Samu és a boldogság

Samu és a boldogság.

Samu és a boldogság

Samu már egészen nagy fiú volt. A négyet is betöltötte most a nyáron. Úgy gondolta éppen ideje, hogy kezébe vegye az életét. Azzal az elhatározással pattant ki reggel az ágyból, hogy ő ma egész nap boldog lesz, és ebben senki nem akadályozhatja meg. Ezért csak a kedvenc foglaltságait fogja csinálni. A konyhába érve látta, hogy anyukája épp az ő autós tányérjába szedi a rántottát.

- Reszelek rá sajtot is, jó? - kérdezte.

- Anyu, ma nekem nincs kedvem a rántottához. Márpedig ma csak olyan dolgokat csinálok amikhez igazán, igazán kedvem van. Ma boldog leszek. 

Anyukája türelmesen megkérdezte, hogy akkor mit szeretne reggelire. Samunak egy pillanatig erősen gondolkodnia kellett, hogy vajon mi is lenne a tökéletes reggeli a tökéletes napjához. Végül rámutatott a mézescsuporra. Anyukája már kente is neki a finom mézes kenyeret, az árválkodó rántottát pedig félretette. Samu nagy harapásokkal neki is állt a kenyérnek, eközben pedig a nagyi kukucskált be a konyha ajtón.

- Samukám, mi a terved délelőttre? A kertet rendbe kéne szednünk, azok a porcsinok megint elkanászodtak, benövik teljesen a répaágyást. 

- Nagyi, ma nem tudok menni. Ma csak kedvemre való dolgokat csinálok. 

Nagyi kissé csalódottan indult ki egymaga a kertbe, felvenni a küzdelmet a porcsinokkal. 

- És akkor mit fogsz délelőtt csinálni? - kérdezte kíváncsian anyukája.

- Először is fogom a focilabdám és megyek gólokat rúgni.

Azzal már szaladt is a labdájáért és rohant ki vele az udvarra. Az első pár lövést igazán élvezte, de aztán szép lassan elunta a rugdosást, eszébe jutott nagyi, aki most görnyedve hajol a gazok fölé, hogy elterelje a gondolatait a lelkiismeretfurdalásról bement a nappaliba bunkit építeni.

A baj csak az volt, hogy kisöccse is fennt volt már. És állandóan az ő bunkijába akart bemászni.

- Anya, anya! Vidd innét Matyit!

- Nem tudnátok egy kicsit most együtt játszani? Nekem főznöm kellene az ebédet. Csak pár pillanatra figyelj rá.

- Nem, ma nem. Szétrombolja amit építettem.

Anyukája sóhajtva felkapta Matyit, és vitte magával a konyhába.

Samu ebédhez dupla desszertet kért, pedig már a rakott krumplival is jól lakott. De úgy gondolta, egy igazán boldog naphoz hozzátartozik, hogy ő kétszer kapjon a pudingból. Apukája odaadta neki a sajátját.

Délutánra pedig igazán különleges programot tervezett magának. Sárkányröptetést. Elő is kereste a nagy mindenes ládából a régi megfakult sárkányrepülőjét. De sajnos hiába várta, hogy jöjjön a szél és belekapjon, szélcsend volt. Így csalódottan kullogott be a szobájába. Ekkor megakadt a szeme egy régi ajándékba kapott sárkánymaketten, amit még fel sem bontott. Leporolta és elkezdte összeilleszteni a darabkáit.
Nem volt egyszerű a sok kis részletnek megtalálni a helyét, de a végén mégiscsak összeállt. Ott volt egy szép, nagy zöld papírsárkány előtte. Büszke volt magára, hogy segítség nélkül sikerült megépítenie. Rohant is ki, hogy megmutassa anyukájának. Azonban ő Matyival volt elfoglalva, aki csak sírt és sírt. Nem akarta abbahagyni sehogy sem. 

- Miért sír Matyi?

- Nem tudom. De tudod az ilyen kisgyerekek még gyakran sírnak csak úgy, ok nélkül.

Anyukája próbált nyugodt maradni, de látszott már rajta, hogy nagyon elfáradt a nagy vigasztalásban. Ekkor Samu átvette a kistesóját, ő is ringatta, de sajnos ez sem használt. Letette a földre, fölé hajolt és elkezdett vicces arcokat vágni, bolondozni. Felfújni az arcát, mint egy halacska. Matyi először abbahagyta a sírást. Amikor Samu látta, hogy sikere van, folytatta. A kisöccse pedig már kacagott a bolondos bátyján. Ekkor már anyukájuk is nevetett, Samu is becsatlakozott hozzájuk. Hirtelen nagy melegség öntötte el a mellkasát. Most, most igazán jó volt, és ezt a sok jó kedvet ő idézte elő.

Ekkor jött rá, hogy akkor tud legkönnyebben boldog lenni, ha másnak boldogságot okoz.