Semmi és Valami

Semmi és Valami.

Semmi mindenhol ott volt. Mi bajod van? Semmi. Kell bármi a boltból? Semmi. Mi a kívánságod a szülinapodra? Semmi. Mi volt ma? Semmi.

Semmit állandóan ugráltatták, hol ide, hol oda, nem győzte a lába. Mindig, de mindig őt emlegették és úgy érezte, egyre több munkája lett. A világ minden táján megfordult már és soha nem volt nyugta. Fájt már mindene, csuklott is sokat, hisz annyit emlegették.

Egy nap elege lett. Elfáradt, és úgy vágyott volna már a semmittevésre, hogy végre valahára ne legyen semmi. Eldöntötte, hogy sztrájkba lép, és bizony nem veszi fel a munkát. Innentől nem lesz semmi. Csak egy nagy semmi. Ő bizony mostantól kötögetni, olvasgatni, sétálgatni, zenét hallgatni és ahogy mondani szokás, csak “lábat lógatni ” fog.

Őt bizony így hiába várták, amikor azt kérdezték: Mi bajod van? Kell bármi a boltból? Mi a kívánságod a szülinapodra? Mi volt ma? Semmi munkabeszüntetős napjától kezdve, az emberek egyik kérdésre sem tudtak gyorsan és gondolkodásmentesen válaszolni, hanem kénytelenek voltak elkezdeni gondolkodni. Először csak hümmögtek az orruk alatt, mert annyira régóta nem kellett már agyalniuk a válaszon és olyan könnyen és egyszerűen rá lehetett vágni: “Semmi!”, hogy most hirtelen nem találta senki a megfelelő választ. Már majdnem eljött a végső kétségbeesés, és elkezdtek volna nyikorogva, csikorogva forogni a berozsdásodott agykerekek, amikor végre meglett a megfelelő válasz! Valami!

Valaminek innentől kezdve nem volt nyugta és átkozta azt a napot, amikor Semmi egyszemélyes sztrájkba léptette magát. Valamit innentől kezdve állandóan ugráltatták, hol ide, hol oda, nem győzte a lába. Mindig, de mindig őt emlegették és úgy érezte, egyre több munkája lett. Semminek pedig semmi dolga nem lett, és kénytelen volt helyette dolgozni. Irígykedett rá és kezdett elege lenni. Aztán eszébe ötlött valami. Megkeresi Semmit és jól megmondja neki a magáét. Valami csak lesz belőle!

Valami hát elindult, de nehéz dolga volt, hiszen közben annyi, de annyi helyen kellett helytállnia; Semmi helyett is. Ámde hol lakhat vajon Semmi? Hát persze, csak eszébe ötlött, hogy Semmi a semmi közepén lakhat, így aztán meg is találta.

Dörömbölt az ajtón, követelte, hogy Semmi azonnal nyissa ki az ajtót, mert sürgős beszélnivalójuk van. Semminek nem sok kedve volt bármit is csinálni, hisz még mindig szüneteltette a munkát a maga semmilyen módján, de a nagy semmittevése közepén csak beengedte Valamit.

Szegről végről ismerték már egymást, de útjaik eddig nem igazán keresztezték a másikét. Szépen eléldegéltek így, a maguk semmilyen és valamilyen útját járva. Azonban most, hogy Valami szinte teljesen átvette Semmi munkáját, ez az út számára egyre göröngyösebb és járhatatlanabb lett.

Valami, ahogy meglátta Semmit, azonnal lehiggadt és rögtön megértette bajtársa munkabeszüntetésének okát. Tényleg kimerültnek látszott, mindemellett az is látszott rajta, hogy élvezettel viseli ezt a fenenagy szabadságot. A nappaliban, a hintaszék mellett könyvek tornyosultak, a kanapén pedig félkészre megkötött sálak és kesztyűk hevertek összevissza, melyekben még a kötőtű is benne maradt.

Leültek a kandallóban pattógó tűz mellé, kezükben tartva a tejszínhabos forró csokijukat és belekezdtek a panaszkodásba. Semminek elege lett abból, hogy az emberek olyannyira ellustultak, hogy már csak úgy dobálgatták válaszként, hogy “Semmi”., “Semmi!”, “Seeemmmmi!” Valami pedig azt sérelmezte, hogy az emberek azt akarták vele elérni, hogy majd valaki más kitalálja helyettük a választ. Mi kell a boltból? Valami. Mit szeretnél a szülinapodra? Valamit.

Mire ott, a semmi közepén, Semmi házában kialudt volna a tűz, tulajdonképpen arra jutottak, hogy olyan szívesen lennének egy kicsit a másik bőrében. Semmi eléggé unta már ezt a semmittevéses sztrájkot és csinált volna már valamit, Valami pedig oly rég vágyott volna már egy kis szabadságra. Így megegyeztek hát, hogy néhány napra helyet cserélnek. Valami Semmi lett, Semmi pedig Valami.

És hogy mi lett ennek a helycserés megoldásnak az eredménye? Valamikor Talán kiderül.