Sicc és Cicc

  • 2022.
    dec
  • 22

http://mocorgohaz.hu/
Komor őszi reggelen a faluszéli bokrokon, vadul tépázó, hideg szél süvített végig. A bozót aljában éppen most ébredezett, két magára hagyott aprócska cicagyerek, fázósan nyitogatták álmos szemeiket, ahogyan egymáshoz bújtak.
- Felébredtél Sicc?
- Már igen Cicc,...

Kép forrása: saját kép

Komor őszi reggelen a faluszéli bokrokon, vadul tépázó, hideg szél süvített végig. A bozót aljában éppen most ébredezett, két magára hagyott aprócska cicagyerek, fázósan nyitogatták álmos szemeiket, ahogyan egymáshoz bújtak.

- Felébredtél Sicc?

- Már igen Cicc, és nagyon éhes vagyok.

- Mióta Mama elment, kettőt aludtunk és semmit nem ettünk.

- El kell indulnunk ételt és gazdát keresni.

- Induljunk Cicc.

A két kicsi imbolygó szőrpamacs neki vágott az átláthatatlan növényrengetegnek és a falu felé vette az irányt.

A legyengült aprócska állatok nagyon lassan haladtak, hiszen soha sem távolodtak el az öreg galagonya bokortól, ahol születtek. Erejüket felemésztő vállalkozás volt, ilyen nagy utat megtenni, de az éhség és elhagyatottság érzése hajtotta őket tovább. A Nap delelőre járt és sugaraival lágyan simogatta a fák búcsúzó lombkoronáját és a mezők száradó pompás virágait.

A két macskagyerek ismeretlen zajra lett figyelmes, óvatosan fülelve és szaglászva közeledtek az útjukat átszelő, csobogó patak felé. Sicc merészkedett előbb a vízhez, megszagolta és belenyalt.

- Gyere Cicc, ne félj, jó íze van, meg lehet inni.

- Jaj, de jó! Már annyira szomjas voltam.

Nagyokat lefetyeltek a friss vízből, ami hamar megtöltötte üresen kongó gyomrukat. Kicsit szunyókáltak az átlangyosodott köveken és tovább indultak.

Majd egész nap úton voltak és még mindig nem találtak egyetlen udvart sem, ahová betérhettek volna, egyre jobban szürkült.

- Sicc mindjárt este, mi lesz velünk? Én már alig bírok menni.

- Ne félj Cicc, majd keresünk egy bokrot és ott alszunk, csak még egy kicsit bírd ki.

Tovább vánszorogtak utolsó erejüket összeszedve, mikor meglátták az első fénypontokat a falu felől.

- Oda nézz! Látod megmondtam ott van valami, siessünk.

Új erőre kapva szedték tappancsaikat, mit sem törődve az újra süvítő széllel, száraz kórókkal tele tűzdelt mezővel és jegesen csapkodó esővel. A két kicsi árva elvergődött átázva, kimerülten az első házig, ahol kétségbeesetten kukucskáltak be a kerítés lécei között.

A sötétben egy mozgó, morgó valamire lettek figyelmesek, ami egy csörgő láncot húzott a nyakával. Érezték jobb lesz elkerülni és tovább szaladtak a másik oldalra, ahol ki volt törve egy léc, ott bebújtak és szorosan egymás mögött osonva nézelődtek. Egy melléképülethez jutottak, friss száraz széna illatozott a sarokban, meg valami más, kicsit ismerős, de idegen is. Az illatok egy tányérhoz vezettek, amiben gőzölgő meleg tej volt. A két torzonborz, átázott kis bundás, majd ki ugrott a bőréből, amikor megízlelték nyelveikkel.

Önfeledt lefetyelésüknek egy velőt rázó visítás vetett véget.

- Kiii engedte meg, hogy bele egyetek a vacsorámba?

A megdermedt macska kölykök, lassan hátra fordulva, egy felborzolt szőrű fekete kandúrt láttak maguk mögött, villogó sárga szemekkel.

- Bocsánat, mi nem akartuk, csak nagyon éhesek vagyunk, rég nem ettünk és egész nap úton voltunk.

- Tűnjetek el a tányéromtól, amíg jó kedvemben vagyok.

A kövér kandúr méltóságteljesen vonult a tejhez és habzsolva vetette bele magát. A két kicsi bolyhos, az épület sarkába húzódott a széna közé, és onnan nézte, ahogyan a fekete macska jóízűen eltünteti a tányér tartalmát, majd felmászik a padlásra. Sicc és Cicc hamar elaludt a kimerültségtől, éhesen egymást melengetve aludtak, gőzölgő tejről és illatos pecsenyéről álmodva. Reggel az első kakas kukorékolásra ébredtek . A ház uralkodó macskája előttük ült és sunyi szemmel méregette őket.

- Tudjátok ágról szakadt barátaim, hogy itt nincs helyetek, ugye? Teszek egy kört a portán, mire vissza érek, ne legyetek itt.

Sicc és Cicc egymásba kapaszkodva néztek utána és kikászálódtak a száraz fűből. Elindultak a

kerítés felé fejüket lógatva, tétova léptekkel.

Az egyik árok parton kóboroltak kétségbe esetten, amikor egy ember jött velük szembe, meglátva a két apróságot kotorászni kezdett a zsebében.

- Ci-ci-ci gyertek gyertek picinyeim és egy szelet kolbászt mutatott,aminek fenséges illatát a két kis árva felé fújta a szél.

- Cicc oda nézz, enni kapunk!

- Várj még Sicc, én valami bajt érzek.

- Nagyon éhes vagyok, én oda megyek és megnézem, mi az?

A kicsi buta macska már szaladt is, és abban a pillanatban, mikor szájában érezte a falatot, egy hatalmas zsák gyomrában találta magát.

- Jaj Cicc, hol vagyok? Segíts!

Cicc minden erejét összeszedve neki iramodott, se látott, se hallott, gyorsan menedéket keresett egy közeli csatorna bejáratában, mely a patakhoz vezetett. Hallotta, hogy Sicc hívogatja, de nem mert elő bújni, csak mikor távolodott a keserves sivalkodás.

Gyorsan kimászott, fel az árokparton és futott a hang után. Nem messze vitte Siccet a zsákos ember, és az utcáról jól lehetett látni hová teszi a teljesen megrémült cica kölyköt, börtönével együtt. Óvatosan lopakodott Cicc utána, a gang sarkába dobott zsák már nem mozgott és csend volt.

- Sicc itt vagy?

Elgyötört, remegő hangon válaszolt.

- Itt vagyok Cicc.

- Most mit csinálunk Sicc?

- Hát azt hiszem semmit.

- Te mindig azt mondod, hogy csak még egy kicsit bírjam ki. Ne keseredj el. Megpróbálok valamit kitalálni.

Körbe járta balról is, jobbról is, a madzagot húzta rángatta, de sehogyan sem boldogult. Elcsigázva hevert a zsák előtt.

- Hagyd Cicc, innen nem szabadulhatok. Bárcsak rád hallgattam volna.

Ahogyan bánatosan nézte a heverésző apróság a zsákot, a csücsöknél egy lyukat vett észre.

- Sicc, meg van a megoldás! Nézd csak itt egy lyuk, ha ketten elkezdjük rágni, marcangolni kiszabadulhatsz.

- Talán igen Cicc.

- Fogjunk hozzá, hogy mire világosodik kiszabadulj.

A két pici szöszmösz addig karmolta, cibálta a meglazult szálakat, hogy az éjszaka oszladozó sötétjében, sikerült kiszabadulni a zsák foglyának.

- Most aztán meneküljünk. Elbújtam egy csatornában, mikor elkaptak Sicc, oda menjünk, nappal nem vagyunk biztonságban.

Az egész napot összebújva, egymást melegítve és bátorítva töltötték, a patakhoz vezető csatorna egyik nyirkos zugában. Csak az esti szürkületben mertek előbújni, már alig volt jártányi erejük, de eljutottak a legközelebbi kertig. A házból fény szűrődött ki és jó illatok, a kicsi árvák leültek az ablak elé.

Lili a szobájában játszott, sűrű permetként szitált az eső lassan csordogálva. A kislány az ablakon keresztül nézte a fázós világot, mikor megpillantotta az átázott macskakölyköket.

- Anya gyere gyorsan, a kertben van két kiscica. Szaladt édesanyjához Lili.

- Micsoda? Hol?

A gyerek anyja szoknyáját fogva vonszolta az ablakig.

- Ott látod?

- Hát latom. Biztosan elkóboroltak valamelyik házból.

- És, ha nem? Lehet, hogy nincs hol lakniuk.

- De az is lehet, hogy egy ugyan ilyen kislány várja őket, mint te! Lefekvés, ágyban a helyed!

Mikor anya lekapcsolta a villanyt és becsukta az ajtót, Lili csendben vissza ment az ablakhoz, de a két kis bundás már nem volt ott. Behúzódtak az eresz alá a sarokba, ahol nem érte őket annyira a

szitáló eső, az egyre vadabbul tomboló szél átfújta pelyhes szőrüket és elgémberedett lábaikat maguk alá hajtva próbálták melengetni.

- Cicc ébren vagy még?

- Igen Sicc.

- Én már nem vagyok éhes.

- Én sem és mindjárt elalszom.

- Szép álmokat!

Gyönyörű álmuk volt, ragyogott a Nap és meleg volt, egy virágos réten hancúroztak és sült csirke illatát hozta a szél. Már nem féltek, és nem fáztak, és nem éheztek többé, abban a csodás világban, amit megálmodtak maguknak.

Reggel, Lili első útja a kertbe vezetett, talán elő kerülnek a kiscicák, meg is találta őket összeölelkezve, levéltakaróval borítva.

- Cicuskák. Jó reggelt!

Óvatosan megcirógatta őket, de nem mozdultak. Gyorsan beszaladt édesapjáért, kezét megfogva húzta a sarokhoz.

- Apa, mi bajuk?

- Úgy látom elpusztultak.

- Más állatokat is meg tudsz gyógyítani, őket miért nem?

- Sajnos már késő!

Lili szótlanul állt és lassan, kövér cseppekben kezdtek gurulni arcán a könnyei.

Teltek a hónapok és a kislány nem felejtette, az ablak előtt ázó-fázó kölyköket, kertjük végén egy dombocska emelkedett, ami tele volt ültetve színes virágokkal és csak Lili gondozhatta. A szépséges nyári napok között volt egy, ami különösen szép, a mai, mert ez Lili születésnapja. Kapott tortát meg jókívánságokat, volt meglepetés és nagyiék is eljöttek, de mégiscsak az ajándékot várta legjobban.

Nagypapa egy dobozt hozott be, ami mocorog és percek óta várja, hogy kibonthassa, de eddig nem engedték, most végre itt a pillanat, óvatosan, kicsit félősen nyitotta fel a tetejét. Nem akart hinni a szemének, két kócos, kerek szemekkel figyelő macskagyerek volt, pont mint az a kettő. Nagyapa megkérdezte.

- Mi lesz a nevük?

- Az egyik Sicc, a másik Cicc. Most elviszem őket a kert végébe, hogy elmeséljek nekik egy történetet, két bozontos árva macskakölyökről.

Hugyecz Marcella, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Hugyecz Marcella Amatőr író

Csak eszköz vagyok az ecset és a toll másik végén.