó az egykor kedves kis manó egyre búskomorabb lett. Nem talált új kincseket, és a régiekben sem lelte már örömét. Egész álló nap csak zsörtölődött valami miatt, és már Emma sem tudta jókedvre deríteni. Kócos haja is megritkult és kedvenc dalát, a Vándort sem énekelgette már. Csak a ködös időt szerette, akkor észrevétlen tudott maradni miközben az erdőt járta.

Emma megérkezve a palotába -kezében a fekete holló farktollával-próbált megnyugodni. De mikor elment a titkos befalazott ajtó mellette a fekete toll véletlenül hozzáért a falhoz, ami abban a szempillantásban leomlott az ajtóról. Emma előtt egy régi cirádás tölgyfaajtó állt melyen Rudi manó címere díszelgett. Emma megmarkolta a rozsdás kilincset, vett egy nagy levegőt és lenyomta. Az ajtó nyikorogva kinyílt és a kistündér egy sötét szobában találta magát. A szoba tele volt az erdő lakóinak féltett kincseivel. A sarokban fénylett Vakond papa régi arany zsebórája, Sün mamának a titkos receptkönyve, Katicának pedig az ezüstös kis csengettyűje, végül Emma tündérszárnyaiból az ezüstös tollpihék. Emma mélységesen elszomorodott mikor rájött arra, hogy barátja Rudi manó lopta el ezeket az erdő lakóitól. De legjobban az fájt neki, amikor rájött, hogy a szárnyait is Rudi nyirbálta meg, ezzel elárulva Emmát is. Mindenkitől a legféltettebb, legfontosabb tárgyát vette el. A kincseket egy hatalmas zsákba tette és egyenként visszavitte az állatoknak, akik nem győztek hálálkodni Emmának. A Kis Tündér elmesélte nekik viszontagságait a fekete hollóval és végül azt is hogyan bukkant rá az elveszettnek hitt kincsekre. Az erdő lakói attól a pillanattól kezdve elkerülték Rudi manót, aki csak dúlt fúlt mérgében, hogy leleplezték. 

Emma egy pillanatig sem akart tovább a Páfrányosban maradni. Arcán ezüstös könnycseppek gördültek végig, amik végül örömkönnyekké változtak, hogy végre hazatér.

-Marcikám! Elmegyünk.-ezzel felemelkedett a levegőbe, a hideg téli szél csípte arcát, didergett is talán egy picit, majd elrepült messze-messze, Marci hűségesen követte őt. Elment ahol Rudi többé nem talál rá, Emma pedig vidáman élheti újra az életét, vissza a Hársfa erdőbe.

Rudi manó nagyon megváltozott, nem találta helyét. Hiányzott neki Emma könnyed kacagása, meleg kézfogása, és az, hogy bebújjon hozzá a nagy kenguruzsebbe.

Magányosan élte életét, a nadrágján lévő zseb összerepedezett és már nem pirosan izzott, hanem komor feketén díszelgett a zöld kertésznadrágján. Soha sem találta meg azt a kincset, amit keresett, mert nem jött rá arra, hogy a legnagyobb kincs a szeretet.

A fekete hollót soha többé nem látták az erdő lakói, így megnyugvás jött életükbe.

 

 

Putnoki-Nagy Ágnes, amatőr író

Ezt a mesét írta: Putnoki-Nagy Ágnes amatőr író

Angolt tanítok gyerekeknek, szabadidőmben szeretek meséket írni ill. festeni.