Sarki fény


https://webshop.meskete.hu

Végre útra kelhetett. Nem volt senki, aki visszahúzta, vagy továbbra is feltartotta volna őt a nagy kalandja előtt. Egyedül volt a nagy világban, és készen állt élete legnagyobb utazására.A csomagjában benne volt minden, ami számára fontos volt, vagy időve...

Kép forrása: freepik.com

Végre útra kelhetett. Nem volt senki, aki visszahúzta, vagy továbbra is feltartotta volna őt a nagy kalandja előtt. Egyedül volt a nagy világban, és készen állt élete legnagyobb utazására.
A csomagjában benne volt minden, ami számára fontos volt, vagy idővel a hasznára lesz majd.
Már csak pár apró simítás hiányzott. Be kellett zárnia az ablakokat, el kellett zárnia a főcsapokat, és az áramot is végleg le kellett kapcsolnia, hogy a későbbi lakónak ne legyen ezekkel problémája. Nem akarta, hogy bárki is negatív energiákkal bombázza a messzeségből egy kis bosszúság miatt. Nem volt már erre sem ideje, sem energiája többé. Mindent rendben talált, így csak a bejárati ajtó maradt hátra. Még egyszer megforgatta a kilincset, hogy jól illeszkedik e a kézzel készült ajtóba, és átnézett az ajtó kulcslyukán, nehogy valami akadályba ütközzön amikor maga mögött hagyja a régi életét. Semmi sem akadályozta többé. Ideje volt, hogy elinduljon.
A hegyoldalon baktatva érezte, hogy ereje egyre fogytán van már, ezért úgy döntött, megpihen egy kicsit. Nem kell sehova sem rohannia, a természet és a vidék már régóta várt rá. Pár perc késés már semmit sem számít, úgyis el fogja érni úti célját.
Lerakta egyre nehezebbnek érzett csomagját egy farönkre, és előcibálta sátrát. Ha sikerül időben felállítania, még lesz ideje lőni pár képet erről a csodálatos tájról. Leszúrta a rudakat, helyükre tolta a pálcákat, és kifeszítette a vásznat, amit még édesapjától örökölt. Nem egy modern sátor, de a célnak bőven megfelel. Kellett neki valami még a múltjából, ami védelmet nyújthat neki a fagyos szél, és a fogvacogtató hideg ellen.
A sátor készen állt, már csak tűlevelet kellett gyűjtenie a pokróca alá, hogy ne a jeges földre kelljen majd lefeküdnie. A közelben volt pár fiatal fenyő, meg néhány öregebb tölgy is, amiknek a lábánál bőven talált ágakat, és apró leveleket, amik tökéletes talajtakarónak ígérkeztek. Összehordott egy kisebb adagot a sátorba, majd eligazítva azt leterítette pokrócát, és behordta maradék holmiját is, hogy az este lehulló esetleges hó elől megóvja őket.
Teljesen kimerült. A hosszú séta, a készülődés, és egész élete fáradalmai most kiütköztek rajta. Már csak egy valamire vágyott. Szeretett volna még pár fotót készíteni az utókornak a tájról, ahova tévedt, hogy majd amikor megtalálják azt, láthassák milyen hatalmas csodának volt részese.
A fényképezőgép lencséjén át egy új dimenzió nyílt meg. Először homályos volt a kép, nem akart működni rendesen a lencse a nagy hideg miatt, de végül helyreállt. Amikor kattant a gépben a zár, egy villanással megváltozott minden, és az éjféli Nap sugara mintha felerősödött volna tőle. Megváltozott a táj. Annak hangulata, és kisugárzása is más lett a villanástól amit a vaku okozott.
A távolban szarvas bömbölése hallatszott, mintha párját hívná. Az eddig süvítő szél alább hagyott, és a környék teljesen elcsendesült. Csak a szarvasbika bőgését lehetett kivenni valahonnan a távolból. A hegyoldalban lévő sátor kissé megremegett. Valami erő lett rajta úrrá.
A hó lepergett a fenyők tetejéről, és a földre hullt. A csillagok fénye pislákolni kezdett, végül elhalványultak, utat adva valami másnak. A fényképezőgép még egyet kattant, utána teljesen lemerült. A nagy szellem közeledte szívta le akkumulátora utolsó csepp energiáját is.
Az utazó letette a masinát, és körülnézett. Nem látott sehol senkit. Csak érezte a jelenlétét.
A tűz lassú pattogása térítette magához. Nem emlékezett rá, hogy tüzet rakott volna.
Az iránytűre pillantva az folyamatos pörgéssel jelezte az energia mező változását. Mintha teljesen megbolondult volna benne a tű. Nem találta a nyugalmat árasztó északi pólust. Felpillantva az égre nem látta a sarki fényt sem, ezért nem tudott tájékozódni hol létéről. Az előbb mintha meg akart volna pihenni egy kisebb hegyormon, most meg már valahol máshol érezte magát.
Le kellett ülnie, mert érezte, hogy szédeleg, és forog körülötte a világ.
– Nyugodj meg barátom.-szólította meg valaki. -Jó helyen vagy. Éppen ideje volt már, hogy haza találj. -folytatta az ismeretlen, és érezte, hogy közelebb jön hozzá.
Ki vagy te? S honnan ismersz? Tán találkoztunk valahol, valamikor?-szólalt meg remegő hangon az utazó, és próbálta kivenni a környezetében mozgó energiát, de nem látott semmi különöset.
– Annak idején testvérednek szólíthattál. Ma viszont már csak egy ismerős vagyok a számodra, de nem kell aggódnod. Békés szándékkal jöttem. -jött az közelebb hozzá, de még mindig nem tudta kivenni sem arcát, sem alakját az utazó.
– Nem félek tőled, csak nem értem ezt az egészet. Az előbb még a sátramat igazgattam, a másik percben viszont már egy új, ismeretlen tájra meresztem szemeimet. Hol vagyok most?-csodálkozva tekintett körül az utazó, és próbálta kivenni környezete részleteit, de csak homályos foltokat, faágakat, és lábnyomokat tudott kivenni maga előtt.
Mondtam már testvér. Otthon vagy. Haza értél.-ekkor egy hatalmas szarvasbika feje bukkant elő a faágak közül. Fejét enyhén oldalra billentette, szemeit behunyta, majd mikor újra kinyitotta őket halvány fény jelent meg bennük.
Haza értem? Hova haza?-nem győzte felfogni az utazó a történteket, ezért még mindig kételkedett a szellemben.
Ahonnan egykoron elindultál. Most már nem kell tovább menetelned. Megpihenhetsz itt, nálunk. Gyere, hadd mutassam meg neked a vidéket. -intett felé a bika, és elindult a hegygerinc felé.
A másik követte őt egészen a csúcsig ahol letekintve egy egész világ terült el előtte. Tele volt élettel.
Minden egyes zug csak úgy vibrált a sok energiától. Nem győzte kapkodni a fejét.
Voltak olyan aprócska színfoltok, amik szárnyaltak az égen, majd tovasuhantak, és egy közeli folyamban landoltak, ahol halakká változtak.
Mások a fák között bujkáltak, majd mikor újra felbukkantak különböző állatok képét öltötték fel.
A csoda éppen születőben volt körülötte. De a legnagyobb meglepetést maga az ég okozta.
Feltekintve a nagy mélységre fényekre, és csodálatos színekre lett figyelmes. Halk kacagást hallott onnan fentről, és mintha figyelték volna őt.
Az ég vibrált, és mozgott. Nem egy fényforrás volt fent, hanem több ezer, ami csak arra várt, hogy leérjen a földre új színekkel töltve meg a teret.
A szíve csordultig telt hálával, és örömmel. Mintha a fenti fények megtöltötték volna eddig üresnek érzett lényét, és új értelmet nyert volna az élet. Nyugodt volt, és tudta, végre tényleg pihenhet. Nem kell szaladnia, sem kóborolnia semerre, mert itt akárhova is téved, biztosan otthon lesz.
A szarvasbika felbömbölt, és most már tudta. Egész eddig őt kereste, és végre megtalálta elveszett testvérét a nagy rengetegben. A sarki fény pedig velük együtt örült, és táncot járt a sötét égen.

P. Taylor, Amatőr író

Ezt a mesét írta: P. Taylor Amatőr író

Szeretek álmodozni, és mindig valami új dolgon töröm a fejemet, éppen mint Micimackó. Gondolkodom. Sokat, és ezáltal sok kép jelenik meg előttem. Hol ijesztő, hol bájos, hol pedig hősies szereplők tömkelege sorakozik fel előttem, akik mind arra várnak, hogy elmeséljem a történeteiket. Álmodozó vagyok aki szeretné álmait papirra vetni.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!